Tompának van jövője

épülő Bács-Kiskun

Tompa gazdasága alapvetően az agráriumra épül, de a határ közelsége miatt a kereskedelmi forgalom is élénk – ami a foglalkoztatás és az iparűzési adó vonatkozásában is hasznos. A település vezetése ugyanakkor egy gazdaságfejlesztési program keretében az ipari tevékenységet is ösztönzi. Ennek érdekében az egykori kisipari szövetkezet területén a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében két ütemben három üzemcsarnokot építtetettek fel, amelyek közül kettőt már bérbe vett egy-egy vállalkozás, és a harmadikra is élénk az érdeklődés.

Tompa Város Önkormányzata elkötelezett a helyi gazdaság fejlesztése iránt a helyi foglalkoztatás elősegítésén keresztül elérve a település népességmegtartó képességének fokozását és a lakosság életszínvonalának emelkedését. E fő célok elérése érdekében jelölte ki az önkormányzat az egykori kisipari szövetkezet területén azt a közel 1 hektáros területet, ahol korábban – egy hasonló TOP-fejlesztés részeként – már felépült két üzemcsarnok.
A jelenlegi projektben 210 millió forint támogatásból a harmadik csarnok felépítésén túl megvalósult a már meglévő létesítmények korszerűsítése is. A csarnokokhoz egyenként 10 kW-os napelemes rendszert telepítettek az ott folyó termeléshez felhasznált villamosáram előállítása érdekében. Az iparterületre bevezető és a belső utakat 3.129 négyzetméteren térkőburkolattal látták el a korszerű üzleti környezet biztosítása érdekében.
Az új, 600 négyzetméteres üzemcsarnok megépítésével újabb vállalkozás betelepülésének biztosít telephelyet az önkormányzat az épület bérbeadásával.

 

TEKINTSE MEG ONLINE LAPOZHATÓ KIADVÁNYUNKAT ITT!

 

A tartalom a TOP-1.1.1-16-BK1-2020-00032 számú, Helyi gazdaságfejlesztés iparterület kialakításával és infrastrukturális fejlesztéssel Tompán II. című projekt részeként készült el.

 

 

További híreink

Szalkszentmárton

2025. 10. 10.

Élhető Szalk - projektzárás

Szalkszentmárton Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Élhető Szalk” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2023-00036). A projekt keretében 32,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél volt a lakosság életminőségének javítása.

2025. 10. 10.

[ Szalkszentmárton ]

Csengőd

2025. 10. 09.

Átadták Csengőd felújított közintézményeit

Két középület is megújulva szolgálja Csengőd lakóit. A polgármesteri hivatal és a művelődési ház felújítása is a TOP Plusz forrásából valósult meg. 

2025. 10. 09.

[ Csengőd ]

Borota

2025. 10. 08.

Borota sportcsarnoka is megújult a TOP Plusznak köszönhetően

Felújítva. Olimpiai ezüstérmes kalapácsvető, Halász Bence is köszöntötte az energetikai felújításon átesett borotai sportcsarnokot. 

2025. 10. 08.

[ Borota ]

Kiskőrös

2025. 10. 07.

Tájházak találkozója

Identitás és kultusz. Kiskőrösön rendezte a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége XXII. Országos Találkozóját. 

2025. 10. 07.

[ Kiskőrös ]

Mélykút

2025. 10. 02.

Ünnepi közgyűlés

Mélykúton tartotta ünnepi ülését Bács- Kiskun Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése. Ahol ünnepi gálaműsor keretében adták át a vármegye díjait. 

2025. 10. 02.

[ Mélykút ]

2025. 10. 02.

Emlékezés a "kulákok védőszentjére"

Az 1956-os forradalomban való részvételéért koholt vádak alapján 1958. szeptember 29-én, 48 éves korában végezték ki a kecskeméti börtönben Dr. Szobonya Zoltánt.  Ezúttal a vármegyei közgyűlés keretében adták át az okleveleket.

2025. 10. 02.

Design by WEBORIGO