Petőfivel a virtuális valóságban: ezért is érdemes lesz Bács-Kiskunba látogatni

Fi200

Virtuális sétát tehetünk a Pilvax kávéházban vagy elkaphatjuk a Nemzeti dal repkedő lapjait, de még a gyerekek is elmerülhetnek egy 360 fokos kifestőben. Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának projektjében VR-szemüvegen keresztül ismerhetjük meg közelebbről a 200 éve született Petőfi Sándort. 

Lassan a célegyensebe fordul az a fejlesztés, amelynek eredményeként Bács-Kiskun Petőfivel kapcsolatos turisztikai helyszíneken és a vármegyei mesebusznál VR-szemüveggel pillanthatunk bele Petőfi Sándor életébe. Mint Mosikó Csilla, a vármegyei önkormányzat kabinetvezetője a Petőfi-emlékév Talpig magyar című hivatalos podcastjében elmondta, a projekt keretében az információátadást élményszerzéssel kötik össze.

 

A felhasználók hat játékkal játszhatnak, megnézhetnek öt 360 fokos technológiával készült kisfilmet és egy rajzfilmet, a legkisebbek pedig akár egy szintén 360 fokos kifestőben is elmerülhetnek. Többek között virtuális sétát tehetünk a Pilvax kávéházban vagy elkaphatjuk a Nemzeti dal repkedő lapjait vagy éppen elkísérhetjük Petőfit „egész úton hazafelé”.

 

További a részletek itt, 25:25-től. 

 

A mesebusz az alábbi időpontokban és helyszneken lesz látogatható:

június 3. Újtelek
június 4. Gara
június 10. Szakmár
június 13. Csólyospálos
június 14. Borota
június 15. Mélykút
június 21. Kecskemét
június 22-23. Tiszakécske
június 24. Felsőlajos

július 1. Bácsborsód

július 15. Bátya
július 22. Sükösd
július 29. Miske
augusztus 4. Imrehegy
augusztus 5. Érsekcsanád
augusztus 12. Kelebia
augusztus 13. Kecel
augusztus 19. Szank
augusztus 20. Kiskőrös

augusztus 25. Baja
augusztus 26. Orgovány
augusztus 27. Kígyós
szeptember 2. Kiskunmajsa
szeptember 8. Kiskunhalas
szeptember 9. Apostag
szeptember 16. Lakitelek
szeptember 23. Bácsszentgyörgy
szeptember 24. Nemesnádudvar
szeptember 30. Baja

További híreink

2026. 10. 13.

Mentális tűzfal az idősek biztonságáért: szakemberek jelentkezését váruk!

Segítsen megvédeni az időseket az online csalásoktól! Ingyenes, 3 órás képzésre várja az időskorúakkal munkájuk során kapcsolatba kerülő szakembereket Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

2026. 10. 13.

down arrow

2026. 10. 12.

Elkészült Bács-Kiskun új marketingstratégiájának tervezete, véleményezze Ön is!

Megkezdődött Bács-Kiskun 2026–2040-es marketingstratégiájának társadalmi egyeztetése. A megyei önkormányzat október 29-ig várja a javaslatokat ahhoz, hogyan válhat a térség ismertebbé és vonzóbbá az itt élők, a turisták, a vállalkozások és a letelepedést tervezők számára.

2026. 10. 12.

down arrow
Szabó Vendel a pulpituson

2026. 10. 08.

Szabó Vendel: összefogásra van szükség a drogbűnözés visszaszorításához

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítása az egyik legnagyobb közbiztonsági kihívás Bács-Kiskunban – hangsúlyozta Szabó Vendel vármegyei rendőrfőkapitány a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén. A 2025-ös beszámolót az idei első félév tapasztalataival egészítette ki, kiemelve a lopások és az online csalások növekvő számát, valamint a megelőzés fontosságát.

2026. 10. 08.

down arrow
A kiskunhalasi fi200 tagjai u alakban az asztaloknál ülnek

2026. 10. 07.

Ismét üzleti reggelire gyűltek össze a fi200 klub kiskunhalasi tagjai

A rendszeres találkozók célja, hogy a helyi és térségi vállalkozások személyesen is megismerhessék egymást, kapcsolatokat építsenek, és új üzleti együttműködéseket alakítsanak ki.

2026. 10. 07.

down arrow
Fügefa terméssel együtt

2026. 10. 07.

A gyógyító füge

A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megjelennek az olyan mediterrán növények, mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, videónkból kiderül.

2026. 10. 07.

down arrow
Urlauber Ádám interjút ad

2026. 10. 07.

Bács-Kiskun büszkeségei: Ádám, az igazi példa

A kiskunhalasi Urlauber Ádám egykor azért küzdött, hogy újra önállóan tudjon étkezni, közlekedni – és egyáltalán élni. Ma azért dolgozik nap mint nap, hogy Magyarországot képviselhesse a Los Angeles-i paralimpián. A parasportoló idén átvehette a BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE SPORTJÁÉRT DÍJ-at.

2026. 10. 07.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO