Ön is segíthet: Bács-Kiskun az árvíz sújtotta székelyföldi megyék mellett áll

közügyek

A közelmúltban rendkívüli esőzések következtében súlyos áradások sújtották Erdélyben Kovászna és Hargita megyét, komoly károkat okozva több településen is. A helyi közösségek minden segítséget örömmel fogadnak.

Bács-Kiskun Vármegye – a tavalyi, hazánkat sújtó árvizek tapasztalataiból is okulva – szolidaritásáról és segítő szándékáról biztosította a bajba jutott székelyföldi közösségeket. Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke levélben fordult Tamás Sándorhoz, a Kovászna Megye Tanácsának elnökéhez, melyben felajánlotta a vármegye segítségét:

 

„Aggódva figyeljük a Kovászna és Hargita megyét is egyaránt érintő árvízzel kapcsolatos fejleményeket. Az elmúlt évben mi is megtapasztaltuk a víz erejét, s örültünk minden támogatásnak, ami hozzánk érkezett. Ezúton szeretném felajánlani Nektek segítségünket, legyen az akár kétkezi munka, akár tárgyi felajánlás. Nagyon szívesen segítünk mindenben, amiben csak tudunk. Gondolatban Veletek vagyunk!”

 

Tamás Sándor válaszlevélben köszönetét fejezte ki a felajánlásért, és jelezte, hogy a Kézdi-Orbai Református Esperesség külön számlát nyitott, amelyen hálás szívvel fogadják az adományokat. 

 

Az adományozáshoz szükséges bankszámlaadatok a következők:

 

·        Számlatulajdonos: PROTOPOPIATUL REFORMAT CHEZDI ORBAI

·        IBAN: RO95 RNCB 0857 0075 0845 0001

·        BIC: RNCBROBU

 

Bács-Kiskun Vármegye vezetése ezúton is arra biztat mindenkit, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a bajba jutott székelyföldi közösségeket.

További híreink

Balotaszállás

2026. 07. 09.

Közösségi tér fejlesztése Balotaszálláson - projektzárás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Közösségi Tér fejlesztése Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2023-00037). A projekt keretében 40,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a Közösségi Színtér épületének fejlesztése valósult meg.

2026. 07. 09.

[ Balotaszállás ]

down arrow
A fotón gyermekek kézműveskednek egy asztalnál felnőtt társaik segítségével.

Kecskemét

2026. 07. 06.

Gyermekbirodalommá alakult az elnöki kabinetiroda a vármegyei önkormányzatnál

Nyári napközi Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatánál

2026. 07. 06.

[ Kecskemét ]

down arrow
A képen a Guruló Iránytű résztvevői láthatók, ahogy egy asztalnál színeznek.

Dusnok

2026. 07. 02.

Dusnokon állomásozott a Guruló Iránytű

Guruló Iránytű Dusnokon!

2026. 07. 02.

[ Dusnok ]

down arrow
A képen egy palack Frittmann Gold pezsgő üvege látható, rajta a Bács-Kiskun vármegye bora matricával.

Soltvadkert

2026. 06. 30.

Bács-Kiskun vármegye pezsgője 2026 - Frittmann Gold

Lehet-e Ezerjóból minőségi pezsgőt készíteni? A válasz: Igen! Erre bizonyíték, hogy Bács-Kiskun Vármegye Pezsgője 2026-ban a Frittmann Borászat Gold tétele lett.

2026. 06. 30.

[ Soltvadkert ]

down arrow
A képen a közgyűlés tagjai láthatók asztalaiknál, hátulról fotózva.

Szeremle

2026. 06. 30.

Szeremlén tartotta legutóbbi ülését a Bács-Kiskun vármegyei közgyűlés

A Bács-Kiskun vármegyei közgyűlés legutóbbi ülését Szeremlén tartotta, ahol a település bemutatása mellett több fontos vármegyei ügy is napirendre került. 

2026. 06. 30.

[ Szeremle ]

down arrow
A képen a résztvevők egy asztal körül ülnek, és figyelnek az előadóra.

Kiskunhalas

2026. 06. 29.

Ismét megrendezésre került a fi200 klub Kiskunhalason

Második alkalommal rendezték meg az üzleti reggelit Kiskunhalas térségében.

2026. 06. 29.

[ Kiskunhalas ]

down arrow
Esőkert építés Kisteleken
Gyakorlati szakmai nappal folytatódott Kisteleken az esőkertek népszerűsítését célzó program. A Vásártér területén egyszerre három esőkert épült meg, és a munkálatokban középiskolás diákok is részt vettek, akik így testközelből ismerkedhettek meg a természetalapú csapadékvíz-gazdálkodás lehetőségeivel.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO