Tisza-parti Szabadstrand Tiszakécske

Tiszakécske - Tiszakécskei járás

Homokos tengerpartra emlékeztető, szinte egyedülálló mesés környezettel övezett strand várja Tiszakécskén a vendégeket. A főszezonban a fürdőzők kényelmét szolgálják a parton és az üdülőterületen működő szolgáltatók és vendéglátó egységek, valamint a fürdőmesteri szolgálat. Nyáron strandröplabda bajnokság, homokvárépítő verseny és sok más érdekes program kínál kikapcsolódási lehetőséget. A Tisza-part a nyári éjszakai élet lüktető szíve is, ahol koncertek, zenés szórakozóhelyek, helyi specialitásokat is kínáló vendéglők várják a látogatókat.

Kapcsolat

6060 Tiszakécske Fürdő utca 43

https://www.tiszakecske.hu/
Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó útvonalak

chevron left
event card

Rózsa-berek tanösvény – Kecel

arrow
A Rózsa-berek tanösvény az Őrjeg egyik leghosszabb tanösvénye több mint 5 km hosszú és inkább egy rövidebb túraútvonalnak felel meg.A tanösvény a Kecel környéki tájhasználati módok bemutatását helyezi előtérbe nem feledve a múlt emlékeit.   Sétánk során tanúi lehetünk azoknak a mezőgazdasági hasznosítási formáknak, melyek az utóbbi kétszáz évben a homokvidéket átalakították, így szántóföldi kultúrák, birkával járatott homoki legelők, magas művelési (kordonos) szőlőültetvények, továbbá telepített erdő ültetvények kísérik utunkat. A tanösvény utolsó harmada az Őrjeg területére vezet, ahol az Alföldre jellemző buja, vízjárta térség máig megőrződött szépségeivel ismerkedhetünk. A tanösvény (zsombéksásos-rekette füzes, vizenyős terület) neve egyben célzás az egykor vízben gazdagabb környezeti állapotra, mely egykor az itteni táját jellemezte. A Rózsaberek tanösvény első szakasza az erdészeti tanösvénnyel útjával megegyezik, majd a Duna-völgyi Főcsatornával párhuzamosan halad.Hossza: 5 kmMegközelítés: Kecelt elhagyva délnyugati irányban, az 54 főút 62 km-nél található az út jobb oldalán, ahol nyíllal jelzett táblák mutatják a haladási irárnyt. Ezen a tanösvényen juthatunk el a keceli parkerdőhöz is, amit szintén nem érdemes kihagyni, ha már erre járunk. A Parkerdőhöz az erdészeti-tanösvényen és a Rózsaberek sétaúton gyalogosan érhető el, illetve az erdő oldalán táblával jelzett dűlőúton gépjárművel is megközelíthető. Felszereltség: A területen összesen 72 fő befogadására alkalmas asztal, pad, pavilon került kihelyezésre, a bográcsos főzésre 2 db tűzrakó hely ad lehetőséget. illemhely és kút van, azonban ivásra és főzéshez javasolt a palackozott víz használata. Használat:A Parkerdő a hét minden napján, ingyenesen látogatható. A létesítmény igénybevételét előzetesen nem kell bejelenteni, de a kellemetlen meglepetések elkerülése végett javasolt, a használatot megelőző napon feliratot kihelyezni azokra az asztalokra, illetve főzőhelyre, amelyeket használni szeretnének. Látogatásra ajánlott időszak: egész évben, gyalogosan. Ajánlott felszerelés: távcső, szúnyogriasztó, vízálló lábbeli  
event card

Báránypirosító tanösvény - Fülöpházi buckavidék (Fülöpháza)

arrow
Találkozott már a báránypirosítóval? Egy gyönyörű, kék virág, mely szinte talajtakaróként uralja az alföldi buckákat április-májusban. A Báránypirosító tanösvényen sétálva is gyönyörködhet a láványban! A tanösvény a félig kötött homokterületek geológiai, növény- és állattani jellemzőit mutatja be. Kiinduló helye a Naprózsa Ház és Erdei Iskola parkolója. A tanösvény elején egy fitnesz gépekkel felszerelt erdei tornapályát találunk, majd ezt elhagyva jutunk a tanösvény útvonalára, mely egy ideig a piros sáv jelzésű túraútvonalát követi. A tanösvény korábbi útvonala új állomásokkal egészült ki, hurokszerű útvonala egy rövidebb és egy szakaszra tagolódik.  Hossza: 2600 méterMegközelíthető: az 52. számú főút 20 km szelvényénél lévő oktatóközpont parkolójából. A tanösvény az oktatóközponthoz tér vissza. Sétánkat a Naprózsa Erdei Iskola épületével szemben, a parkolóban kezdjük. Az erdei tornapálya mellett, akácültetvény, majd nyárfacsoportok között halad végig a fehér nyilakkal jelzett út. A jobb oldali nyárfacsoporton érdemes megfigyelni a kihelyezett mesterséges odúkat, melyek különböző madárfajoknak biztosítanak fészkelő helyet. Csodálatos útvonalon kanyarogva érjük el az egyes állomáshelyeket, majd 15 perces sétával visszajutunk a parkolóba.  Állomások:1. Bolygatott területek2. Homoki gyepek3. Buckaközök4. A homokbuckák kialakulása5. Homoki erdőtelepítések További információ: www.knp.hu
event card

Várdomb tanösvény - Tiszaalpár

arrow
Bács-Kiskun vármegye egyik legjelentősebb lelőhelyeként ismert Tiszaalpári Földvárat fokozottan védett régészeti lelőhellyé nyilvánították, melynek célja Várdomb és Templomdomb területén található bronzkori és Árpád-kori földvár, középkori templom és temető, valamint a várhoz kapcsolódó őskori telep védelme, a föld felszíne alatti régészeti emlékek megőrzése. A természetvédelmi törvény 1997. évi hatálybalépése óta ex lege, azaz törvény erejénél fogva védett országos jelentőségű védett természeti területnek is minősül. A tanösvény a bronzkor közepén, a Vatya-kultúra népe építette és lakta földvár megismerését segíti.Hossza: 300 méterMegközelítés: Az Árpád tér mellett levő várdombon levő tanösvény a bronzkori földvár maradványait mutatja be. Állomások: 1. A bronzkor2. A bronzkori vár3. A középkori vár4. Élet a bronzkorban5. A bronzkori település6. Az Alpári-rét madárvilága   A terület kialakításában elsődleges szerepet a Tisza folyó játszotta, mely kb. 15 000 évvel ezelőtt kanyargásai során – romboló és építő munkája következtében – 5-10 km széles területet alakított át. A folyó oldalirányú mozgása következtében több helyen is elérte a Duna-Tisza közi Hátság peremét, így Tiszaalpárnál a Templomdomb lösz anyagát mosta alá. Ezeken a helyeken a folyóvízi üledék és a Hátság üledéksora meredek partfallal találkozik, mely magaspart Tiszaalpártól egészen Csongrádig követhető. A Tisza jelenleg kb. 4 km távolságra folyik, ez azonban a XIX. század közepi vízszabályozások eredménye, addig a folyó közvetlenül a falu mellett, a magas löszterasz aljában folyt. A vár tudatos régészeti kutatásának pontos kezdetét nem ismerjük. Az irodalomban a Várdomb első, hiteles régészeti leletéről 1869-ben értesülünk, amikor Madarassy László küldött a Magyar Nemzeti Múzeumnak egy ép cserépedényt, amelyet Alpáron a Várdomb oldalából ástak ki. Kada Elek első feltárása során 1900 és 1905 között bronzkori leleteket és két avar kori sírt talált a földvár területén. 1949-ben Patay Pál, 1974-75-ben Bóna István, 1977-ben Nováki Gyula végeztek ásatásokat a Várdomb platójának északkeleti és déli részén és a nyugati sánc területén. Az ásatások során középső bronzkori települések házai kerültek elő. Az 1949-ben és 1977-ben elvégzett sáncátvágások azt mutatták, hogy az eredetileg faszerkezettel rendelkező földmű a településsel együtt a középső bronzkori vatyai kultúra III. időszakában épült.  Régészeti kutatás a földváron  A vár jelenlegi alapterülete távolról sem felel meg a kb. 3500 évvel ezelőtt kialakított sáncokkal és meredek partfallal védett településnek. Valószínű, hogy az eredeti várnak a Tisza által formált ártér eróziós munkájának következtében csak 2/5-e maradhatott meg napjainkra. A régészeti feltárások során nem sikerült tisztázni a Várdomb erődtelepe és a Templomdomb nyílt telepének viszonyát. A fúrások azt mutatják, hogy a Templomdombon az egykori őshumusz felett a Várdomb belső rétegeződésével közel azonos szintemelkedés van. Ennek alapján valószínűleg a bronzkori vár fennállása idején a Templomdombon egy kisebb külső település létezett, mely elszórt házakból és vermekből, csűrökből, istállókból állt. A késő bronzkorban elnéptelenedett telep pusztulása után közel két évezredig nincs nyoma emberi megtelepedésnek a Várdomb területén. A népvándorlás korában feltehetőleg a Templomdombon sátrat verő avar nagycsalád használta a Várdombot temetkezőhelyül. A hely honfoglalás előtti jelentőségéről Anonymus krónikájában olvashatjuk, hogy Zalán bolgár fejedelem tulajdonában állt, kinek seregét a honfoglaló Árpád űzte el erről a vidékről 894-ben. Bóna István feltételezi, hogy a X. század vége óta itt birtokos Kalán nemzetség vára lehetett, de építését nem tartja korábbinak, mint a XII. század (a legkorábbi lelet a XII. század elejére keltezhető), jelentőségét pedig már a XIII. században – a tatárjáráskor – végleg elveszthette. A vár külső megjelenése igen hasonló a X-XI. századi magyarországi ispánsági várak nagy részéhez, mint Bihar, Szabolcs, Zemplén, Abaújvár és Hont várához, bár azoknál kisebb. A legfőbb jellemzők ebben a tekintetben: alacsony, de meredek dombon van, a védelem kizárólag a sáncra támaszkodik és a belső területen itt sincs nyoma jelentősebb épületnek. A tatárjárástól függetlenül maga a vártípus sem teszi valószínűvé, hogy a XIII. századnál tovább használták volna, mivel a középkor feudális urainak és a hadászat új szempontjainak már semmiképpen nem felelt meg. Későbbi, XIV-XV. századi fegyverek és sarkantyúk nem kerültek elő a Várdombon. A megtalált késői cserepek és egy kályhaszem tanúsága alapján a XV-XVI. századig lakhatták a vár területét. A Várdomb a török hódoltság idején már nem szolgált lakóhelyül, és azóta sem lakják. Mivel a II. József-féle katonai felmérés idején, a XVIII. század végén a Várdomb északkeleti fele már hiányzott, annak pusztulása, leszakadása valamikor a XVI-XVII. századra tehető. Látnivaló a környéken: Árpád kori falurekonstrukció, Tiszaalpár  A földvár melletti Templomdomb, mögötte a Nagy-tó.   forrás: knp.hu  
event card

Vöcsök tanösvény - Péteri-tó TT (Pálmonostora)

arrow
A három és fél kilométer hosszú ösvény a halastavak és a környező élőhelyek növény- és állatvilágába nyújt betekintést. Hossza: 3500 méterMegközelítés: Az E 75-ös (5. számú) főútvonal 127. km-énél, a Dongér-csatorna hídja mellett, nyugati irányba található. (GPS: 46°35’43,57” É, 19°55’16,65” K) Az út mellett álló tanyasi iskolaépület udvarán áll az első tábla. A tanösvény egész évben járható.    Vöcsök-tanösvény:  A 781 hektáros terület 1976 óta áll természetvédelmi oltalom alatt. A Péteri-tó 3 tóegységből álló tórendszere eredetileg természetes szikes tó volt, melyet a XX. század során alakítottak halastóvá. A tavak területe kb. 220 ha. A legfőbb vízszállító és lecsapoló csatorna a Dong-éri-főcsatorna, ami egyfajta zöld folyosóként is szolgál az állatvilág számára. A tavak környezetében jellegzetes sziki növénytársulások a szikes mocsári vegetáció, a sós rétek vakszik növényzete, a szikfok és szikes pusztai, valamint kis kiterjedésben lápi növényzet találhatók. A nádasok a vízimadarak, a tószegélyi szikesek a sziki madarak élőhelyei. Nagy jelentőségű a nádasokban levő gémtelep. A tórendszer a tavaszi és őszi madárvonulások idején fontos pihenő és táplálkozó hely. A homoktalajú hátakra telepített nemes nyár- és akácerdő foltok helyenként a vizek széléig is lehúzódnak. Az idősebb nyarasok odúlakó fajoknak pl. szalakótának, zöld küllőnek, a fekete harkálynak, valamint denevéreknek adnak otthont.   A tanösvény állomásai: 1.      A Dong-éri –főcsatorna 2.      A Péteri-tó története 3.      A Péteri-tó, mint halastó 4.      A Péteri-tó madárvilága 5.      Szőrmés várlakók Érdekesség: Egykor egész Európában elterjedt állat volt a vidra . Mára élőhelyük beszűkült, számuk jelentősen megfogyatkozott. Hazánk egyelőre európai viszonylatban vidra nagyhatalomnak számít, ami nem azt jelenti, hogy nálunk annyira jó lenne a helyzetük, hanem azt, hogy a többi országban elszomorító a sorsuk. A nálunk élő vidrafaj hossza 1 méter körül mozog, vállmagasságuk 25-30 centiméter, súlyuk 6-16 kg, de találkoztak 23 kg-os vidrával is. Megnyúlt, karcsú, de mégis erőteljes testfelépítésű, menyétféle ragadozó emlős. Feje gömbölyded, fülkagylói a bundájából alig emelkednek ki, és amikor a víz alámerül bezáródnak. Ujjai között úszóhártyák feszülnek. Bundája rövid szőrű és annyira tömött, hogy nem hatol át rajta a víz. Színe felül sötétbarna, alul világosabb, álla és felső ajka világos foltos. A vidrák kitűnő úszók. Éjszaka jár zsákmánya után, ami elsősorban kisebb-nagyobb halakból áll, de ha nincs hal, elfogyasztja a békákat, kisebb vízi madarakat és azok tojásait is. Májusban hozza világra utódait, általában 2-3 kölyköt ellik, a kicsik szeme 10. napon nyílik ki. Rendkívül intelligens, mozgékony állatok 6.      Erdők a Péteri-tó környékén Érdekességek: Az özönfajok térhódítását a természetes és természet közeli élőhelyeket veszélyeztető legjelentősebb tényezők közt tartják számon. Számos növény- és állatfaj őshazájától távol, szándékos telepítés vagy véletlen behurcolás következtében, gyors elszaporodás révén a honos növény és állatközösségek sokféleségét (biodiverzitást) csökkenti, az élőhelyek elszegényedését okozza. Az özönnövény fajok erőteljesen átformálják környezetüket, gátolják más fajok csírázását és egyedfejlődését (árnyékolás, tápanyagelvonás, kioldódó anyagok). Az őshonos növényfajok kiszorításával egyúttal természetesen az eredetileg ott élő állatvilág táplálékbázisát is csökkentik, vagy akár meg is szüntethetik. 7.      Víz, víz, tiszta víz Érdekességek: Nem is olyan régen, amikor a nagy magyar Alföld tekintélyes részét mocsarak borították, gyakori mesterségnek számított a csíkászat. A nagy mocsarak lecsapolása óta ez a foglalkozás kiveszettnek számít. A 30-40 centiméteresre is megnövő réti csík volt az alapanyaga a ma már ismeretlen csíkos káposztának. A réti csík oxigénszegény vízben is képes  megélni,mert  a levegőből közvetlenül is képes oxigént felvenni. A halászok is éppen ezt a tulajdonságát használták ki. Megtisztítottak egy kis foltot a növényzettel sűrűn benőtt lápban, és erre helyezték vesszőből font varsájukat.  A nyílt vízfelületen hamarosan megemelkedett a vízben oldott oxigén szintje, ami tömegével vonzotta oda a halakat. Nem véletlenül nevezték az ilyen halfogó helyeket csíkbányának. A réti csík az egyetlen hazai halfaj, amely képes elviselni a vizek időszakos kiszáradását és akár hetekig kibírja a lápok nedves iszapjában. Hazánkban védett halfaj.     Élet a szikeseken 8.      Récés szék Érdekesség: a szikesek rovarvilága: A szikes tavak zavaros vizében a gerinctelen fauna legnépesebb csoportját, a mezozooplanktont elsősorban a mikroszkopikus méretű evezőlábú rákok és az ágascsápú rákok alkotják.  A víz nyári töményedése során jelentősen csökken a fajszám, a sótűrő kisrákok literenkénti sűrűsége viszont elérheti akár a 8-10 ezer példányt is.  A nagyobb testű makro-zooplankton (1mm - 2 cm) fajai kora tavasszal jelennek meg a szikes vizekben. A nyári beszáradás következtében a sekély vízben besűrűsödött zooplankton tömeg nagy számban vonzza a különböző parti madarakat.  A szitakötők ragadozó életmódot folytató lárvái a parti növényzettel fedett, sekély vízben fejlődnek. A rovarok közül a kisebb termetű törpeszúnyog lárvák, és az árvaszúnyog fajok lárvái a tófenéken élnek. A szikes vizekben nagy számban élnek vízipoloskák. A legjellemzőbb fajok a sziki búvárpoloska és közönsége búvárpoloska. A csiborok lárvái az aljzat felületén élnek, míg a kifejlett bogarak tipikus vízi életmódot folytatnak. A csíkbogarak közül a parány csíkbogár fordul elő a szikes vizekben.  9.  Nyomkereső Érdekességek: A tövisszúró gébics zsákmányát karóba húzza. Tápláléka főként rovarokból áll, de néha apró gerinceseket (gyíkokat, madárfiókákat, békákat, rágcsálókat) is megfog. Zsákmánybőség idején nem fal fel mindent egyszerre, hanem a bokrok töviseire tűzi a maradékot (innen ered elnevezése is). Mi a bagolyköpet?  A baglyok elsősorban kistermetű rágcsálókkal, énekesmadarakkal és nagyobb termetű ízeltlábúakkal táplálkoznak. Az elfogyasztott táplálék emészthetetlen részeit − a csontok, toll, szőr, rovarok kitinpáncélja − egy tömör, úgynevezett köpet formájában kiöklendezik. A bagolyköpetek az adott fajra jellemzőek (más alakú köpete van a gyöngybagolynak, mint az erdei fülesbagolynak, vagy a macskabagolynak), ez alapján megállapíthatjuk, hogy az adott területen mely bagolyfaj fordul elő. A köpetekben levő maradványokból megállapítható például, hogy milyen rágcsálók élnek a területen. forrás: knp.hu 
event card

Dicső természet - múltunkban a jelenünk

arrow
  Petőfi Alföldjének tengesík vidéke, számos csodát, látnivalót rejteget. Sétautak, túraútvonalak, kerékpáros, vagy akár lovas lehetőségek teszik élményszerűvé a kikapcsolódást. A  településeken több magánszállás biztosít lehetőséget a kényelmes, komfortos elhelyezkedésre.  1. „A szikes tó meséi” - Bácsalmási Sóstó túra madár- és bivalylesselHelyszín: Bácsalmási SóstóGPS Google Maps: 46.096661, 19.331747A tevékenység típusa: Természeti ismeretFelső-Bácska legjobb állapotban megmaradt szikes tava, a Bácsalmási Sóstó bejárására és megismerésére nyílik lehetőség. A program egy komplex környezet- és természettudatos, valamint kulturális szemléletformáló élményfüzér része, amely Bácsalmás és környéki értékeket ment és mutat be interaktív módon a Felső-Bácska – Homokhát Natúrpark égisze alatt. 2.„Bivalyszafari” – a természet és az állatok gyógyító erejeHelyszín: Bácskai Bivalyos BirtokA tevékenység típusa: Hagyományok éltetése; Kulturális ismeret; Természeti ismeret; Gazdasági ismeret; Gasztronómiai ismeret; KörnyezetvédelemA Bácskai Bivalyos Birtok célja a falusi élet, a hagyományos gazdálkodási mód megismertetése, a lelki egyensúly helyreállítása érdekében a természet és az állatok gyógyító ereje által. A Birtok olyan tájgazdálkodásba kezdett  évekkel ezelőtt, ami mára egy páratlan szépségű és természeti értékkel bíró tájat eredményezett a mezőgazdasági kultúrsivatagban. 3.Skanzen - Különböző korok lakókörnyezetének bemutatásaHelyszín: Jánoshalma, SkanzenA tevékenység típusa: hagyomány éltetés; kulturális ismeret; természeti ismeret; gazdasági ismeret; gasztronómiai ismeretA Felső-bácskai Fiatal Művészekért Kulturális Alapítvány által létrehozott, és 2017-ben átadott skanzen, különböző korok lakókörnyezetének és építészeti stílusának bemutatására hivatott.- honfoglalás kora - jurta, gödörház, életfa- középkor - vert és paticsfalú ház, galambdúc, fűszernövény-kert- jánoshalmi parasztporta - kecskelábas ház, góré, istálló- erdélyi faházMindezek korhű berendezéssel, lakható, használható állapotban. Minden korszakban a népi építészet elemeit használták. Bemutatva azt, hogy egyszerű eszközökkel, a környezetben is található természetes anyagokból is lehet lakhelyet létrehozni. A paraszti társadalom tagjai minden korban törekedtek arra, hogy saját kezük munkáját felhasználva teremtsenek életteret.
chevron right

Kapcsolódó Helyeken

chevron left
event card

Barack Thermal Resort

arrow
A hely, aminek lelke van

2023-01-20

Tiszakécske - Tiszakécskei járás
Csobbanj! Gyógyfürdők, Wellness, Szabadstrand, Gyógyfürdők, Strandfürdők, Uszodák, Élményfürdők, Szabadvizek, Medencék

event card

Kerekdombi Termálfürdő

arrow
Testi-lelki feltöltődés az egész családnak

2023-01-20

Tiszakécske - Tiszakécskei járás
Csobbanj!, Gyógyfürdők, Wellness, Szabadstrand, Gyógyfürdők, Strandfürdők, Uszodák, Élményfürdők, Szabadvizek, Medencék Gyógyfürdők, Gyógyfürdők, Uszodák, Élményfürdők

event card

Equipuszta Lovasfarm

arrow

2022-12-30

Tiszakécske - Tiszakécskei járás
Fedezd fel!, Múzeumok, Templomok, Kastélyok-kúriák, Kiállítások, Műemlékek, Természeti értékek, Épített örökségeink, Viezeink, Kulturális örökségeink Aludj jól!, Szálloda, Panzió, Magán, Zarándok, Szállodák, Panziók, Vendégházak, Kempingek, Falusi szálláshelyek, Ifjúsági szállások, Zarándok szállások Ízleld meg!, Étterem, Cukrászda, Éttermek, Cukrászdák, Pincészetek, Kávézók, Pálinkaházak, Helyi termék készítők, Szabadtéri főzőhelyek, Helyi specialitások Vendégházak, Falusi szálláshelyek, Lovas túrák, Éttermek

event card

Tisza-parti Szabadstrand

arrow

2023-02-20

Tiszakécske - Tiszakécskei járás
Szabadvizek

chevron right

Hírek

chevron left
chevron right

Kapcsolódó eseményeink

chevron left
chevron right

Turisztika

chevron left
event card

Barack Thermal Resort

arrow
A hely, aminek lelke van

2023-01-20

Tiszakécske - Tiszakécskei járás
Csobbanj! Gyógyfürdők, Wellness, Szabadstrand, Gyógyfürdők, Strandfürdők, Uszodák, Élményfürdők, Szabadvizek, Medencék

event card

Kerekdombi Termálfürdő

arrow
Testi-lelki feltöltődés az egész családnak

2023-01-20

Tiszakécske - Tiszakécskei járás
Csobbanj!, Gyógyfürdők, Wellness, Szabadstrand, Gyógyfürdők, Strandfürdők, Uszodák, Élményfürdők, Szabadvizek, Medencék Gyógyfürdők, Gyógyfürdők, Uszodák, Élményfürdők

event card

Equipuszta Lovasfarm

arrow

2022-12-30

Tiszakécske - Tiszakécskei járás
Fedezd fel!, Múzeumok, Templomok, Kastélyok-kúriák, Kiállítások, Műemlékek, Természeti értékek, Épített örökségeink, Viezeink, Kulturális örökségeink Aludj jól!, Szálloda, Panzió, Magán, Zarándok, Szállodák, Panziók, Vendégházak, Kempingek, Falusi szálláshelyek, Ifjúsági szállások, Zarándok szállások Ízleld meg!, Étterem, Cukrászda, Éttermek, Cukrászdák, Pincészetek, Kávézók, Pálinkaházak, Helyi termék készítők, Szabadtéri főzőhelyek, Helyi specialitások Vendégházak, Falusi szálláshelyek, Lovas túrák, Éttermek

event card

Tisza-parti Szabadstrand

arrow

2023-02-20

Tiszakécske - Tiszakécskei járás
Szabadvizek

chevron right

Értékeink

chevron left
event card

Kerekdombi Termálfürdő

arrow
Kerekdomb közigazgatásilag Tiszakécskéhez tartozik. A településhez tartozó Kerekdomb jelentőségét az itt található víz adja, mely ásványvíz és gyógyvízminősítéssel is rendelkezik.

2023-02-14

Tiszakécske - Tiszakécskei járás
Turizmus és vendéglátás, Értékeink

event card

Kékfestő tevékenység és Kovács Miklós tiszakécskei kékfestő mester életműve, melyet a tevékenység fennmaradása érdekében végzett

arrow
Kovács Miklós egy közel másfél évszázada folyamatosan működő, elismert kékfestő dinasztia tagja.

2023-02-13

Tiszakécske - Tiszakécskei járás
Kulturális örökség, Értékeink

chevron right
Design by WEBORIGO