Petőfi-szobor díszíti a felújított községházát Ágasegyházán

Fi200 két folyó közt

Csütörtökön délelőtt kettős ünnepséget tartottak Ágasegyházán: hivatalosan is átadták a Magyar Falu Program keretében megújult Polgármesteri Hivatal épületét, egyúttal felavatták Petőfi Sándor bronzból készült mellszobrát a hivatal épülete előtt.

Az ünnepségen Füredi János polgármester hangsúlyozta, hogy az ágasegyháziak magyarságukkal, kultúrájukkal és hazaszeretetükkel közel állnak Petőfi Sándor alakjához, aki egyszerű, de nagyszerű ember volt. Kiemelte, hogy Ágasegyházának is van kötődése a Petőfi családhoz, ugyanis Petőfi Sándor nagybátyjának, Petrovics Antalnak harmadik és negyedik leszármazottja az ágasegyházi temetőben nyugszik. Egyikük, Kasza Mihály tanító 1956-ban a községi forradalmi tanács elnöki tisztét is betöltötte. A polgármester megköszönte Lezsák Sándor országgyűlési képviselőnek a falu első köztéri mellszobrát. Lantos Györgyi csongrádi szobrászművész alkotását Lezsák Sándor, Füredi János és dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke leplezte le, majd Balázs Mihály görögkatolikus segédlelkész áldotta meg.

Az ünnepség keretében több Petőfi költemény is elhangzott. Varga Zétény 6. osztályos tanuló a Már minékünk ellenségünk… című verset, Kállai Mihályné, az ágasegyházi Nem adjuk fel! idős ellátást nyújtó egyesülettől a Nem megyek én innen sehova… című költeményt szavalta el. Az óvodások közösen mondták el a Pille, pille, pillangó című verset. Beremendi-Schultz Henrik tárogatóművész a Befordúltam a konyhára… című művet adta elő.

.

Füredi János ismertette a Polgármesteri Hivatal felújításának részleteit. Ágasegyháza 26 millió forintot nyert a Magyar Falu Program keretében, amelyet az önkormányzat saját forrással is kiegészített. A pályázat révén átépítették a tetőt, homlokzati javításokat végeztek, mozgáskorlátozott helyiséget alakítottak ki, felújították a víz- és villamosrendszert, kicserélték a nyílászárókat, a burkolatokat, villámhárítót telepítettek az épületre.

Az ágasegyházi Széchenyi István Általános Iskola Petőfi Sándorral kapcsolatban meghirdetett versenyeinek díjátadására is az ünnepség keretében került sor. A legjobbak ajándékcsomagot vettek át Lezsák Sándortól.

Az 1-2. osztályosok Petőfi versillusztrációs rajzversenyének 1. helyezettje Benedek Sára Szófia, 2. helyezettje Krasznai Lili, harmadik helyezettje Németh Lívia. A 3-4. osztály Petőfi szavalóversenyének győztese Sinka Viktor, 2. helyezett megosztva Schilling Vanessza és Iványi Marcell. Az 5-6. osztályos szavalóversenyt Horváth Sándor Nimród nyerte meg, 2. lett Varga Zétény, 3. Tompai Tamás. A 7-8. osztályos korcsoportban 1. helyezett lett Kulcsár Janka, 2. helyezett Patik Krisztián, 3. helyezett Dobrosi Dorina. A Petőfi Sándor munkásságáról szóló tanulmányi versenyt Szaszkó Indira nyerte meg Szatmári Csenge Éva és Sponga Noémi előtt.

 

 

Fotó: Ujvári Sándor

További híreink

Zsana

2025. 08. 14.

Kossuth Lajos utca felújítása, új aszfaltburkolattal való ellátása Zsanán a 0+000-0+535 km szelvények között - projektzárás

Zsana Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Kossuth Lajos utca felújítása, új aszfaltburkolattal való ellátása Zsanán a 0+000-0+535 km szelvények között” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00022). A projekt keretében 60,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a Kossuth Lajos utca felújítása valósult meg.

2025. 08. 14.

[ Zsana ]

Csátalja

2025. 08. 14.

Belterületi útfejlesztés Csátalján - projektzárás

Csátalja Község Önkormányzata összesen 57,49 millió Forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00025 azonosító számú, Belterületi útfejlesztés Csátalján című pályázat keretében. A beruházás az Európai Unió támogatásával, a „TOP_PLUSZ-1.2.3-21 – „Belterületi utak fejlesztése” című pályázati felhívás keretében valósult meg.  

2025. 08. 14.

[ Csátalja ]

2025. 08. 13.

"Vizet a tájba" Megkezdődött a gemenci erdők vízpótlása is

A Dunán levonuló kisebb árhullám lehetőséget teremtett ahhoz, hogy a Gemenc Zrt. hullámtéren kívüli erdőterületeire az illetékes Vízügyi Igazgatóságok megkezdjék a víz beeresztését, amelynek célja az aszálykárok csökkentése a kiemelt természeti értéket képviselő Gemenci erdőkben.

2025. 08. 13.

2025. 08. 13.

Útjára indult a Guruló Iránytű

Bács-Kiskun Vármegye tematikus busza egy különleges mobil közösségi térként járja majd a vármegye településeit a jól ismert Mesebuszhoz hasonlóan. 

2025. 08. 13.

2025. 08. 12.

Változik a földhivatalok ügyfélfogadása

Változik a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Osztályainak ügyfélfogadása 2025. augusztus 6. napjától.

2025. 08. 12.

2025. 08. 06.

Csaknem 800 millió forint támogatást nyert 13 település, erre költik 

Bács-Kiskun vármegyében 13 település nyert összesen 772 millió forint támogatást úgynevezett helyi humán fejlesztésekre a TOP Plusz program keretében. A cél a társadalmi kohézió erősítése és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása Részletek az alábbi összeállításban. 

2025. 08. 06.

Design by WEBORIGO