

Az államalapítás ünnepén rendezett falunap keretében adták át Zsanán a Kossuth Lajos utca megújult szakaszát. A beruházásra egyebek között a TOP Plusz program 60 millió forintos támogatásával nyílt lehetőség.
Más pályázati források bevonásával a megújult útszakasz hossza több mint egy kilométer. A burkolat cseréje mellett szikkasztóárkokat és padkákat is kialakítottak. A megújult útnak köszönhetően könnyebben és biztonságosabban közelíthetők meg a legfontosabb települési intézmények.
Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke beszédében kiemelte, a 2021-2027 közötti uniós költségvetési ciklusra tervezett vármegyei fejlesztési keret, mintegy 107 milliárd forint 89 százaléka benyújtott pályázattal, 56 százaléka pedig már hatályos támogatási szerződéssel le van kötve.
„Ezekből a pályázati forrásokból óvodákat, bölcsődéket, iskolákat fejlesztünk, közterületek, közintézmények, közparkok újulnak meg, csapadékvízcsatornákat, kerékpárutakat, ipari területeket építünk, fejlesztünk, vagy éppen utat fejlesztünk, mint ahogyan a mai napon ennek eredményét adhatjuk át” – fogalmazott Vedelek Norbert, aki Visnyei Miklós polgármesterrel és Bányai Gáborral, a térség országgyűlési képviselőjével közösen adta át a felújított útszakaszt.
A szalagvágást követően, az augusztus 20-i ünnepség keretében Visnyei Miklós polgármester hangsúlyozta, Zsana folyamatosan megújul – köszönhetően annak, hogy a különböző pályázati forrásokból mintegy 100 millió forintnyi fejlesztési támogatás érkezik a településre.
2025. 08. 21.
2025. 08. 21.
2025. 08. 21.
2025. 08. 21.
Zsana
2025. 08. 14.
2025. 08. 14.
[ Zsana ]
Csátalja
2025. 08. 14.
2025. 08. 14.
[ Csátalja ]
2025. 08. 13.
2025. 08. 13.
2025. 08. 13.
2025. 08. 13.