Több mint 100 milliárd forint érkezik Bács-Kiskunba hét év alatt

közügyek épülő Bács-Kiskun TOP-fejlesztések
Fókuszban a versenyképesség javítása, a klíma­védelem és a településfejlesztés.

Csak a TOP Plusz programból több mint 100 milliárd forint fejlesztési forrás érkezik Bács-Kiskunba a következő években. Fókuszban a versenyképesség javítása, a klíma­védelem és a településfejlesztés, hogy Bács-Kiskun megye még élhetőbb legyen.

Eltelt hét év és több mint 113 mil­liárd forint támogatás jutott 774 támogatott projektre, melyekből mind a 119 megyei településre ér­kezett forrás – ezek a fő számai a 2014–2020-as Terület- és Telepü­lésfejlesztési Operatív Program­nak (TOP) Bács-Kiskun megyé­ben. A túlnyomórészt a megyei önkormányzat közreműködésével megvalósuló beruházások egy része még folyamatban van, mi­közben az önkormányzatok már a következő hét év fejlesztési ke­retéből is nyernek el támogatáso­kat. Az új, TOP Plusz néven futó programban – lapunk zárásáig – mintegy 20 milliárd forintról született döntés, és a 2021–2027 közötti ciklusban összesen több mint százmilliárd forint érkezik majd településfejlesztésre. Erről a megyei polgármesteri fórumon Oláh Gábor, a területfejlesztési programok végrehajtásáért fele­lős helyettes államtitkár beszélt, aki azt is kiemelte, hogy az előző hét évben Bács-Kiskun kifejezet­ten jól teljesített a támogatások felhasználásában, köszönhetően a megyei önkormányzat és a tele­pülések példaértékű együttműkö­désének.

A TOP Plusz forrásait többek között a helyi gazdaság fejlesztésé­re, 4-es és 5-ös számjegyű utak fel­újítására, kerékpárutak építésére, városfejlesztésre, energetikai beru­házásokra lehet majd felhasználni. A megyei önkormányzat által ko­ordinált beruházásoknál az alapelv ugyanaz, mint az előző években volt.

„Szeretnénk, hogy mind a 119 településre jusson támogatás, és olyan projektek valósuljanak meg, amelyek az ott élők számára igazán fontosak. Célunk, hogy az életmi­nőséget tovább növeljük Bács-Kis­kunban”

– hangsúlyozta Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Ön­kormányzat elnöke. Megjegyezte, hogy a TOP Pluszban is biztosít­ják a szakmai segítséget minden önkormányzatnak. A részletekről már egyeztettek a megye polgár­mestereivel.

A rezsicsökkentéstől a helyi piacokig

Az eddig megítélt pályázatokat áttekintve kitűnik: a következő években számos önkormányzati hivatal – és más intézmények – energetikai korszerűsítésére eddig mintegy 3 milliárd forint támogatást nyertek el az önkormányzatok. A települések fejlesztése is nagy hangsúlyt kap, erre eddig csaknem 7 milliárd forint áll rendelkezésre. A projektekben szerepel például közösségi terek, kerékpárutak, játszóterek építése, fejlesztése, városrehabilitáció, de lesz forrás a csapadékelvezetés fejlesztésére is. Szintén hangsúlyos irány a helyi piacok felújítása, építése – körülbelül egymilliárd forintból. A további pályázati forrásokról és a részletekről itt tájékozódhat.

További híreink

Előadást tart dr Nádasné dr. Rab Henriett, u alakban körben ülnek az ülésen résztvevő tagok

2026. 10. 14.

A foglalkoztatás és a gazdaságfejlesztés jövőjéről egyeztettek Kecskeméten

A munkaerőpiaci tartalékok bevonása, a vármegye gazdaságfejlesztési irányai és a mesterséges intelligencia vállalkozásokra gyakorolt hatásai is napirendre kerültek a legutóbbi Kecskeméten megrendezett éves Paktum Plusz Szervezet ülésen. 

2026. 10. 14.

down arrow

2026. 10. 13.

Mentális tűzfal az idősek biztonságáért: szakemberek jelentkezését váruk!

Segítsen megvédeni az időseket az online csalásoktól! Ingyenes, 3 órás képzésre várja az időskorúakkal munkájuk során kapcsolatba kerülő szakembereket Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

2026. 10. 13.

down arrow

2026. 10. 12.

Elkészült Bács-Kiskun új marketingstratégiájának tervezete, véleményezze Ön is!

Megkezdődött Bács-Kiskun 2026–2040-es marketingstratégiájának társadalmi egyeztetése. A megyei önkormányzat október 29-ig várja a javaslatokat ahhoz, hogyan válhat a térség ismertebbé és vonzóbbá az itt élők, a turisták, a vállalkozások és a letelepedést tervezők számára.

2026. 10. 12.

down arrow
Szabó Vendel a pulpituson

2026. 10. 08.

Szabó Vendel: összefogásra van szükség a drogbűnözés visszaszorításához

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítása az egyik legnagyobb közbiztonsági kihívás Bács-Kiskunban – hangsúlyozta Szabó Vendel vármegyei rendőrfőkapitány a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén. A 2025-ös beszámolót az idei első félév tapasztalataival egészítette ki, kiemelve a lopások és az online csalások növekvő számát, valamint a megelőzés fontosságát.

2026. 10. 08.

down arrow
A kiskunhalasi fi200 tagjai u alakban az asztaloknál ülnek

2026. 10. 07.

Ismét üzleti reggelire gyűltek össze a fi200 klub kiskunhalasi tagjai

A rendszeres találkozók célja, hogy a helyi és térségi vállalkozások személyesen is megismerhessék egymást, kapcsolatokat építsenek, és új üzleti együttműködéseket alakítsanak ki.

2026. 10. 07.

down arrow
Fügefa terméssel együtt

2026. 10. 07.

A gyógyító füge

A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megjelennek az olyan mediterrán növények, mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, videónkból kiderül.

2026. 10. 07.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO