Vármegyénk motívumvilága - Gátéri madáralakos övveret

Vármegyénk értékei két folyó közt

Ismerjék meg Bács-Kiskun vármegye motívumait! Összegyűjtöttük a legjelentősebb darabokat úgy a régészeti, építészeti területen, mint a  művészettörténeti vagy egyháztörténeti témákban, csak hogy néhányat kiemeljünk. 

Díszes kiadványt készítünk a gyűjteményből, valamint elemenként is bemutatjuk weboldalunkon. Minden pénteken újabb motívumokat ismerhetnek meg, rácsodálkozva saját településük értékeire, kincseire. 
Kövessék sorozatunkat!  Ezúttal a GÁTÉRI MADÁRALAKOS ÖVVERETTEL ismerkedhetünk meg. 

 

A Bács-Kiskun vármegye területén feltárt régészeti korú tárgyakon fellelhető motívumok is a vármegyei motívumkincs részeinek tekinthetőek. Főként az avar kor és a honfoglalás kor tárgyain találhatóak olyan jellegzetes, iparosok által készített művészi ábrázolások, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot a 21. században is, akárcsak az itt ábrázolt madáralakos övveret. A Kada Elek által 1904-ben feltárt gátéri avar temető volt a legnagyobb méretű, a teljes avar kor alatt használt temető, amely a vármegye területén feltárásra került. A 141. számú sírból előkerült korong alakú aranyozott bronz veret hátraforduló álló madáralakot ábrázol hosszú farokkal, fején bóbitával. Ez a motívum meglehetősen ritka a Kárpát-medencében. A madármotívumok általában valamilyen égi kapcsolatra, istenségre utalnak, esetleg a lelket szimbolizálják, jelen esetben a bóbitájából következhetően valamilyen gémfélét ábrázolhat.  Az avar díszítőművészetben nem ritkák az állatmotívumok, viszont jelentésük homályba vész, mint ahogy maga az avar mitológia is.

 

Katona József Múzeum, Kecskemét

További híreink

Emberek ülnek asztalok körül egy teremben, ge yvalaki előadást tart, a többiek őt figyelik.

2026. 06. 09.

TervElő: Bács-Kiskun készül a következő uniós fejlesztési időszakra

Bár sokan még a jelenlegi uniós fejlesztések eredményeit látják megvalósulni településeiken, az Európai Unióban és a tagállamokban már a következő, 2028 és 2034 közötti fejlesztési időszak előkészítése zajlik. Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata ezért már most megkezdte a közös gondolkodást a településekkel, hogy időben felkészüljön a jövő lehetőségeire.

2026. 06. 09.

down arrow
Egy teremben emberek ülnek egymással szemben és beszélgetnek.

2026. 06. 02.

Bács-Kiskun, jó itt lenni! Hátrányos helyzetű csoportok: fókuszban a fogyatékossággal élők

Hatodik alkalommal ülésezett a „Bács-Kiskun, jó itt lenni!” projekt keretében működő Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum tematikus munkacsoportja a kecskeméti Megyeházán múl héten csütörtökön. Ezúttal a fogyatékkal élők kerültek az ülés fókuszába, mint hátrányos helyzetű társadalmi csoport. A Projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

2026. 06. 02.

down arrow
A képen helyi termékeket látunk sajtot, bort, paprikát, szépen csomagolva, kosárba helyezve.

Császártöltés

2026. 06. 01.

A fi200 klub is bemutatkozik a Sváb Ételek Fesztiválján

Június 13-án, szombaton hatodik alkalommal rendezik meg a Sváb Ételek Fesztiválját Császártöltésen, ahol a hagyományos sváb ételek, a kulturális programok és a kiváló borok mellett a helyi termékek is főszerepet kapnak. A rendezvényen önálló kiállítói térrel jelenik meg a fi200 közösségi gazdaságfejlesztő klub, amely számos helyi termelőt, kézművest és vállalkozót hoz el a fesztiválra.

2026. 06. 01.

[ Császártöltés ]

down arrow
Nyaram a környezetemért - felhívás

2026. 05. 29.

Nyaram a környezetemért - felhívás

A Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány pályázati felhívása Bács-Kiskun vármegyei általános és középfokú iskolák diákjai számára, a természetvédelem és környezetvédelem fontosságát, kihívásait és/vagy fenntartható megoldásait bemutató rajzok, festmények, fotók és rövid videók készítésére és beküldésére.    A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetünkben észlelhető természeti problémákra, a környezetvédelem lokális kihívásaira, veszélyeire és/vagy azokra megoldást is javasol.

2026. 05. 29.

down arrow
Ballószög Nagyközség Önkormányzatának új rendezvényháza

Ballószög

2026. 05. 26.

Komplex élhető településfejlesztés Ballószögön - projektzárás

Ballószög Nagyközség Önkormányzata pályázatot nyújtott be TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Komplex élhető településfejlesztés Ballószögön” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00022). A projekt keretében 540,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból megépült egy új rendezvényház, egy rekortán sportpálya, valamint közlekedésbiztonsági beruházások valósultak meg.

2026. 05. 26.

[ Ballószög ]

down arrow
Emberi kezeket látunk, ahogy kört formálnak, és mindegyik kézben egy-egy színes lufi van.

2026. 05. 22.

Bács-Kiskun jövője a tét: várják a vállalkozások és intézmények véleményét

A következő másfél évtized fejlesztési irányait határozhatják meg azok a válaszok, amelyek a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által indított, vállalkozásoknak és intézményeknek szóló online kérdőívbe érkeznek. A vármegye ugyanis a 2026–2040 közötti időszakra készíti el Közösségi Energia Fejlesztési Tervét és Körforgásos Gazdaság Stratégiáját, amelyhez most a helyi vállalkozások, intézmények és szervezetek tapasztalataira, javaslataira is számítanak.

2026. 05. 22.

down arrow
Esőkert építés Kisteleken
Gyakorlati szakmai nappal folytatódott Kisteleken az esőkertek népszerűsítését célzó program. A Vásártér területén egyszerre három esőkert épült meg, és a munkálatokban középiskolás diákok is részt vettek, akik így testközelből ismerkedhettek meg a természetalapú csapadékvíz-gazdálkodás lehetőségeivel.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO