Szavazni a hétvégétől lehet

két folyó közt

Mutatjuk, kik az idei vármegyei Prima díj jelöltjei. A kategórigyőztesekre október 13. után lehet majd voksolni! 

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Bács-Kiskun Vármegyei Szervezete jóvoltából átadásra kerülő Prima díj komoly elismerést jelent. A 10 kategóriagyőztes közül kerül majd ki a három Prima díjas és egy közönségdíjas.   

 

Kövessék a primadij.hu oldalt, hiszen hamarosan nyílik a szavazó portál, ahol a közönség is eldöntheti kit szeretne a legek sorában látni az ünnepélyes díjkiosztó gálán novemberben. 

 


Török László "Dafti" költő, magyartanár, drámapedagógus, Szabadszállás


Károly Katalin, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház zenei vezetője, énekművész, Kecskemét

 

B. Boros Ilona textilművész, Kecel

 


dr. Filus Erika múzeológus, múzeumigazgató, Kiskőrös


Huszár Ildikó "Pötyi néni" koreográfus, táncpedagógus, Kecskemét


Babinszky Tünde okleveles építésztervező szakmérnök, Kecskemét


Noszlopy Nagy Miklós újságíró, a Keol.hu Kecskemét Online hírportál tulajdonos-főszerkesztője, Kecskemét

 

Szabó István a Kecskeméti TE vezetőedzője, Kecskemét

 

Ballószögi Kincsecskék néptánccsoport, Ballószög


Szalai Éva zongoraművész, Kiskőrös


 

További híreink

2026. 10. 12.

Elkészült Bács-Kiskun új marketingstratégiájának tervezete, véleményezze Ön is!

2026. 10. 12.

down arrow
Szabó Vendel a pulpituson

2026. 10. 08.

Szabó Vendel: összefogásra van szükség a drogbűnözés visszaszorításához

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítása az egyik legnagyobb közbiztonsági kihívás Bács-Kiskunban – hangsúlyozta Szabó Vendel vármegyei rendőrfőkapitány a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén. A 2025-ös beszámolót az idei első félév tapasztalataival egészítette ki, kiemelve a lopások és az online csalások növekvő számát, valamint a megelőzés fontosságát.

2026. 10. 08.

down arrow
A kiskunhalasi fi200 tagjai u alakban az asztaloknál ülnek

2026. 10. 07.

Ismét üzleti reggelire gyűltek össze a fi200 klub kiskunhalasi tagjai

A rendszeres találkozók célja, hogy a helyi és térségi vállalkozások személyesen is megismerhessék egymást, kapcsolatokat építsenek, és új üzleti együttműködéseket alakítsanak ki.

2026. 10. 07.

down arrow
Fügefa terméssel együtt

2026. 10. 07.

A gyógyító füge

A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megjelennek az olyan mediterrán növények, mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, videónkból kiderül.

2026. 10. 07.

down arrow
Urlauber Ádám interjút ad

2026. 10. 07.

Bács-Kiskun büszkeségei: Ádám, az igazi példa

A kiskunhalasi Urlauber Ádám egykor azért küzdött, hogy újra önállóan tudjon étkezni, közlekedni – és egyáltalán élni. Ma azért dolgozik nap mint nap, hogy Magyarországot képviselhesse a Los Angeles-i paralimpián. A parasportoló idén átvehette a BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE SPORTJÁÉRT DÍJ-at.

2026. 10. 07.

down arrow
Ai processzor illusztráció

2026. 10. 07.

Vajon az AI elveszi a munkánkat, vagy új lehetőségeket teremt?

A mesterséges intelligencia már nem a távoli jövő, egyre több vállalkozás használja a mindennapi működésében. De vajon mit jelent mindez a hazai gazdaság és a munka világa számára?Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz program keretében végzett átfogó kutatás.De hogyan látják a helyzetet a szakemberek?

2026. 10. 07.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO