REMEK HANGULATBAN TELT A II. BRÁNA FESZTIVÁL MISKÉN

közügyek
Az esti Janicsák Veca koncertre rengetegen érkeztek az ország minden részéről.

Megyénk számos településén várták gazdag programok a szórakozni vágyókat az elmúlt hétvégén. Miskén, július utolsó szombatján tartották a Falunappal egybekötött II. Brána Fesztivált.
A Falunapot dr. Serföző Csaba polgármester nyitotta meg, majd Bárány Éva önkormányzati képviselő a Brána Fesztivál ötletgazdája beszélt a hagyományos miskei, főként szlovák  ételekről, amit természetesen megízlelhetett mindenki a kóstolójegy birtokában. A jegyek árából befolyt összeget a szlovák tájház belső helyiségeinek felújítására fordítják.
A jelenlévők az egyes ételek ételkészítését is megismerhették, melyhez Jagicza Istvánné adott tanácsokat, aki a helyszínen a brána, vagyis a fonott sóskalács sütésének menetét is bemutatta. A bránát a miskeiek saját ételüknek tekintik, amelyet régen a házasságkötéskor a lakodalmi sátor bejárata fölé kötöttek, ezzel szimbolizálva az ifjú pár összefonódását.
A délután során, a színpadon a Csurgó zenekar szórakoztatta a gyermekeket. A rendezvény a pörköltfőző verseny eredményhirdetésével folytatódott, majd a nemzetközi sikerekkel büszkélkedő miskei fiatalok vették birtokba a színpadot, hogy átvegyék az önkormányzat ajándékát.
De díjat kapott az Országos Magyar Horgászbajnokság U15-ös korcsoportjának két tehetsége is, ugyanis az első három fordulóban a Miskei Sporthorgász Egyesület színeiben Tar Petra 1. Friedrich Gábor 2. helyezést ért el.
A Magyarság KicsiNagykövete versenyben Tóth Emma és Serföző Sára, a miskei Tóth Menyhért Általános Iskola tanulói a megyei döntőbe jutottak, Serföző Sára Bács-Kiskun megye KicsiNagykövet agrár attaséjaként a 76 fős országos döntőben képviseli Miskét és a Kalocsai Járást, három további társával együtt.
A délután során fellépett többek között a Miske-Drágszél Rozmaring Hagyományőrző Együttes és a fajszi Szilas Hagyományőrző Néptánc Egyesület.
Az esti Janicsák Veca koncertre rengetegen érkeztek, az ország minden részéről, majd tűzijáték borította be a miskei égboltot, a sportpálya felett. A falunapot a VERACRUZ Együttes felejthetetlen koncertje zárta.

További híreink

Kezek tennyérrel lefelé egymásra helyezve az összefogás jelképeként.

2026. 04. 28.

Komplex felzárkózási program indul Bács-Kiskun vármegyében

A társadalmi hátrányok mérséklését és a szolgáltatáshiányok csökkentését célozza az a Bács-Kiskun vármegyei program, amely a napokban nyert el 477 millió forintos támogatást a TOP Plusz program keretében. A „Gondoskodó Bács-Kiskun – Humán fejlesztések a közösségekért” című projekt a demenciával élők, a fogyatékossággal élők, valamint a szenvedélybetegségektől és a mentális problémáktól veszélyeztetett fiatalok támogatására helyezi a hangsúlyt.

2026. 04. 28.

down arrow

2026. 04. 11.

Figyelem: visszaélések a választások előtt – csak szabályosan kérhető mozgóurna!

A hirös.hu információi szerint 20 és 25 év közötti ismeretlenek Helvécián járják az időseket, és arra kérik őket, hogy ne menjenek el szavazni, inkább odaviszik nekik a mozgóurnát. 

2026. 04. 11.

down arrow

2026. 04. 10.

A Bács-Kiskun Vármegyei Területi Választási Iroda Közleménye a mozgóurna iránti igénylésről

2026. 04. 10.

down arrow
A fotón a Vécsey Művelődési Ház látható.

Solt

2026. 04. 08.

Új közösségi tér született Solton – átadták a Vécsey Károly Művelődési Házat

Ünnepélyes keretek között adták át Solton a modern, energiahatékony művelődési házat, amely gróf Vécsey Károly aradi vértanú nevét viseli.

2026. 04. 08.

[ Solt ]

down arrow
A fotón egy épület falán az alábbi szöveg olvasható: Szabadszállás Város Városháza

Szabadszállás

2026. 04. 08.

Megújult Szabadszállás ikonikus városházája és rendelőintézete

Több mint 300 millió forintos TOP Plusz forrásból korszerűsítették Szabadszállás egyik legmeghatározóbb középületét és a városi rendelőt. 

2026. 04. 08.

[ Szabadszállás ]

down arrow

Ordas

2026. 04. 07.

Művelődési ház energetikai felújítása és zöldterület fejlesztés Ordason - projektzárás

Ordas Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Művelődési ház energetikai felújítása és zöldterület fejlesztés Ordason” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00030). A projekt keretében 59,49 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település közösségi épületének korszerűsítése valósult meg.

2026. 04. 07.

[ Ordas ]

down arrow
Design by WEBORIGO