„VIRTUÁLIS” TANTERMET ADTAK ÁT A JÁNOSHALMI SZAKIBAN

közügyek TOP-fejlesztések
Az agrárium jövője is a digitalizáció

A digitalizáció már a jelen kérdése a mezőgazdaságban is, emelte ki köszöntőjében Szinay Attila az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára a Jánoshalmai Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskolában a Virtuális tanterem átadó ünnepségén.

A digitalizáció adta fejlődésről sokan úgy gondolják, hogy az agrárium számára a jövő kérdése, de a jelenben már válaszokat kell adni az új technológiák adta lehetőségek kiaknázására és szükséges, hogy a szektort képesek legyünk megújítani és fejleszteni, melynek első lépcsőfoka az oktatásban rejlik. A virtuális tanteremmel egy új oktatási technológia jelent meg az intézményben, mellyel egy olyan bázis képződik, aminek köszönhetően az intézmény falai közül a munkaerő piacra kikerülő fiatalok még értékesebbé válhatnak, hiszen olyan többlettudással fognak rendelkezni, melyek úttörőnek számítanak.

A virtuális tanterem kialakításáról és a technológia alkalmazásának jelentőségéről Jekler Balázs, a PIX VR Training Kft. ügyvezetője tartott előadást és prezentációt. A cég számára ez az első olyan projekt, ahol oktatásban alkalmazzák a VR technológiát, hiszen a technológia alkalmazása elsődlegesen az ipar területén jellemző. Az agrárszakoktatás számára ezidáig ismeretlen terület és teljesen új technológia került bevezetésre, melynek köszönhetően a diákok virtuálisan is elsajátíthatják mindazon gyakorlati tudást, melyek a szakmájuk során szükségek. A technológia alkalmazásával magabiztosabban, gyorsabban, ellenőrizhetőbben, biztonságosabban és ágazati szinten szinte mindenre kiterjedőan, helytől és időtől függetlenül bárhol és bármikor tanulhatnak és gyakorolhatnak a diákok.

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO