Péteri-tavi Madárrezervátum TT

Kiskunfélegyháza és Kistelek között félúton, az 5. sz. főközlekedési út mentén múltat idéző szikespuszta-maradványt találunk. A növényzettel borított vadvizes területek, szikes rétek és legelők mindmáig különleges pusztai növény- és állatvilágot őriznek.

A Péteri-tó természetes szikes tó, melyből három egységből álló halastórendszert alakítottak ki a homoki ligeterdős, szikes pusztai környezetben. A tavak vízutánpótlását nemcsak a lehulló csapadék, hanem a Dong-ér csatorna is biztosítja. Ma már csak egy tó működik halastóként. A tóparti nagy kiterjedésű nádasokban gazdag madárvilág talált otthonra. A terület elsősorban gazdag madárvilága miatt áll természetvédelmi oltalom alatt. A zavarásra érzékeny madarak miatt a terület fészkelési időben nem látogatható.

Kapcsolat

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó útvonalak

chevron left
event card

Báránypirosító tanösvény - Fülöpházi buckavidék (Fülöpháza)

arrow
Találkozott már a báránypirosítóval? Egy gyönyörű, kék virág, mely szinte talajtakaróként uralja az alföldi buckákat április-májusban. A Báránypirosító tanösvényen sétálva is gyönyörködhet a láványban! A tanösvény a félig kötött homokterületek geológiai, növény- és állattani jellemzőit mutatja be. Kiinduló helye a Naprózsa Ház és Erdei Iskola parkolója. A tanösvény elején egy fitnesz gépekkel felszerelt erdei tornapályát találunk, majd ezt elhagyva jutunk a tanösvény útvonalára, mely egy ideig a piros sáv jelzésű túraútvonalát követi. A tanösvény korábbi útvonala új állomásokkal egészült ki, hurokszerű útvonala egy rövidebb és egy szakaszra tagolódik.  Hossza: 2600 méterMegközelíthető: az 52. számú főút 20 km szelvényénél lévő oktatóközpont parkolójából. A tanösvény az oktatóközponthoz tér vissza. Sétánkat a Naprózsa Erdei Iskola épületével szemben, a parkolóban kezdjük. Az erdei tornapálya mellett, akácültetvény, majd nyárfacsoportok között halad végig a fehér nyilakkal jelzett út. A jobb oldali nyárfacsoporton érdemes megfigyelni a kihelyezett mesterséges odúkat, melyek különböző madárfajoknak biztosítanak fészkelő helyet. Csodálatos útvonalon kanyarogva érjük el az egyes állomáshelyeket, majd 15 perces sétával visszajutunk a parkolóba.  Állomások:1. Bolygatott területek2. Homoki gyepek3. Buckaközök4. A homokbuckák kialakulása5. Homoki erdőtelepítések További információ: www.knp.hu
event card

Dicső természet - múltunkban a jelenünk

arrow
  Petőfi Alföldjének tengesík vidéke, számos csodát, látnivalót rejteget. Sétautak, túraútvonalak, kerékpáros, vagy akár lovas lehetőségek teszik élményszerűvé a kikapcsolódást. A  településeken több magánszállás biztosít lehetőséget a kényelmes, komfortos elhelyezkedésre.  1. „A szikes tó meséi” - Bácsalmási Sóstó túra madár- és bivalylesselHelyszín: Bácsalmási SóstóGPS Google Maps: 46.096661, 19.331747A tevékenység típusa: Természeti ismeretFelső-Bácska legjobb állapotban megmaradt szikes tava, a Bácsalmási Sóstó bejárására és megismerésére nyílik lehetőség. A program egy komplex környezet- és természettudatos, valamint kulturális szemléletformáló élményfüzér része, amely Bácsalmás és környéki értékeket ment és mutat be interaktív módon a Felső-Bácska – Homokhát Natúrpark égisze alatt. 2.„Bivalyszafari” – a természet és az állatok gyógyító erejeHelyszín: Bácskai Bivalyos BirtokA tevékenység típusa: Hagyományok éltetése; Kulturális ismeret; Természeti ismeret; Gazdasági ismeret; Gasztronómiai ismeret; KörnyezetvédelemA Bácskai Bivalyos Birtok célja a falusi élet, a hagyományos gazdálkodási mód megismertetése, a lelki egyensúly helyreállítása érdekében a természet és az állatok gyógyító ereje által. A Birtok olyan tájgazdálkodásba kezdett  évekkel ezelőtt, ami mára egy páratlan szépségű és természeti értékkel bíró tájat eredményezett a mezőgazdasági kultúrsivatagban. 3.Skanzen - Különböző korok lakókörnyezetének bemutatásaHelyszín: Jánoshalma, SkanzenA tevékenység típusa: hagyomány éltetés; kulturális ismeret; természeti ismeret; gazdasági ismeret; gasztronómiai ismeretA Felső-bácskai Fiatal Művészekért Kulturális Alapítvány által létrehozott, és 2017-ben átadott skanzen, különböző korok lakókörnyezetének és építészeti stílusának bemutatására hivatott.- honfoglalás kora - jurta, gödörház, életfa- középkor - vert és paticsfalú ház, galambdúc, fűszernövény-kert- jánoshalmi parasztporta - kecskelábas ház, góré, istálló- erdélyi faházMindezek korhű berendezéssel, lakható, használható állapotban. Minden korszakban a népi építészet elemeit használták. Bemutatva azt, hogy egyszerű eszközökkel, a környezetben is található természetes anyagokból is lehet lakhelyet létrehozni. A paraszti társadalom tagjai minden korban törekedtek arra, hogy saját kezük munkáját felhasználva teremtsenek életteret.
event card

Várdomb tanösvény - Tiszaalpár

arrow
Bács-Kiskun vármegye egyik legjelentősebb lelőhelyeként ismert Tiszaalpári Földvárat fokozottan védett régészeti lelőhellyé nyilvánították, melynek célja Várdomb és Templomdomb területén található bronzkori és Árpád-kori földvár, középkori templom és temető, valamint a várhoz kapcsolódó őskori telep védelme, a föld felszíne alatti régészeti emlékek megőrzése. A természetvédelmi törvény 1997. évi hatálybalépése óta ex lege, azaz törvény erejénél fogva védett országos jelentőségű védett természeti területnek is minősül. A tanösvény a bronzkor közepén, a Vatya-kultúra népe építette és lakta földvár megismerését segíti.Hossza: 300 méterMegközelítés: Az Árpád tér mellett levő várdombon levő tanösvény a bronzkori földvár maradványait mutatja be. Állomások: 1. A bronzkor2. A bronzkori vár3. A középkori vár4. Élet a bronzkorban5. A bronzkori település6. Az Alpári-rét madárvilága   A terület kialakításában elsődleges szerepet a Tisza folyó játszotta, mely kb. 15 000 évvel ezelőtt kanyargásai során – romboló és építő munkája következtében – 5-10 km széles területet alakított át. A folyó oldalirányú mozgása következtében több helyen is elérte a Duna-Tisza közi Hátság peremét, így Tiszaalpárnál a Templomdomb lösz anyagát mosta alá. Ezeken a helyeken a folyóvízi üledék és a Hátság üledéksora meredek partfallal találkozik, mely magaspart Tiszaalpártól egészen Csongrádig követhető. A Tisza jelenleg kb. 4 km távolságra folyik, ez azonban a XIX. század közepi vízszabályozások eredménye, addig a folyó közvetlenül a falu mellett, a magas löszterasz aljában folyt. A vár tudatos régészeti kutatásának pontos kezdetét nem ismerjük. Az irodalomban a Várdomb első, hiteles régészeti leletéről 1869-ben értesülünk, amikor Madarassy László küldött a Magyar Nemzeti Múzeumnak egy ép cserépedényt, amelyet Alpáron a Várdomb oldalából ástak ki. Kada Elek első feltárása során 1900 és 1905 között bronzkori leleteket és két avar kori sírt talált a földvár területén. 1949-ben Patay Pál, 1974-75-ben Bóna István, 1977-ben Nováki Gyula végeztek ásatásokat a Várdomb platójának északkeleti és déli részén és a nyugati sánc területén. Az ásatások során középső bronzkori települések házai kerültek elő. Az 1949-ben és 1977-ben elvégzett sáncátvágások azt mutatták, hogy az eredetileg faszerkezettel rendelkező földmű a településsel együtt a középső bronzkori vatyai kultúra III. időszakában épült.  Régészeti kutatás a földváron  A vár jelenlegi alapterülete távolról sem felel meg a kb. 3500 évvel ezelőtt kialakított sáncokkal és meredek partfallal védett településnek. Valószínű, hogy az eredeti várnak a Tisza által formált ártér eróziós munkájának következtében csak 2/5-e maradhatott meg napjainkra. A régészeti feltárások során nem sikerült tisztázni a Várdomb erődtelepe és a Templomdomb nyílt telepének viszonyát. A fúrások azt mutatják, hogy a Templomdombon az egykori őshumusz felett a Várdomb belső rétegeződésével közel azonos szintemelkedés van. Ennek alapján valószínűleg a bronzkori vár fennállása idején a Templomdombon egy kisebb külső település létezett, mely elszórt házakból és vermekből, csűrökből, istállókból állt. A késő bronzkorban elnéptelenedett telep pusztulása után közel két évezredig nincs nyoma emberi megtelepedésnek a Várdomb területén. A népvándorlás korában feltehetőleg a Templomdombon sátrat verő avar nagycsalád használta a Várdombot temetkezőhelyül. A hely honfoglalás előtti jelentőségéről Anonymus krónikájában olvashatjuk, hogy Zalán bolgár fejedelem tulajdonában állt, kinek seregét a honfoglaló Árpád űzte el erről a vidékről 894-ben. Bóna István feltételezi, hogy a X. század vége óta itt birtokos Kalán nemzetség vára lehetett, de építését nem tartja korábbinak, mint a XII. század (a legkorábbi lelet a XII. század elejére keltezhető), jelentőségét pedig már a XIII. században – a tatárjáráskor – végleg elveszthette. A vár külső megjelenése igen hasonló a X-XI. századi magyarországi ispánsági várak nagy részéhez, mint Bihar, Szabolcs, Zemplén, Abaújvár és Hont várához, bár azoknál kisebb. A legfőbb jellemzők ebben a tekintetben: alacsony, de meredek dombon van, a védelem kizárólag a sáncra támaszkodik és a belső területen itt sincs nyoma jelentősebb épületnek. A tatárjárástól függetlenül maga a vártípus sem teszi valószínűvé, hogy a XIII. századnál tovább használták volna, mivel a középkor feudális urainak és a hadászat új szempontjainak már semmiképpen nem felelt meg. Későbbi, XIV-XV. századi fegyverek és sarkantyúk nem kerültek elő a Várdombon. A megtalált késői cserepek és egy kályhaszem tanúsága alapján a XV-XVI. századig lakhatták a vár területét. A Várdomb a török hódoltság idején már nem szolgált lakóhelyül, és azóta sem lakják. Mivel a II. József-féle katonai felmérés idején, a XVIII. század végén a Várdomb északkeleti fele már hiányzott, annak pusztulása, leszakadása valamikor a XVI-XVII. századra tehető. Látnivaló a környéken: Árpád kori falurekonstrukció, Tiszaalpár  A földvár melletti Templomdomb, mögötte a Nagy-tó.   forrás: knp.hu  
event card

Bugaci körséta – Madarak és Fák útja, Boróka tanösvény – Bugac

arrow
Boróka tanösvény Bugac, a puszta gyöngye!  A tanösvény csak gyalogosan közelíthető meg a Karikás Csárdától induló 1850 m hosszú földúton, amely az állattartó telep mögött kezdődik, és az üzemen kívüli keskeny nyomtávú vasút Hittanyai megállójánál fejeződik be. A tanösvény bemutatja a pusztai kisvasút történetét és a homokpuszta jellegzetes élővilágát, valamint az őshonos magyar házállatfajtákat és a bugaci pásztoréletet. A tanösvény részét képezi a Pásztormúzeum. A tanösvény látogatóinak április 1. és október 31. között sétálójegyet kell venniük a Karikás Csárdánál, amely a Pásztormúzeum és a háziállat-bemutató megtekintésére is jogosít. Hossza: 2900 méterMegközelítés: az 54-es számú főúton, illetve a Kecskemétről induló keskeny nyomtávú vasúttal. A tanösvény a kisvasút Hittanya nevű megállójától indul. Állomások:1. Pásztormúzeum2. Élet a legelőn3. Homoki legelő4. Homoki erdők5. Kisvasút a pusztán     Madarak és fák útja A Madarak és Fák útja igazi meglepetést tartogatnak, mert a puszta egy teljesen más arculatú területére vezet. A Madarak és Fák útja leginkább az erdő szélén halad. A keskeny sávban húzódó vegyes lombú erdőtársulás mögött a bugaci homokdűnék húzódnak meg, melynek erdőállományait és borókását a 2012-es májusi bozót- és erdőtűz megsemmisítette, szomorú látványt hagyva maga után. Sétánk közben nemcsak az itt élő fa cserjefajokkal ismerkedhetünk meg, hanem a gyakorlati madárvédelem néhány fontos eszközével is. A Madarak és Fák útját elhagyva eljutunk az un. dózerolt útig, ahonnan visszafordulva egy széles földúton térhetünk vissza az istállókhoz. A dózerolt út elnevezés az 50-es évek homoki erdőtelepítéseire utal, amikor is nehéz lánctalpas gépekkel vágtak utat a buckák közé. A dózerolt utat fémsorompók zárják le, ide betérni tilos és életveszélyes a megsemmisült erdő állapota miatt.     További információ: www.knp.hu
event card

Alföldi kék sáv

arrow
Hazánk második leghosszabb gyalogos turistaútja. Nevéhez híven bemutatja legnagyobb és "legmagyarabb" tájegységünk szinte minden jellegzetességét a Kiskunság homokbuckáitól a Körös-vidék végeláthatatlan szántóin át a Nyírség erdős területéig. A közel 850 km hosszú útvonal végigjárása nem kevés kitartást és nyitottságot igényel, cserébe egyedülálló élményekkel ajándékozza meg a turistát. Az Alföldi Kéktúra Szekszárdról, a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra végpontjától indul, és Sátoraljaújhelyig tart, ahonnan az Országos Kéktúra érhető el. A három nagy kék jelzésű túraútvonal alkotja az "Országos Kék kört". Az érintett nyomvonal Bajától Öttömösig vezet. Az utat 1992-ben festették fel a Bács-Kiskun megyei Természetbarát Szövetség tagjai.Útvonal: Baja – Ósükösd – Rém – Érsekhalma – Hajós- Császártöltés –Kéleshalom – Kunfehértó – Balotaszállás – Öttömös – Ruzsa – Zákányszék - Bordány – Zsombó – Szatymaz – Sándorfalva – Dóc – Ópusztaszer (Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark) Nemzeti parkok és tájvédelmi körzetek egyedülálló természeti értékeit ismerheted meg akkor, ha az Országos Kékkör harmadik és egyben legfiatalabb útvonalán túrázol. Az MTSZ és az alföldi tagszervezetek közös munkájának gyümölcsét 1996-ban adták át a nagyközönségnek. Az Alföldi Kéktúra egyes szakaszai együtt haladnak a Magyarországon áthaladó E3, E4 és E7 jelzésű, hosszútávú nemzetközi turistautakkal. Érdemes megismerni a Kéktúra történetét is, sok érdekes és értékes információval gazdagodhatunk: kektura.hu 
event card

Tartós szegfű tanösvény – Kiskunmajsa_Bodoglár

arrow
Kiskunmajsa és Tázlár között, az un. olajos úttól kőhajításnyira alakították ki az egy kilométer hosszú Tartós szegfű tanösvényt, mely az uniós védettségi szintet jelentő Natura 2000 területen vezet keresztül, ami helyi jelentőségű védett természeti terület is egyben. A homokfelszín és a növényvilág védelme érdekében egy 500 méter hosszú pallósoron juthatunk el a buckatetőn lévő megfigyelő toronyig, ahonnan szemet gyönyörködtető látvány tárul elénk: borókás-nyaras ligetek, lankás homokbuckák és galagonyák váltakoznak. Az ösvény innen egy telepített fenyő ültetvény sorai között vezet, mígnem eljutunk a hátsó pallósorig, ahol egy tereplépcsőt megmászva juthatunk fel a hátsó kilátóhoz, melyet körös-körül tartós szegfű tövek öveznek. A tanösvény végigjárása során a látogatók megismerkedhetnek a bennszülött tartós szegfűvel és élőhelyével, védelme érdekében – a LIFE program keretében tett – természetvédelmi erőfeszítésekkel, valamint a Natura 2000 hálózat jelentőségét is megismerhetik. Megközelítés: a Soltvadkert-Kiskunmajsa közötti úton, Tázlár és Bodoglár települések között a 16,3 km szelvénynél a táblával megjelölt földútnál kell letérni.(GPS: 46°32'13,76"N 19°35'23,767"E  WGS: 46,537145; 19,589937) Bejárható: egész évben, gyalogosan Látogatásra ajánlott időszak: a tartós szegfű virágzási ideje, júniustól késő őszig. Hossza: 1000 m A Tartós szegfű tanösvény csodája  Kiskunmajsa határában található a tartós szegfű egyik élőhelye, a bodoglári homokbuckák területe. A fokozottan védett tartós szegfű hazánk bennszülött növényfaja, amely kizárólag a Duna-Tisza közén fordul elő. Egyik legnagyobb állománya Bodoglár térségében található. A tanösvény az uniós védettségi szintet jelentő Natura 2000 területen vezet keresztül, mely helyi jelentőségű védett természeti terület is egyben. A homokfelszín és a növényvilág védelme érdekében egy 500 méter hosszú pallósoron juthatunk el a buckatetőn lévő megfigyelő toronyig, ahonnan szemet gyönyörködtető látvány tárul elénk: borókás-nyaras ligetek, lankás homokbuckák és galagonyák váltakoznak. Az ösvény innen egy telepített fenyő ültetvény sorai között vezet, mígnem eljutunk a hátsó pallósorig, ahol egy tereplépcsőt megmászva juthatunk fel a hátsó kilátóhoz, melyet körös-körül tartós szegfű tövek öveznek. A tartós szegfű 20-50 cm magas, az egész növény viaszbevonattól hamvasszürke. A száron átellenesen álló levelei 2-5 cm hosszúak, néhány mm szélesek. A virágok a szár végén magányosan, vagy kisebb csomókban állnak, a szirmok rózsaszínűek, 6-8mm hosszúak. A virágzás júniustól egészen a fagyokig tarthat, innen ered a „tartós” szegfű elnevezés. A hosszan tartó virágzás oka, hogy a virágok rövid kocsányon, tömött csomókban fejlődnek, de a virágzaton belül a virágok nem egyidőben nyílnak, maximum 4(-5) virág nyílik egyszerre. A nyárközepi-nyárvégi aszály teljesen visszavetheti a virágzást, azonban az augusztusban-szeptemberben érkező esők nyomán újból nyílásnak indulhat a növény. A tanösvény végigjárása során a látogatók megismerkedhetnek a bennszülött tartós szegfűvel és élőhelyével, a védelme érdekében LIFE program keretében tett természetvédelmi erőfeszítésekkel, valamint a Natura 2000 hálózat jelentőségét is bemutatjuk. A tanösvény a Bács-Kiskun Vármegye Értéktárába is bekerült a Kiskunmajsai Települési Értéktár Bizottság javaslata alapján 2018-ban. Szervezett, csoportos túrákra Kiskunmajsán a Tourinform Irodánál lehet jelentkezni. Az érdeklődők így túravezetővel nézhetik meg a Homokhátság természeti szépségeit. Elérhetőségek: Tourinform Iroda, Kiskunmajsa (Zárda u. 2.); telefon: (77) 481-327.  Mobil: 06 70 367 6768E-mail: tourinformmajsa@gmail.com, kiskunmajsa@tourinform.huhttp://kiskunmajsaturizmus.hu/)  A tartós szegfű fajvédelmi programról itt olvashat: www.tartosszegfu.hu  forrás: knp.hu    
chevron right

Hírek

chevron left
chevron right

Kapcsolódó eseményeink

chevron left
chevron right
Design by WEBORIGO