

Ezúttal a vármegye települései számára humán fejlesztési források válnak elérhetővé hamarosan, melyek hosszú távon határozhatják meg a városok, falvak mindennapjait a TOP Plusz pályázatnak köszönhetően.
A projekt előkészítésével kapcsolatban tartottak ma szakmai tájékoztató napot a Vármegyeházán. Rideg László, Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának elnöke köszöntőjében bíztatta a települések vezetőit, humánfejlesztésekkel foglalkozó munkatársait a pályázati lehetőség kihasználására, beszélt a határidőkről, a projekttel kapcsolatos alapvetésekről.
A szakmai nap előadói a pályázat legfőbb területeit érintették, így a közösségfejlesztés, a szociális alapszolgáltatások, a társadalmi kohézió fogalomkörébe tartozó kérdések, az egészségfejlesztés került a figyelem középpontjába és pontos útmutatást kaptak a jelenlévők a teendőkkel, az első lépésekkel, a pályázati körülményekkel kapcsolatban is. Annyi bizonyos, hogy amekkora kihívást és motivációt jelent a lehetőség, annyi feladatot is, ugyanakkor rendkívüli lehetőségeket, melyek hosszú távon segítik a helyi közösségek erősítését, a fiatalok helyben maradását, javítják a településeken élők komfortérzetét, a „jó itthon” állapot fokozását.
Soltvadkert
2023. 12. 07.
2023. 12. 07.
[ Soltvadkert ]
2023. 12. 06.
2023. 12. 06.
2023. 12. 05.
2023. 12. 05.
2023. 12. 04.
2023. 12. 04.
Kalocsa
2023. 12. 02.
2023. 12. 02.
[ Kalocsa ]
Kaskantyú
2023. 12. 01.
2023. 12. 01.
[ Kaskantyú ]