Ülésezett a vármegyei közgyűlés: újabb útszakasz újulhat meg

közügyek két folyó közt

TOP Plusz források, útfejlesztés és megyei értékek – többek között ezek a témák szerepeltek a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés pénteki ülésén, a kecskeméti Megyeházán.

Miközben a 2014-2021-es uniós költségvetési ciklus Terület- és Településfejlesztési Operatív Programjában is vannak még aktív projektek Bács-Kiskunban (74 darab, csaknem 16 milliárd forint értékben), megkezdődött a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz projektek beadása is – tájékoztatta a képviselőket Rideg László elnök a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés pénteki ülésén. Mint elmondta, utóbbi programban 146 projekt beadása történt meg több mint 27 milliárd forint értékben, és március végéig további 50 projekt beadását tervezték közel 25 milliárd forint értékben. 

 

A támogatási szerződések megkötése is folyamatos, februárban újabb 54 darab szerződést írtak alá a vármegyei települések vezetői a Megyeházán, így a beadott projektekből már 113 rendelkezik hatályos támogatási szerződéssel – tette hozzá. A projektek túlnyomó többsége ebben az uniós költségvetési ciklusban is a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata tulajdonában lévő BKMFÜ Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. közreműködésével valósul meg.

 

A közgyűlés tárgyalt többek között arról is, hogy a korábban tervezettnél több forrás áll rendelkezésre a 4 és 5 számjegyű utak fejlesztésére Bács-Kiskunban. Az eddigi 4,5 milliárd forinthoz képest 7,4 milliárd forintot költhet erre a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a TOP Plusz program keretében. A képviselők elfogadták Rideg László közgyűlési elnök előterjesztését, amely szerint a testület a rendelkezésre álló keretösszeget figyelembe véve azt javasolja a Magyar Közút Nonprofit Zrt-nek, hogy az 5312 jelű közút (Kalocsa-Bácsalmás összekötő út) Kéleshalom külterületén lévő  26+000 és 30+647 szelvény közötti szakaszát (összesen 4647 méter beavatkozási hosszon) újítsák meg. Ezen út több szakaszán folytak felújítási munkák az elmúlt években, ezeket egészíti ki jól ez a most tervezett fejlesztés. 

 

A közgyűlés elfogadta továbbá a Bács-Kiskun Megyei Értéktár bizottság 2022-es évre szóló beszámolóját is. Ebből egyebek mellett kiderült: a testülethez tavaly 37 javaslatot fogadott be a megyei értéktárba történő felvételre vonatkozóan. Ezek közül 9 javaslatról tárgyaltak érdemben, amelyekről pozitív döntés született. Ennek értelmében 2022-ben az alábbi értékeket vették fel a Bács-Kiskun Megyei Értéktárba:

A Bizottság 2014 óta összesen 304 nemzeti értéket nyilvánított megyei értékké. 

 

 

További híreink

A sváb-sarki fi200 klub tagja az asztalnál ülve tárgyalnak

2026. 11. 02.

Folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub munkája

A császártöltésen tartott fi200 klub üzleti reggelin a Sváb-sarok térségének vállalkozói, termelői és önkormányzati szereplői ismét a helyi gazdasági együttműködések erősítéséről egyeztettek. A tartalom a TOP_Plusz-3.1.1-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” projekt keretében az Európai Unió támogatásával, a magyar kormány társfinanszírozásával készült.

2026. 11. 02.

down arrow
A szavazóurnába dobja be egy nő a szavazólapját

2026. 11. 02.

Új elnököt választottak- fi200 klub Bácsalmás

Új elnököt választottak, nemzetközi szintre lépett a közösség, és egy új taggal is gyarapodott a bácsalmási fi200 klub. A legutóbbi üzleti reggeli több szempontból is fontos mérföldkő volt a szervezet életében.

2026. 11. 02.

down arrow

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
Vedelek Norbert tartja a köszöntőjét a polgármesterek előtt

2026. 10. 19.

Újra találkoztak Bács-Kiskun megye polgármesterei

A települések múltjának, jelenének és fejlesztési lehetőségeinek bemutatása mellett a tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei polgármesterek múlt csütörtöki találkozóján. A 2024–2029-es önkormányzati ciklus negyedik polgármesteri találkozójának Akasztó adott otthont, a program során pedig Csengőd és Tabdi fejlesztéseivel is megismerkedtek a résztvevők.

2026. 10. 19.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO