ÚJ VEZETŐ A LAKITELEKI MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉLÉN

közügyek Fi200 Vármegyénk értékei
Lendvai Edit lesz a Petőfi Sándor Művelődési Ház Közösségi Színtér vezetője

 

Lendvai Edit veszi át Lakiteleken a Petőfi Sándor Művelődési Ház Közösségi Színtér vezetését Harmatos Zoltántól.

Lendvai Edit Lakiteleken él, az elmúlt évben a művelődési házban betöltött programszervezői munkája mellett a Nemzeti Művelődési Intézet képzésén szerezte meg a közművelődési és közönségkapcsolati végzettséget. Ezt megelőzően a Tőserdei Kultúrművekben, a Kecskeméti Ifjúsági Otthon parádi táborában és a Lakiteleki Népfőiskolán töltött évek szervezett és bonyolított le programokat, gyerektáborokat.

A helyi civil élet aktív szereplője, kiemelten fontos számára a helyi értékek ismerete és továbbadása a fiataloknak. Emellett túravezető, gombaszakellenőr és környezeti nevelő is. Rendszeresen tart foglalkozásokat iskolai és felnőtt csoportoknak, ahol igyekszik terjeszteni a természet szeretetét és a folytonos kíváncsiságot – amit ő családjában természetes módon sajátított el. A Tőserdő és a Lakitelek környéki mezők, rétek, vizes élőhelyek számára olyan kincsek gyűjtőhelye, mint az ehető gombák, gyógyhatású növények, vagy gyümölcsök. Ezek felhasználásával bemutató foglalkozásokon készít kenőcsöket, szappanokat, teakeverékeket.

Lendvai Edit számára a művelődési ház az a helyszín, ami helyet adhat a falu apraja-nagyjának, hogy együtt, vagy külön-külön megmutassák tehetségüket, a megőrzésre érdemes értékeket, és megtanítsák azokat másoknak is. Ezeknek az alkalmaknak a megszervezésével szeretné munkatársaival együtt segíteni a település magas színvonalú közösségi és kulturális életét.

További híreink

2024. 04. 18.

Két vármegyei beruházás is településfejlesztési díjat kapott 

Jánoshalma önkormányzata Településfejlesztési Díjat, Ballószög önkormányzata és a BKMFÜ Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség pedig Településfejlesztési Különdíjat kapott szerdán Gödöllőn, A jövő települései konferencián. Mindkét díjazott beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásából valósult meg. 

2024. 04. 18.

Nemesnádudvar

2024. 04. 17.

Értéket őriznek és mentenek

Ha valaki végigsétál Nemesnádudvar szemnek is tetszetős főutcáján, első látásra nem hiszi, hogy három évszázadnyi történelem veszi körül. Mint ahogyan sok környékbeli település esetében, itt is az 1700-as évek határozták meg Nádudvar jö­vőjét annak ellenére, hogy már a honfoglaló ma­gyarok 

2024. 04. 17.

[ Nemesnádudvar ]

Kecskemét

2024. 04. 16.

 Turisztikai kiállítás lesz Kecskeméten április 26-án!

Kecskemét és Térsége Turisztikai kiállítást rendez hagyományteremtő szándékkal április 26-án, pénteken 10-18 óra között a Tourinform Iroda környékén (Kecskemét, Szabadság tér 5/A)  az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, az Iroda üzemeltetője.

2024. 04. 16.

[ Kecskemét ]

Bátya

2024. 04. 15.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektindítás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósul meg. 

2024. 04. 15.

[ Bátya ]

Császártöltés

2024. 04. 15.

Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen - projektindítás

Császártöltés Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00026). A projekt keretében 235,50 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a közterületek rekreációs célú megújítása.

2024. 04. 15.

[ Császártöltés ]

Balotaszállás

2024. 04. 15.

Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson - projektindítás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 60,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél az elavult útburkolatok felújítása.

2024. 04. 15.

[ Balotaszállás ]

Design by WEBORIGO