Szüret a körforgalomban Kiskőrösön

Kiskőrösre érve Soltvadkert irányából, megszokott látvány legalább tíz éve, hogy szőlősorok díszítik a körforgalmi csomópontot. Annak idején Somogyi Zoltán őstermelő, a gazdakör és a város közéletének aktív önkéntese hozta a rezisztens szőlővesszőket. 

Sokan nem hitték, hogy valaha is termőre fordul, de bizony méltán hirdeti azóta a szőlő és bor becsületét, megbecsülését. Ráadásul egy igen ízletes fajta ! 
A régi idők művelési kultúráját őrizve a hajlott hátű emberhez igazodva várja minden évben a szüretet, hiszen igencsak mélyre kell hajolni ahhoz, hogy vödrökbe, puttonyba kerüljön a termés.  
A szüret is külön rituálénak számít, hiszen minden év szeptemberében a képviselő-testületi ülést követően maguk a képviselők szedik le a szőlőt Domonyi László polgármesterrel az élen, aki nem csak a városra büszke, hanem azokra a közösségekre, akikre mindig számítani lehet. 
Még ott a helyszínen garatba kerül a termés, hogy a város valamelyik borászatánál majd megkapja a méltó helyet a feldolgozásra, majd a palackozásra. Ez a bor igazi kuriózumnak számít minden évben, hiszen igen limitált mennyiség készülhet csak. 
A szüret maga hatalmas figyelmet kap, autósok tömkelege dudaszóval köszönti az alkalmi munkásokat, sokan még egy kattintásra sem átalkodnak megakasztani a forgalmat, hiszen ilyesmit nem igazán lát másutt az ember. De hol máshol, ha nem a szőlő és a bor városában, Kiskőrösön! 

 

 

További híreink

Előadást tart dr Nádasné dr. Rab Henriett, u alakban körben ülnek az ülésen résztvevő tagok

2026. 10. 14.

A foglalkoztatás és a gazdaságfejlesztés jövőjéről egyeztettek Kecskeméten

A munkaerőpiaci tartalékok bevonása, a vármegye gazdaságfejlesztési irányai és a mesterséges intelligencia vállalkozásokra gyakorolt hatásai is napirendre kerültek a legutóbbi Kecskeméten megrendezett éves Paktum Plusz Szervezet ülésen. 

2026. 10. 14.

down arrow

2026. 10. 13.

Mentális tűzfal az idősek biztonságáért: szakemberek jelentkezését váruk!

Segítsen megvédeni az időseket az online csalásoktól! Ingyenes, 3 órás képzésre várja az időskorúakkal munkájuk során kapcsolatba kerülő szakembereket Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

2026. 10. 13.

down arrow

2026. 10. 12.

Elkészült Bács-Kiskun új marketingstratégiájának tervezete, véleményezze Ön is!

Megkezdődött Bács-Kiskun 2026–2040-es marketingstratégiájának társadalmi egyeztetése. A megyei önkormányzat október 29-ig várja a javaslatokat ahhoz, hogyan válhat a térség ismertebbé és vonzóbbá az itt élők, a turisták, a vállalkozások és a letelepedést tervezők számára.

2026. 10. 12.

down arrow
Szabó Vendel a pulpituson

2026. 10. 08.

Szabó Vendel: összefogásra van szükség a drogbűnözés visszaszorításához

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítása az egyik legnagyobb közbiztonsági kihívás Bács-Kiskunban – hangsúlyozta Szabó Vendel vármegyei rendőrfőkapitány a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén. A 2025-ös beszámolót az idei első félév tapasztalataival egészítette ki, kiemelve a lopások és az online csalások növekvő számát, valamint a megelőzés fontosságát.

2026. 10. 08.

down arrow
A kiskunhalasi fi200 tagjai u alakban az asztaloknál ülnek

2026. 10. 07.

Ismét üzleti reggelire gyűltek össze a fi200 klub kiskunhalasi tagjai

A rendszeres találkozók célja, hogy a helyi és térségi vállalkozások személyesen is megismerhessék egymást, kapcsolatokat építsenek, és új üzleti együttműködéseket alakítsanak ki.

2026. 10. 07.

down arrow
Fügefa terméssel együtt

2026. 10. 07.

A gyógyító füge

A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megjelennek az olyan mediterrán növények, mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, videónkból kiderül.

2026. 10. 07.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO