A Tiszakécskei Holt-Tisza

A holtág létrejöttéről, kialakulásáról pontos feljegyzések nincsenek. Elvitathatatlan tény viszont, hogy a Habsburg birodalom első nagyméretarányú magyarországi térképezése 1763-tól 1787-ig történt meg.

 

A Tiszakécskei Holt-Tisza

A holtág létrejöttéről, kialakulásáról pontos feljegyzések nincsenek. Elvitathatatlan tény viszont, hogy a Habsburg birodalom első nagyméretarányú magyarországi térképezése 1763-tól 1787-ig történt meg.

 

Ezen az első és katonai célt szolgáló, az utakra, vizekre, mocsarakra és magaslatokra összpontosító 1:2880 méretarányú térképen a Tiszakécskei Holt-Tisza már, mint lefűződött holtág lett ábrázolva és térképeze. A holtág végek és az anyameder között öt-hétszáz méteren olyan mocsárrész található, amelyet földút és gyalogosösvények kereszteznek. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a Tisza által elhagyott mederrész az 1770-as évek előtt a XV.-XVI. században vált el a jelenlegi folyómedertől. 

 

A Tisza árvízvédelmi töltésrendszerének megépülésével (1866-1895) előállt az a veszély, hogy az összegyűlő belvizeknek nem volt befogadója, hiszen éppen a homogén töltésrendszer akadályozta a lefolyást, ezért a Tiszakécskei Holt-Tiszát- több holtághoz hasonlóan - bevonták a belvízvédekezés rendszerébe, felhasználva a belvizek tározására.

 

A másik fő hasznosítási mód a halgazdálkodás volt. Emiatt a keresztgátakkal több tóegységre bontották a holtágat. Az 1970-es években a vízforgalom javítása és a lehalászás megkönnyítése érdekében a holtág tengelyében vezérárkot alakítottak ki.

 

Az 1970-es évek végén megindult meliorációs munkák közvetetten érintették a holtágat is. A tiszai árvízvédelmi töltés és a holtág közötti területek végleges belvízmentesítéséhez dréncsőhálózat épült ki.

 

A Holt-Tisza I-es szakasza ma már természetvédelmi terület, növény és állatvilága páratlan. A Holt-Tisza II-es szakasza nemzetközi hírű horgászvíz. A holtág partján kialakított ligetes park pedig az egész család számára nyújt kényelmes pihenési, kikapcsolódási lehetőséget. Tiszakécske város és a település nevéről elnevezett holtág vízgyűjtője a Tisza folyó magyarországi középső szakaszának alsó részén helyezkedik el. A holtág teljes területe: 101 ha, 9757 m2.

 

 

 

Kapcsolat

6060 Tiszakécske

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Veránka-sziget - image description
Veránka nem csak országos, hanem nemzetközi hírű településrésze Érsekcsanádnak. 

Érsekcsanád

Vadkerti-tó - image description
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Tőserdő, valamint a szikrai Holt-Tisza természeti értékei - image description
A Tőserdő, Lakitelek Nagyközség üdülőterülete és legfőbb természeti egysége. Területe egybeolvad a Kiskunsági Nemzeti Parkkal, mely a legkisebb és talán legszebb tájegysége. 

Lakitelek

Tiszaalpári Holt-Tisza és az Alpári-rét - image description
A terület országos természetvédelmi oltalom alatt áll, a Kiskunsági Nemzeti Park Szikra és az Alpári-rét területegységének része. Ez a táj őrizte meg leginkább azokat a tájképi és természeti értékeket, amelyek a Tisza mentét a szabályozás előtt jellemezték.

Tiszaalpár

Tartós szegfű tanösvény - image description
E ritka növény - bár hosszan virágzik - mégis a régi időkben kevesen tudtak létezéséről és csodálhatták meg szépségét. Jellemzői közé tartozik, hogy nyúlánk termetű, 20-50 cm magasra nő, hamvas szürke növény. 

Kiskunmajsa

Péteri-tó - image description
Az egykoron hatalmas területet felölelő szikes pusztaság e háborítatlan részén még fellelhetőek a különleges pusztai növény- és állatvilág egyedei. A Péteri-tó kialakulásának kezdete a pleisztocén koráig nyúlik vissza. 

Pálmonostora

Osztó- vagy Rózsa-sziget - image description
A két elnevezés tulajdonképpen egy szigetre vonatkozik. A mai Osztó-sziget és a Rózsa-sziget korábban együtt képezte azt a bizonyos Oboda-, vagy Obada-szigetet, amit a Tass jelenlegi közigazgatási területén elhelyezkedő Szántó településre vonatkozó Szent István-i alapítólevél is említ. 

Tass

Móricgáti láp - image description
A jászszentlászlói helyi értéktárban is helyet kapott a Móricgáti láp, melynek 766,97 hektáros területének 2/3-a község területén található. 

Jászszentlászló

chevron right

Hírek

chevron left
A képen egy palack Frittmann Gold pezsgő üvege látható, rajta a Bács-Kiskun vármegye bora matricával.

2026. 06. 30.

Bács-Kiskun vármegye pezsgője 2026 - Frittmann Gold

Lehet-e Ezerjóból minőségi pezsgőt készíteni? A válasz: Igen! Erre bizonyíték, hogy Bács-Kiskun Vármegye Pezsgője 2026-ban a Frittmann Borászat Gold tétele lett.

2026. 06. 30.

down arrow
A képen a közgyűlés tagjai láthatók asztalaiknál, hátulról fotózva.

Szeremle

2026. 06. 30.

Szeremlén tartotta legutóbbi ülését a Bács-Kiskun vármegyei közgyűlés

A Bács-Kiskun vármegyei közgyűlés legutóbbi ülését Szeremlén tartotta, ahol a település bemutatása mellett több fontos vármegyei ügy is napirendre került. 

2026. 06. 30.

[ Szeremle ]

down arrow
A képen a résztvevők egy asztal körül ülnek, és figyelnek az előadóra.

Kiskunhalas

2026. 06. 29.

Ismét megrendezésre került a fi200 klub Kiskunhalason

Második alkalommal rendezték meg az üzleti reggelit Kiskunhalas térségében.

2026. 06. 29.

[ Kiskunhalas ]

down arrow

Drágszél

2026. 06. 25.

Művelődési ház épületenergetikai korszerűsítése - projektzárás

Drágszél Község Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése felhívásra „Művelődési ház épületenergetikai korszerűsítése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00007). A projekt keretében 49,63 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település művelődési házának energetikai korszerűsítése valósult meg.

2026. 06. 25.

[ Drágszél ]

down arrow
A fotón a dusnoki fáklyás csónakázók láthatók éjjel, a vízen.

Dusnok

2026. 06. 25.

Szent Iván éjjel Dusnokon

Több éves hagyománya van a dusnoki fáklyás csónakázásnak.

2026. 06. 25.

[ Dusnok ]

down arrow
Az asztal körül a fórum résztvevői ülnek, előttük vízek.

Kalocsa

2026. 06. 25.

TervElő fórumsorozat Kalocsán

Kalocsán zárult a TervElő fórumsorozat, amelynek keretében Bács-Kiskun vármegye mind a 11 járásában egyeztettek a települések vezetői a következő európai uniós fejlesztési ciklus lehetőségeiről. 

2026. 06. 25.

[ Kalocsa ]

down arrow
chevron right

Turisztika

chevron left
Tisza-parti Gyógy-és Élményfürdő - image description
Gyógy-és élményfürdő Tiszakécskén

Tiszakécske

Barack Thermal Resort - image description
A hely, aminek lelke van.

Tiszakécske

Tisza-parti Szabadstrand Tiszakécske - image description
Szabadstrand a Tisza partján

Tiszakécske

chevron right
Design by WEBORIGO