PETŐFI SZOBROT ÁLLÍTOTTAK NYÁRLŐRINCEN

közügyek Fi200
December 15-én, csütörtökön délelőtt felavatták Petőfi Sándor bronzból készült mellszobrát Nyárlőrinc központi parkjában. A leleplezésen jelen volt a korszakos költő mai megtestesítője is.

Az ünnepség kezdetén Pénzváltó István, Nyárlőrinc polgármestere köszönetét fejezte ki, hogy elkészülhetett a település első köztéri bronz műalkotása. A faluban avattak már utakat, épületeket, különböző beruházásokat, amelyek a fizikai jólétet szolgálják. Avattak felújított templomot és kereszteket is, ezekhez csatlakozik a Petőfi szobor, amelyek lelkünk gyönyörűségére válnak. Petőfi Sándor kiskunsági identitásunk része, földrajzilag is közel áll hozzánk, ő a szabadság és a hazaszeretet szinonimája – hangsúlyozta a település polgármestere.

 

Hajagos Csaba történész, a Nyárlőrinci Települési Értéktár Bizottság elnöke szerint Petőfi születésének 200. évfordulójához közeledve minden település egyre jobban magáénak érzi a költőt, kapaszkodókat keresve életútjához. A nyárlőrinci temetőben is található egy emblematikus síremlék, amely Petőfi Sándor személyéhez vezet. 1828 tavaszán Petőfi édesapja úgy döntött, hogy fiát a kecskeméti evangélikus iskolába íratja. Ekkor a gyermeket a kecskeméti Hrúz Mihályra bízta. Nem tudjuk – fogalmazott –, hogy Petőfi járhatott-e ezen a vidéken, azonban az biztos, hogy Hrúz Mihálynak ebben az időben volt területbérlési joga a korabeli Nyárlőrinc területén. Hrúz Mihály 1817-ben született gyermekének síremléke napjainkban is megtalálható a helyi temetőben.

 

A lánglelkű költő mellszobrának leleplezését követően Salánki Ferenc plébános szentelte meg Lantos Györgyi alkotását, majd a tisztelet és az emlékezés koszorúit helyezték el a talapzat előtt.

 

Lezsák Sándor országgyűlési képviselő beszédében visszaemlékezett az 50 évvel ezelőtti, Petőfi Sándorral kapcsolatos élményeire. A 150. évfordulón a szikrai tanyasi iskolában tanított, az egyik összevont osztályban Petőfi születésének és halálának helyét keresték. Kétséget kizáróan egyiket sem lehet tudni, azonban az bizonyos, hogy huszonhat és fél esztendőt élt, ez idő alatt zseniális életművet teremtve, ami csúcsteljesítmény és világszerte elismert. Nem csoda, hogy Petőfi Sándor ma a magyarság legelismertebb költője. Kiemelte: a nyárlőrinci szoboravatás időpontja azért is jelképes, mivel éppen december 15-én született a költő szabadságharc hevületében fogant gyermeke, Petőfi Zoltán is. Az 1800-as évek végén szinte minden tanyán volt egy-egy Petőfi kötet. Mától Petőfi Sándor bronz formában is jelen van közöttünk – zárt beszédét az Országgyűlés alelnöke.

A nyárlőrinci születésű Bánföldi Szilárd színművész, Petőfi Sándor jelenkori megtestesítője a Szülőföldemen című verssel emlékezett a költőre. Rajta kívül a nyárlőrinci általános iskola tanulói, Marsa Lázár, Greif Csanád János és Ágost Zoltán Benedek egy-egy Petőfi verset szavaltak el. Az ünnepség végén átadták a Petőfi Sándor életéről szóló iskolai tanulmányi verseny legjobbjainak járó díjakat.

További híreink

2025. 06. 13.

Új tagokkal bővült a Felzárkózási Fórum

Második ülését tartotta a Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum, amely egyre szélesebb bázist tudhat magáénak, hiszen a pénteki ülésen döntés született arról is, hogy kilenc új szervezet csatlakozik a fórumhoz.

2025. 06. 13.

2025. 06. 12.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 06. 12.

2025. 06. 11.

Okleveles borászok

Délelőtt vették át okleveleiket azok a borászok, akik a vármegye borát, illetve pezsgőjét készítették idén, de elismerésben részesült a vármegye feltörekvő borásza is. 

2025. 06. 11.

Bácsalmás

2025. 06. 11.

Egyre népszerűbb a Bácsalmási fi200 klub

Abban bízom, hogy tudok segíteni azzal, hogy olyan eszközöket, megoldásokat mutatok, amivel az ő saját sikerességüket tudják növelni. - Ezzel a gondolkodásmóddal gyűlnek össze hónapról hónapra a Bácsalmási fi200 klub tagjai is.

2025. 06. 11.

[ Bácsalmás ]

Izsák

2025. 06. 09.

2025 legjei a borászatban 4. rész. A pezsgő.

Eredetvédett helyi fajtából készült a vármegye idei pezsgője. A Birkás Bor- és Pálinkaház 2021-es Arany Sárfehér itala ezt megelőzően már több nemzetközi elismerést is besöpört.

2025. 06. 09.

[ Izsák ]

2025. 06. 06.

Bács-Kiskun összefog: segítsünk együtt Székelyföldnek!

Mint arról tegnap beszámoltunk, Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke levélben fejezte ki szolidaritását, illetve ajánlotta fel támogatását az árvíz sújtotta Kovászna és Hargita megyék számára. Mindkét megyei tanács válasza megérkezett, az alábbiakban összefoglaljuk, milyen csatornákon juttathatunk el támogatást a bajba jutottak számára.

2025. 06. 06.

Design by WEBORIGO