Császártöltési Liget

Császártöltés - Kiskőrösi járás
A Liget az 1950-es években került kialakításra. A fénykorát a következő két évtizedben élte. A fiatalok kedvenc találkozóhelye és sok rendezvény színtere volt. A 80-as évektől lassú visszafejlődés kezdődött egészen 2015-ig. A fákat kivágták, a színpadot elbontották, a sétányok eltűntek és a padok közül a legtöbb használhatatlanná vált. 2015. április 12-én a falu lakói összefogtak és támogatásukkal és munkájukkal több mint 700 növény került elültetésre. Még ebben az évben elkészültek a hidak, és kialakításra kerültek a régi nyomvonalon a sétányok. 2016-ban a falu történetét bemutató interaktív játékok kerültek átadásra. Emlékművek és a Retró játszótér szép színfoltjai a Ligetnek. A Liget két bejárata is megszépült, a Tűzoltószertár felől a császártöltési gyermekek rajzai díszítik a falakat, a Garamvölgyi út felől széles és tetszetős lejárat épült.

Kapcsolat

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó útvonalak

chevron left
event card

Rekettye tanösvény - Orgoványi rétek (Ágasegyháza)

arrow
A tanösvény az Orgoványi rétek földtani fejlődését, felszínrajzát és élővilágát valamint a területre jellemtő tanyavilágot mutatja be. A tanösvény kiindulópontját Ágasegyháza központjából, a Kossuth Lajos utcán keresztül érjük el. Az aszfaltút egy idő után földútban folytatódik. Az útvonal követi az Ágasegyházán keresztülhaladó piros sáv jelzésű túraútvonalat. Kiindulópontja az Ágasegyháza-Sándortelep utolsó épületénél van. Ágasegyházán az iskola előtt álló a tájékoztató táblától 4,7 kilométerre található.  Hossza: 2300 méterMegközelítés: A tanösvény az Ágasegyházán keresztülhaladó, piros sáv jelzésű túraútvonalon érhető el. Kiindulópontja az Ágasegyháza-Sándortelep utolsó épületénél van.  Az utat jobbról legelők és kaszálórétek, balról erdő szegélyezi. Hamarosan elérjük a második állomás tábláját, ahol a terület földtani fejlődéséről, a homokbuckák és a köztük létrejött szikes tavak, mocsarak kialakulásáról tájékozódhatunk. A harmadik állomás egy tipikus alföldi tanyasi épületegyüttes előtt van. Itt a tanyasi életformáról, gazdálkodásról kaphatunk információkat. Kb. 300 méterre innen a piros négyzet jelet és a nyilat követve jobbra fordulunk, és hamarosan egy összefüggő nádas szélében érjük el a negyedik állomást. Itt a terület vízviszonyainak változásáról kapunk képet. Továbbhaladva már messziről látható a tanösvény végén álló kilátótorony. A toronyból széttekintve elénk tárul az Orgoványi-rétek panorámája, a nedves rétekkel, erdőfoltokkal tarkított nagy kiterjedésű puszta. A nádas-rekettyés szélén az ötödik állomás a kiszáradó mocsárrétekre jellemző növénytársulásokat mutatja be. A ma is kaszálóként használt gyepeken sok szitakötőt és rájuk vadászó madarakat is meg lehet figyelni. Állomások:1. Orgoványi rétek2. Az Orgoványi rétek földtani fejlődése, felszíne3. Tanyasi gazdálkodás4. A terület vízviszonyai5. Jellemző növénytársulások6. A rétek madárvilága Forrás: knp.hu
event card

Dicső természet - múltunkban a jelenünk

arrow
  Petőfi Alföldjének tengesík vidéke, számos csodát, látnivalót rejteget. Sétautak, túraútvonalak, kerékpáros, vagy akár lovas lehetőségek teszik élményszerűvé a kikapcsolódást. A  településeken több magánszállás biztosít lehetőséget a kényelmes, komfortos elhelyezkedésre.  1. „A szikes tó meséi” - Bácsalmási Sóstó túra madár- és bivalylesselHelyszín: Bácsalmási SóstóGPS Google Maps: 46.096661, 19.331747A tevékenység típusa: Természeti ismeretFelső-Bácska legjobb állapotban megmaradt szikes tava, a Bácsalmási Sóstó bejárására és megismerésére nyílik lehetőség. A program egy komplex környezet- és természettudatos, valamint kulturális szemléletformáló élményfüzér része, amely Bácsalmás és környéki értékeket ment és mutat be interaktív módon a Felső-Bácska – Homokhát Natúrpark égisze alatt. 2.„Bivalyszafari” – a természet és az állatok gyógyító erejeHelyszín: Bácskai Bivalyos BirtokA tevékenység típusa: Hagyományok éltetése; Kulturális ismeret; Természeti ismeret; Gazdasági ismeret; Gasztronómiai ismeret; KörnyezetvédelemA Bácskai Bivalyos Birtok célja a falusi élet, a hagyományos gazdálkodási mód megismertetése, a lelki egyensúly helyreállítása érdekében a természet és az állatok gyógyító ereje által. A Birtok olyan tájgazdálkodásba kezdett  évekkel ezelőtt, ami mára egy páratlan szépségű és természeti értékkel bíró tájat eredményezett a mezőgazdasági kultúrsivatagban. 3.Skanzen - Különböző korok lakókörnyezetének bemutatásaHelyszín: Jánoshalma, SkanzenA tevékenység típusa: hagyomány éltetés; kulturális ismeret; természeti ismeret; gazdasági ismeret; gasztronómiai ismeretA Felső-bácskai Fiatal Művészekért Kulturális Alapítvány által létrehozott, és 2017-ben átadott skanzen, különböző korok lakókörnyezetének és építészeti stílusának bemutatására hivatott.- honfoglalás kora - jurta, gödörház, életfa- középkor - vert és paticsfalú ház, galambdúc, fűszernövény-kert- jánoshalmi parasztporta - kecskelábas ház, góré, istálló- erdélyi faházMindezek korhű berendezéssel, lakható, használható állapotban. Minden korszakban a népi építészet elemeit használták. Bemutatva azt, hogy egyszerű eszközökkel, a környezetben is található természetes anyagokból is lehet lakhelyet létrehozni. A paraszti társadalom tagjai minden korban törekedtek arra, hogy saját kezük munkáját felhasználva teremtsenek életteret.
event card

Széki lile tanösvény – Dunatetétlen

arrow
A Böddi-szék jelentős vízi- és partimadár élőhely a Kárpát-medencében. A több mint 700 hektáros terület Dunatetétlen község határában terül el. Északról az 52. számú főút, keletről a Kiskunsági-főcsatorna, délről az 53. számú főút valamint egy halastórendszer, nyugatról pedig egy alsórendű műút határolja.A Böddi-szék a Felső-Kiskunsági szikes tavak láncolatának délnyugati tagja, a Ramsari-egyezmény által védett, ex-lege védett szikes tó és a Natura 2000 hálózatba tartozó terület. A területen eddig 145 madárfajt regisztráltak, ebből 52 itt fészkelő. A Böbbi-szék vonuláskor a partimadarak és lúdfélék számára igen jelentős szerepet tölt be mint pihenő- és táplálkozóhely. Hossza: 6 kmMegközelítése: az 53- és 52-es főútakat összekötő a mellékutat (Solt-Járáspuszta megközelítése) keresztező V-ös (ötös) számú csatorna déli oldalán található a kiinduló tábla (a műúttól 80-100 méterre). Kezdőpont az V. számú csatorna és az 52-53-sz. főutakat összekötő mellékút találkozásának pontjánál a csatorna déli partoldalánál. A nyitó táblától az útvonal a csatorna náddal szegélyezett partja mentén déli irányban halad. Az ismertető táblák 400-600 méterenként követik egymást.Állomások: A tanösvény körtúra jellegű, 10 állomással Ajánlott felszerelés: kényelmes cipő, nem rikító színű ruházat, távcső Bejárható: egész évben szabadon látogatható, de költési időben (márciustól május közepéig) lehetnek korlátozások Állomások száma: A 11 magyar és angol nyelvű táblából és két madártani táblából áll   A Böddi-szék A Böddi-szék jelentős vízi- és partimadár élőhely a Kárpát-medencében. A több mint 700 hektáros terület Dunatetétlen község határában terül el. Északról az 52. számú főút, keletről a Kiskunsági-főcsatorna, délről az 53. számú főút valamint egy halastórendszer, nyugatról pedig egy alsórendű műút határolja. Területéből 270 hektár a Dunatáj Természet- és Környezetvédelmi Közalapítvány tulajdona. A Közalapítvány a terület e részének természetvédelmi kezelője is. A Böddi-szék kiemelten értékes része az a mintegy 250 hektáros terület, mely valamikor egységes tómeder volt. Az erősen változó vízállású területen a legeltetést követően gazdag madárvilág alakult ki. Eddig 145 madárfajt regisztráltak, ebből 52 itt is fészkel. Védett és fokozottan védett fészkelő madárfajok a Böddi-széken: nyári lúd, széki lile, bíbic, gulipán, piroslábú cankó, ugartyúk, szalakóta, gyurgyalag, fehér gólya, vörösvércse, kékvércse, egerészölyv, barna réti héja, bölömbika, gólyatöcs, túzok. A Böddi-szék területén "Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban" című LIFE Nature pályázat támogatásával az eredeti szikes tavi állapot helyreállítása folyik. www.boddi.hu A terület látogatásával, ökoturisztikai programokkal kapcsolatban információ a Dunatáj Természet és Környezetvédelmi Közalapítvány ad.Dunatáj Közalapítvány6326 Harta, Templom u. 68.Tel.: 06 303 629 255E-mail: info.dunataj@t-online.hu www.dunataj.org  forrás: knp.hu
event card

Vöcsök tanösvény - Péteri-tó TT (Pálmonostora)

arrow
A három és fél kilométer hosszú ösvény a halastavak és a környező élőhelyek növény- és állatvilágába nyújt betekintést. Hossza: 3500 méterMegközelítés: Az E 75-ös (5. számú) főútvonal 127. km-énél, a Dongér-csatorna hídja mellett, nyugati irányba található. (GPS: 46°35’43,57” É, 19°55’16,65” K) Az út mellett álló tanyasi iskolaépület udvarán áll az első tábla. A tanösvény egész évben járható.    Vöcsök-tanösvény:  A 781 hektáros terület 1976 óta áll természetvédelmi oltalom alatt. A Péteri-tó 3 tóegységből álló tórendszere eredetileg természetes szikes tó volt, melyet a XX. század során alakítottak halastóvá. A tavak területe kb. 220 ha. A legfőbb vízszállító és lecsapoló csatorna a Dong-éri-főcsatorna, ami egyfajta zöld folyosóként is szolgál az állatvilág számára. A tavak környezetében jellegzetes sziki növénytársulások a szikes mocsári vegetáció, a sós rétek vakszik növényzete, a szikfok és szikes pusztai, valamint kis kiterjedésben lápi növényzet találhatók. A nádasok a vízimadarak, a tószegélyi szikesek a sziki madarak élőhelyei. Nagy jelentőségű a nádasokban levő gémtelep. A tórendszer a tavaszi és őszi madárvonulások idején fontos pihenő és táplálkozó hely. A homoktalajú hátakra telepített nemes nyár- és akácerdő foltok helyenként a vizek széléig is lehúzódnak. Az idősebb nyarasok odúlakó fajoknak pl. szalakótának, zöld küllőnek, a fekete harkálynak, valamint denevéreknek adnak otthont.   A tanösvény állomásai: 1.      A Dong-éri –főcsatorna 2.      A Péteri-tó története 3.      A Péteri-tó, mint halastó 4.      A Péteri-tó madárvilága 5.      Szőrmés várlakók Érdekesség: Egykor egész Európában elterjedt állat volt a vidra . Mára élőhelyük beszűkült, számuk jelentősen megfogyatkozott. Hazánk egyelőre európai viszonylatban vidra nagyhatalomnak számít, ami nem azt jelenti, hogy nálunk annyira jó lenne a helyzetük, hanem azt, hogy a többi országban elszomorító a sorsuk. A nálunk élő vidrafaj hossza 1 méter körül mozog, vállmagasságuk 25-30 centiméter, súlyuk 6-16 kg, de találkoztak 23 kg-os vidrával is. Megnyúlt, karcsú, de mégis erőteljes testfelépítésű, menyétféle ragadozó emlős. Feje gömbölyded, fülkagylói a bundájából alig emelkednek ki, és amikor a víz alámerül bezáródnak. Ujjai között úszóhártyák feszülnek. Bundája rövid szőrű és annyira tömött, hogy nem hatol át rajta a víz. Színe felül sötétbarna, alul világosabb, álla és felső ajka világos foltos. A vidrák kitűnő úszók. Éjszaka jár zsákmánya után, ami elsősorban kisebb-nagyobb halakból áll, de ha nincs hal, elfogyasztja a békákat, kisebb vízi madarakat és azok tojásait is. Májusban hozza világra utódait, általában 2-3 kölyköt ellik, a kicsik szeme 10. napon nyílik ki. Rendkívül intelligens, mozgékony állatok 6.      Erdők a Péteri-tó környékén Érdekességek: Az özönfajok térhódítását a természetes és természet közeli élőhelyeket veszélyeztető legjelentősebb tényezők közt tartják számon. Számos növény- és állatfaj őshazájától távol, szándékos telepítés vagy véletlen behurcolás következtében, gyors elszaporodás révén a honos növény és állatközösségek sokféleségét (biodiverzitást) csökkenti, az élőhelyek elszegényedését okozza. Az özönnövény fajok erőteljesen átformálják környezetüket, gátolják más fajok csírázását és egyedfejlődését (árnyékolás, tápanyagelvonás, kioldódó anyagok). Az őshonos növényfajok kiszorításával egyúttal természetesen az eredetileg ott élő állatvilág táplálékbázisát is csökkentik, vagy akár meg is szüntethetik. 7.      Víz, víz, tiszta víz Érdekességek: Nem is olyan régen, amikor a nagy magyar Alföld tekintélyes részét mocsarak borították, gyakori mesterségnek számított a csíkászat. A nagy mocsarak lecsapolása óta ez a foglalkozás kiveszettnek számít. A 30-40 centiméteresre is megnövő réti csík volt az alapanyaga a ma már ismeretlen csíkos káposztának. A réti csík oxigénszegény vízben is képes  megélni,mert  a levegőből közvetlenül is képes oxigént felvenni. A halászok is éppen ezt a tulajdonságát használták ki. Megtisztítottak egy kis foltot a növényzettel sűrűn benőtt lápban, és erre helyezték vesszőből font varsájukat.  A nyílt vízfelületen hamarosan megemelkedett a vízben oldott oxigén szintje, ami tömegével vonzotta oda a halakat. Nem véletlenül nevezték az ilyen halfogó helyeket csíkbányának. A réti csík az egyetlen hazai halfaj, amely képes elviselni a vizek időszakos kiszáradását és akár hetekig kibírja a lápok nedves iszapjában. Hazánkban védett halfaj.     Élet a szikeseken 8.      Récés szék Érdekesség: a szikesek rovarvilága: A szikes tavak zavaros vizében a gerinctelen fauna legnépesebb csoportját, a mezozooplanktont elsősorban a mikroszkopikus méretű evezőlábú rákok és az ágascsápú rákok alkotják.  A víz nyári töményedése során jelentősen csökken a fajszám, a sótűrő kisrákok literenkénti sűrűsége viszont elérheti akár a 8-10 ezer példányt is.  A nagyobb testű makro-zooplankton (1mm - 2 cm) fajai kora tavasszal jelennek meg a szikes vizekben. A nyári beszáradás következtében a sekély vízben besűrűsödött zooplankton tömeg nagy számban vonzza a különböző parti madarakat.  A szitakötők ragadozó életmódot folytató lárvái a parti növényzettel fedett, sekély vízben fejlődnek. A rovarok közül a kisebb termetű törpeszúnyog lárvák, és az árvaszúnyog fajok lárvái a tófenéken élnek. A szikes vizekben nagy számban élnek vízipoloskák. A legjellemzőbb fajok a sziki búvárpoloska és közönsége búvárpoloska. A csiborok lárvái az aljzat felületén élnek, míg a kifejlett bogarak tipikus vízi életmódot folytatnak. A csíkbogarak közül a parány csíkbogár fordul elő a szikes vizekben.  9.  Nyomkereső Érdekességek: A tövisszúró gébics zsákmányát karóba húzza. Tápláléka főként rovarokból áll, de néha apró gerinceseket (gyíkokat, madárfiókákat, békákat, rágcsálókat) is megfog. Zsákmánybőség idején nem fal fel mindent egyszerre, hanem a bokrok töviseire tűzi a maradékot (innen ered elnevezése is). Mi a bagolyköpet?  A baglyok elsősorban kistermetű rágcsálókkal, énekesmadarakkal és nagyobb termetű ízeltlábúakkal táplálkoznak. Az elfogyasztott táplálék emészthetetlen részeit − a csontok, toll, szőr, rovarok kitinpáncélja − egy tömör, úgynevezett köpet formájában kiöklendezik. A bagolyköpetek az adott fajra jellemzőek (más alakú köpete van a gyöngybagolynak, mint az erdei fülesbagolynak, vagy a macskabagolynak), ez alapján megállapíthatjuk, hogy az adott területen mely bagolyfaj fordul elő. A köpetekben levő maradványokból megállapítható például, hogy milyen rágcsálók élnek a területen. forrás: knp.hu 
event card

Alföldi kék sáv

arrow
Hazánk második leghosszabb gyalogos turistaútja. Nevéhez híven bemutatja legnagyobb és "legmagyarabb" tájegységünk szinte minden jellegzetességét a Kiskunság homokbuckáitól a Körös-vidék végeláthatatlan szántóin át a Nyírség erdős területéig. A közel 850 km hosszú útvonal végigjárása nem kevés kitartást és nyitottságot igényel, cserébe egyedülálló élményekkel ajándékozza meg a turistát. Az Alföldi Kéktúra Szekszárdról, a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra végpontjától indul, és Sátoraljaújhelyig tart, ahonnan az Országos Kéktúra érhető el. A három nagy kék jelzésű túraútvonal alkotja az "Országos Kék kört". Az érintett nyomvonal Bajától Öttömösig vezet. Az utat 1992-ben festették fel a Bács-Kiskun megyei Természetbarát Szövetség tagjai.Útvonal: Baja – Ósükösd – Rém – Érsekhalma – Hajós- Császártöltés –Kéleshalom – Kunfehértó – Balotaszállás – Öttömös – Ruzsa – Zákányszék - Bordány – Zsombó – Szatymaz – Sándorfalva – Dóc – Ópusztaszer (Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark) Nemzeti parkok és tájvédelmi körzetek egyedülálló természeti értékeit ismerheted meg akkor, ha az Országos Kékkör harmadik és egyben legfiatalabb útvonalán túrázol. Az MTSZ és az alföldi tagszervezetek közös munkájának gyümölcsét 1996-ban adták át a nagyközönségnek. Az Alföldi Kéktúra egyes szakaszai együtt haladnak a Magyarországon áthaladó E3, E4 és E7 jelzésű, hosszútávú nemzetközi turistautakkal. Érdemes megismerni a Kéktúra történetét is, sok érdekes és értékes információval gazdagodhatunk: kektura.hu 
chevron right

Kapcsolódó Helyeken

chevron left
event card

Pincesori túrák

arrow

2022-12-30

Császártöltés - Kiskőrösi járás
Fedezd fel!, Múzeumok, Templomok, Kastélyok-kúriák, Kiállítások, Műemlékek, Természeti értékek, Épített örökségeink, Viezeink, Kulturális örökségeink Épített örökségeink, Bor és pálinka

event card

Szemerey Pince

arrow

2023-01-01

Császártöltés - Kiskőrösi járás
Fedezd fel!, Múzeumok, Templomok, Kastélyok-kúriák, Kiállítások, Műemlékek, Természeti értékek, Épített örökségeink, Viezeink, Kulturális örökségeink Borozz!

event card

Pincelakat Borház és Szálloda

arrow
Szállodánk 2013-ban nyílt a Hajós-Bajai borvidék szívében egy sváb településen, ahol az emberek még kiülnek a ház elé vasárnap délután beszélgetni, ahol szerdánként a cserélni való szódás üveg mellé a pénzt is ki merjük tenni az utcára. Itt még mindenki köszön mindenkinek, és felkapjuk a fejünket, ha idegen arcot látunk.

2022-12-30

Császártöltés - Kiskőrösi járás
Csobbanj!, Gyógyfürdők, Wellness, Szabadstrand, Gyógyfürdők, Strandfürdők, Uszodák, Élményfürdők, Szabadvizek, Medencék Fedezd fel!, Múzeumok, Templomok, Kastélyok-kúriák, Kiállítások, Műemlékek, Természeti értékek, Épített örökségeink, Viezeink, Kulturális örökségeink Borozz!, Aludj jól!, Szálloda, Panzió, Magán, Zarándok, Szállodák, Panziók, Vendégházak, Kempingek, Falusi szálláshelyek, Ifjúsági szállások, Zarándok szállások Ízleld meg!, Étterem, Cukrászda, Éttermek, Cukrászdák, Pincészetek, Kávézók, Pálinkaházak, Helyi termék készítők, Szabadtéri főzőhelyek, Helyi specialitások Szállodák, Bor és pálinka, Élményfürdők, Éttermek

event card

Szőlő, bor és gasztronómia Császártöltésen

arrow

2022-12-30

Császártöltés - Kiskőrösi járás
Fedezd fel!, Múzeumok, Templomok, Kastélyok-kúriák, Kiállítások, Műemlékek, Természeti értékek, Épített örökségeink, Viezeink, Kulturális örökségeink Borozz!, Ízleld meg!, Étterem, Cukrászda, Éttermek, Cukrászdák, Pincészetek, Kávézók, Pálinkaházak, Helyi termék készítők, Szabadtéri főzőhelyek, Helyi specialitások Bor és pálinka, Éttermek, Pincészetek, Helyi termék készítők

chevron right

Hírek

chevron left
chevron right

Kapcsolódó eseményeink

chevron left
chevron right

Turisztika

chevron left
event card

Pincesori túrák

arrow

2022-12-30

Császártöltés - Kiskőrösi járás
Fedezd fel!, Múzeumok, Templomok, Kastélyok-kúriák, Kiállítások, Műemlékek, Természeti értékek, Épített örökségeink, Viezeink, Kulturális örökségeink Épített örökségeink, Bor és pálinka

event card

Szemerey Pince

arrow

2023-01-01

Császártöltés - Kiskőrösi járás
Fedezd fel!, Múzeumok, Templomok, Kastélyok-kúriák, Kiállítások, Műemlékek, Természeti értékek, Épített örökségeink, Viezeink, Kulturális örökségeink Borozz!

event card

Pincelakat Borház és Szálloda

arrow
Szállodánk 2013-ban nyílt a Hajós-Bajai borvidék szívében egy sváb településen, ahol az emberek még kiülnek a ház elé vasárnap délután beszélgetni, ahol szerdánként a cserélni való szódás üveg mellé a pénzt is ki merjük tenni az utcára. Itt még mindenki köszön mindenkinek, és felkapjuk a fejünket, ha idegen arcot látunk.

2022-12-30

Császártöltés - Kiskőrösi járás
Csobbanj!, Gyógyfürdők, Wellness, Szabadstrand, Gyógyfürdők, Strandfürdők, Uszodák, Élményfürdők, Szabadvizek, Medencék Fedezd fel!, Múzeumok, Templomok, Kastélyok-kúriák, Kiállítások, Műemlékek, Természeti értékek, Épített örökségeink, Viezeink, Kulturális örökségeink Borozz!, Aludj jól!, Szálloda, Panzió, Magán, Zarándok, Szállodák, Panziók, Vendégházak, Kempingek, Falusi szálláshelyek, Ifjúsági szállások, Zarándok szállások Ízleld meg!, Étterem, Cukrászda, Éttermek, Cukrászdák, Pincészetek, Kávézók, Pálinkaházak, Helyi termék készítők, Szabadtéri főzőhelyek, Helyi specialitások Szállodák, Bor és pálinka, Élményfürdők, Éttermek

event card

Szőlő, bor és gasztronómia Császártöltésen

arrow

2022-12-30

Császártöltés - Kiskőrösi járás
Fedezd fel!, Múzeumok, Templomok, Kastélyok-kúriák, Kiállítások, Műemlékek, Természeti értékek, Épített örökségeink, Viezeink, Kulturális örökségeink Borozz!, Ízleld meg!, Étterem, Cukrászda, Éttermek, Cukrászdák, Pincészetek, Kávézók, Pálinkaházak, Helyi termék készítők, Szabadtéri főzőhelyek, Helyi specialitások Bor és pálinka, Éttermek, Pincészetek, Helyi termék készítők

chevron right

Értékeink

chevron left
event card

Császártöltési Pincesorok

arrow
Császártöltésen több száz présház és pince található, melyek jórészt a falu belterületén helyezkednek el. Évtizedekig a falu lakosságának fő jövedelem forrása a szőlőtermesztés és bortermelés volt. 

2022-12-21

Császártöltés - Kiskőrösi járás
Kulturális örökség, Értékeink

chevron right
Design by WEBORIGO