PALKOVICS LÁSZLÓ KISKŐRÖSÖN

A miniszter a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítésének előrehaladásáról tájékozódott.

Jelentősen csökken a menetidő

A tavaly októberben kezdődött munkálatok most újabb, gyorsabb fázisba léptek. A mintegy 160 kilométeres pálya 22,5 tonnás tengelyterhelésre épül, amely lehetővé teszi a gyors személyforgalmat és a nagy tömegű áruk szállítását.
Átépül 341 kilométer pálya, 91 szintbeni, kettő különszintű keresztezés, épül13 gyalogos peronaluljáró, 26 lift, 29 ezer négyzetméter kényelmes beszállást biztosító magasperon és közel ezer különböző parkolót is kaialakítanak.  Mintegy hatvan kilométernyi zaj-és rezgésvédelem is része a programnak. A személyszállításban elővárosi viszonylatban 20 perccel rövidebb lesz a menetidő, a Budapest-Kelebia útvonalon 1 órával rövidebb, a Budapest és Belgrád közötti jelenlegi csaknem 8 órás menetidő 3,5 órára csökken majd.
 

A térség fellendülését jelenti

Font Sándor, országgyűlési képviselő elmondta, hogy a térség életét nagyon hosszú távon befolyásoló fejlesztés munkálatai folynak. Az országgyűlési képviselő megköszönte a kivitelezés és az előkészítési munkálatokat végzőknek, hogy a tervezésnél és a terepbejárásoknál az érintett települések polgármestereinek és lakosainak kéréseit figyelembe vették. A vasútépítés mellett kiegészítő beruházások is zajlanak, mint például vasútállomások, parkolók, kiszolgáló részlegek építése, ami rendkívül fontos a települések lakóinak, emelte ki.
Bányai Gábor kormánybiztos üdvözölte a térség szempontjából is kiemelt jelentőségű beruházást. Kitért arra, hogy szembesülni kell azzal, hogy Kína nélkül Európa bármilyen technológiai, vagy más jellegű ellátása nem megoldható. A Budapest-Kelebiát összekötő térsége egy nagy fejlődési nyomvonal mentén újjá fog születni, hangsúlyozta a kormánybiztos.

Természetvédelem is szerepet kap
A MÁV közleménye szerint a Soroksár és Kelebia között további szakaszokon is folyamatban zajlanak a munkálatok, szeptember 1-től megindul a Kiskunhalas-Kisszállás szakaszon az új nyomvonal földmunkája.
A Budapest-Belgrád vasútvonal kapacitásbővítő korszerűsítés alatt álló magyarországi szakaszának nagy szerepe lesz abban, hogy Magyarország Közép-Európa teherfuvarozási, logisztikai és elosztó központjává váljon. Az átfogó fejlesztésen áteső összeköttetés  a görög kikötőkbe befutó áruk számára kínál majd minden másiknál gyorsabb útvonalat a kontinens belseje felé. A jövő közlekedési módjaként a vasút jelentős szerepet tölt be a klímasemlegességi célok elérésében is.
Kiskőrösön már látványos a vasúthálózat építése,  de elbontották már a vágányokat Csengődön is és megkezdték a peronaluljáró építését. A teljes kivitelezés ideje alatt kiemelt figyelmet fordítanak a környezet- és természetvédelemre. A madárvédelmi intézkedéseket megtették, az egyes növény- és rovarfajok szükséges áttelepítését a természetvédelmi szakértő, a Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei és a Futóhomok Természetvédelmi Egyesület tagjai közösen végzik.
 

További híreink

A képen régi játkbabák ülnek egy polcon.

Csólyospálos

2026. 08. 10.

Retromúzeum Csólyospáloson

A "kütyük nélküli világ"

2026. 08. 10.

[ Csólyospálos ]

down arrow

2026. 08. 10.

Segítség a munkába való visszatéréshez

Az egyik legnagyobb munkaerőpiaci kihívás a „láthatatlan” inaktív munkavállalók bevonása. Ezt célozza Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának foglalkoztatást elősegítő programja, amely 2025 augusztusában indult a TOP_PLUSZ-3.1.1-21-BK1-2022-00001 projekt keretében.   

2026. 08. 10.

down arrow
A képen a fi200 infopont standjánál hölgyek állnak.

Bácsalmás

2026. 08. 08.

A fi200 klub tagjai a bácsalmási Népek-Ízek Forgataga Fesztiválon

Fi200 vásár Bácsalmáson

2026. 08. 08.

[ Bácsalmás ]

down arrow
Az imrehegyi iskola bejárata a projekttáblával

Imrehegy

2026. 08. 07.

Köznevelési infrastruktúra fejlesztése az imrehegyi iskolában - projektindítás

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-3.3.3-21 KÖZNEVELÉSI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE elnevezésű felhívásra „Köznevelési infrastruktúra fejlesztése az imrehegyi iskolában” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-3.3.3-23-BK2-2024-00003). A projekt keretében 90,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból az imrehegyi iskola épületének korszerűsítése valósul meg.

2026. 08. 07.

[ Imrehegy ]

down arrow

2026. 08. 07.

Augusztus 28-ig véleményezhető Bács-Kiskun turisztikai stratégiája

Elkészült Bács-Kiskun vármegye 2026–2040 közötti időszakra szóló turizmusfejlesztési stratégiája és operatív terve. A dokumentumot augusztus 28-ig véleményezhetik az önkormányzatok, a turisztikai szolgáltatók, a szakmai és civil szervezetek, a gazdasági szereplők, valamint a téma iránt érdeklődők.

2026. 08. 07.

down arrow
A képen egy vadászgép előtt áll egy csapat felnőtt és gyermek.

Kecskemét

2026. 08. 04.

Izgalmas programokon vehettek részt a vármegye önkormányzatának napközisei

Nyári napközi a vármegyei önkormányzatnál.

2026. 08. 04.

[ Kecskemét ]

down arrow
Fűben, fában orvosság
Fűben, fában orvosság – tartja a mondás, ami akár Baranyai Lídia gyógynövénykertjének mottója is lehetne. A bácsalmási fi200 klub tagja kiváló példa arra, hogy érdemes minőségi helyi termékeket készíteni.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO