Profi skate pálya épül Kiskunfélegyházán

közügyek TOP-fejlesztések
A megvalósított két pálya már országos szinten is unikumnak számító lehetőséget nyújt Félegyházán az extrém sportok szerelmeseinek akár versenyzésre, vagy csak a szabadidő hasznos eltöltésére.

A helyi fiatalok és a városvezetés összefogásának eredményeként hamarosan megépülhet egy bmx freestyle pálya Kiskunfélegyházán, a volt Vasas pálya területén. A létesítmény megépítésére 14,5 millió forint pályázati forrásból és 15,5 millió forint önkormányzati önerőből kerülhet sor.

Idén februárban nyújtották be azt a pályázatot, ami az Aktív Magyarországért Kormánybiztos Iroda és a MAKETUSZ (Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség) 300 millió forintos forrással meghirdetett Országos Bringapark Program 2021 kiírásán most 14,5 millió forintot nyert. A 30 millió forint költségvetésű projekt fennmaradó részét, azaz 15,5 millió forintot az önkormányzat fedezi.

Csányi József polgármestertől megtudtuk, hogy a beruházás keretében a Vasas pálya területén egy 16x34 méteres, 544 négyzetméter alapterületű pálya valósul meg, igen szigorú elvárások szerint. Erre 10 darab „pro” minősítésű, azaz professzionális pályaelem kerül. A létesítmény – fogalmazott a polgármester – megfelelő engedélyekkel és minősítéssel rendelkező, versenyek rendezésére alkalmas, párját ritkító profi pálya lesz.

A fejlesztés jelenleg a támogatási okirat aláírásának fázisában van. Ezt követi a kivitelező kiválasztása beszerzési eljárás keretében, majd maga az építés, ami egyébként két ütemben valósul meg. Első lépésként a nagy szilárdságú, speciális csiszolt betonpálya készül el, majd a pályaelemek felszerelése és a minősítés megszerzése következik. A speciális szakmai szempontok érvényesülését a MAKETUSZ minőségi ellenőre garantálja, aki folyamatosan felügyeli a kivitelezést is. A félegyházi extrém sportpályát a tervek szerint még ebben az évben birtokba vehetik a sportolók.

Fontos megemlíteni, hogy a Vasas pálya teljeskörű felújítását, rehabilitációját célzó, jelenleg bírálat alatt álló európai uniós projekt keretein belül egy multifunkcionális görpálya is megépül a közeljövőben. Az így megvalósított két pálya már országos szinten is unikumnak számító lehetőséget nyújt Félegyházán az extrém sportok szerelmeseinek akár versenyzésre, vagy csak a szabadidő hasznos eltöltésére.

A mellékelt fotón a Nádudvaron megvalósult skate park látható. Ezzel hasonló műszaki tartalommal valósul meg a félegyházi beruházás is.

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO