Sorsfordító Bács-Kiskun

közügyek két folyó közt TOP-fejlesztések

Bács-Kiskun az a hely, ahol mindenki számít! Negyvennyolcan költözhetnek támogatott otthonokba a közeljövőben Kiskőrösön, Baján és Kiskunhalason. 
A "Sorsfordító közösség a támogatott lakhatással" projekt 565 millió forint uniós támogatásból valósul meg. 

Kiskőrösön a Seres utca 8. szám alatt tizenkettő, a Rákóczi utca 26/b alatt hét, a Madách utca 81. alatt pedig öt fogyatékos személy számára biztosítanak támogatott lakhatást. 

Baján, az Erdész utca 6. szám alatt tizenkettő pszichiátriai beteg részére biztosíthatnak lakhatást. Kiskunhalason, a Nefelejcs utca 5. alatt szintén 12 fogyatékos személy számára nyújthatnak fedelet. Baján a Sorsfordító Szolgáltató Központ tulajdonában lévő már meglévő 50 férőhelyes pszichiátriai betegek nappali ellátása bővülhet tizenkét fővel. 

Mint a projektzáró közleményben írták: a negyvennyolc fő kiköltözésre készülő lakó kiválasztása megkezdődött, és várhatóan idén tavasszal befejeződik az átköltözésük. A lakók speciális felkészítésen vesznek részt, amely során azon képességeiket fejlesztik, melyek alkalmassá teszik őket az önállóbb életre. A támogatott lakhatás szolgáltatás biztosítása érdekében, a projekt keretében 2 darab, 9 fős gépjárművet is beszereztek, melyből az egyik  alkalmas kerekesszékes személy szállítására is.

A kiskőrösi székhelyű Sorsfordító Szolgálató Központ már eddig is sok szép eredményt tudhat maga mögött. A hajléktalanság felszámolására, a sérült emberek foglalkoztatására, integrálására,az időskorúak teljeskörű intézményi ellátására szakosodott intézményrendszer irányítója  Opauszki György, (képen) a Magyarországi Baptista Egyház Filadelfia Integrált Szociális Intézményének intézményvezetője. 

 

Tavaly, ünnepélyes keretek közt adták át a Sorsfordító Szolgáltató Központ új, modern, több célra is alkalmas savanyító(zöldség feldolgozó, élelmiszer-előállító)  üzemét Kiskőrösön, ahol Réthy Pál a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár is beszélt a program, illetve a Sorsfordító Szolgálat jelentőségéről, fontosságáról. 

Magyarországon végzett kutatások azt mutatják, hogy a hajléktalan személyek átlag életkora egyre nő, ami azt is jelenti, hogy a középkorú emberek ilyen helyzetbe kerülve nagyon nehezen találnak maguktól kiutat. A hajléktalan személyek országos mintaprogramjának fő eleme a foglalkoztatás biztosítása és a jövedelemszerzés, amely elősegíti a célcsoport társadalmi integrációját, ami a közfoglalkoztatási programok során három, egymással összefüggő területen valósulhat meg eredményesen. Mentális biztonságot adhat, stabil jövedelmet, illetve megfizethető és elfogadható minőségű lakhatást biztosíthat. A közfoglalkoztatási programok a célcsoport közfoglalkoztatásba történő bevonását, valamint a későbbi, nyílt piaci elhelyezkedés érdekében az elsődleges munkaerőpiaci integrálás alapjainak megteremtését segítik elő. 

 
A kiskőrösi Sorsfordító Szolgáltató Központ programjában folytatott tevékenységek, a mezőgazdasági termelés, feldolgozás és állattartás, illetve varrodai tevékenység és intézményi kisegítő feladatok ellátása. A program célja sokkal inkább a szociális értékében, mint a hagyományos értelembe vett értékteremtésben van. A program integrációs elemei lépésenként valósulnak meg.
Első körben a foglalkoztatásba történő bevonással a közfoglalkoztatás által, második körben az egyéni igények esetén a lakhatási körülmények rendezése a létrehozott, támogatott lakhatások formájában. A programban dolgozó közfoglalkoztatottak számára a harmadik lépésben a sikeres integráció érdekében a megyei kormányhivatal járási hivatalával együttműködve folyamatosan keresik a lehetőséget olyan munkaerőpiaci szolgáltatások nyújtására, mint a közfoglalkoztatottak képzésekbe történő bevonása, közvetítés kérése, tájékoztató anyagok ismertetése, állásbörzén való részvétel lehetőségének biztosítása. Negyedik körben pedig a programban részt vevők számára egyéni és csoportos szociális esetkezelés, étkezés, a személyes higiénia megteremtésének lehetősége is biztosított szociális segítségnyújtás formájában. 

További részletekért, a szolgáltatásokkal kapcsolatos információkért kattintsanak IDE

További híreink

2026. 07. 21.

Helyi termékekkel érkezik a fi200 közösség Bácsalmásra

Július 31-én és augusztus 1-jén tizennegyedik alkalommal rendezik meg Bácsalmáson a Népek–Ízek Forgataga Fesztivált. A hagyományőrző rendezvényen idén tizenhat fi200 klubtag mutatkozik be helyi élelmiszerekkel, borokkal és kézműves termékekkel.

2026. 07. 21.

down arrow
A képen 3 ember ül egy asztalnál és hallgatják az előadást. A szélén két férfi, közöttük egy hölgy ül.

Császártöltés

2026. 07. 20.

Császártöltésen került megrendezésre a sváb-sarki fi200 klub

A Napforduló Étterem adott otthont a fi200 klub legutóbbi üzleti reggelijének Császártöltésen.

2026. 07. 20.

[ Császártöltés ]

down arrow
A képen egy beton kád falára faragott bagoly forma látható, az ajtóban mellette egy hölgy áll.

Nemesnádudvar

2026. 07. 17.

Borvacsora a Bor Bagoly Présházban

Borvacsorát tartottak a sükösdi padagógusoknak a Bor Bagolyban.

2026. 07. 17.

[ Nemesnádudvar ]

down arrow
A képen a fi200 klub tagja hallgatják az előadást. Bal oldalt egy idősebb férfi, középen egy hölgy, mellette pedig egy fiatalember.

Bácsalmás

2026. 07. 16.

Ismét összegyűltek a bácsalmási térség szereplői

Tovább erősődik a fi200 közösség.

2026. 07. 16.

[ Bácsalmás ]

down arrow
A képen a Guruló IRánytű egyik feliratának egy részlete olvasható: "Az értékek mutatják az utat"

Bugacpusztaháza

2026. 07. 16.

Bugacpusztaházáig gurult a Guruló Iránytű

Bugacpusztaházán járt a Guruló Iránytű.

2026. 07. 16.

[ Bugacpusztaháza ]

down arrow

2026. 07. 16.

MÓDOSULT A HATÁRIDŐ: augusztus 14-ig várják a pályamunkákat a Csatári Bálint pályázatra

Meghosszabbították a V. Csatári Bálint szakdolgozat és diplomamunka pályázat beadási határidejét. A Duna–Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács döntése értelmében az eredeti július 17-i határidő helyett augusztus 14-ig nyújthatják be pályázataikat az alapszakos és mesterszakos hallgatók.

2026. 07. 16.

down arrow
Fűben, fában orvosság
Fűben, fában orvosság – tartja a mondás, ami akár Baranyai Lídia gyógynövénykertjének mottója is lehetne. A bácsalmási fi200 klub tagja kiváló példa arra, hogy érdemes minőségi helyi termékeket készíteni.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO