ŐK LETTEK 2021-BEN A MEGYEI PRÍMA DÍJASOK

Nagyszabású gálaműsor keretében vehették át a kitüntetéseket

Dr. Svébis Mihály főigazgató főorvos, sebész, címzetes egyetemi docens (Kecskemét), Csombor Terézia Aase-díjas magyar színésznő (Kecskemét), és Radványi Mária zongoraművész, művésztanár (Kecskemét) kapták meg idén a Bács-Kiskun megyei Príma Díjakat és a vele járó 1-1 millió forintos csekket. Gereben Lívia válogatott kosárlabdázó (Kecskemét) a legtöbb közönségszavazatot kapta, így közönségdíjasként 500 ezer forintos díjat vehetett át. A VOSZ Bács-Kiskun megyei elnökségének különdíját és a vele járó 500 ezer forintot pedig a Penge Benge Jazz Band (Kecskemét) kapta meg.

A VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezete 2005-ben díjat alapított a művészet, tudomány, oktatás és sport kimagasló megyei képviselői számára, hogy anyagi és erkölcsi elismerésben részesüljenek a szűkebb régiónkban élő és dolgozó kiválóságok. A magánfelajánlásokból származó, háromszor egymillió forintos Megyei Príma Díjat és az internetes szavazatok száma alapján elnyert közönségdíjat 2021. november 26-án, pénteken este adták át a Four Points by Sheraton Kecskemét szállodában rendezett nagyszabású gálaesten.

Házigazdaként Weninger Richárd, a VOSZ megyei elnöke nyitotta meg gálaestet, melyen mintegy kétszáz meghívott, ismert vállalkozók, közéleti személyiségek vettek részt. A VOSZ megyei elnöke a beszédében kiemelte, hogy a vállalkozói összefogásból megalapított megyei Prima díj kiállta az idők próbáját és 17 év alatt méltó́ rangra tudott emelkedni a megye kulturális életében.

A Díjátadó Gálaesten Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Dr. Svébis Mihálynak, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatójának küldött magán-videóüzenetben gratulált. Ahogy üzenetében a miniszter fogalmazott:

"Nagy örömömre szolgál, hogy köszönthetem kedves barátomat, Svébis Mihályt, a Kecskeméti Kórház főigazgatóját, aki az elmúlt 40 évben szorgalmasan, alázatos munkával kimagasló eredményeket ért el a szakterületén is, és a kórház igazgatásában is. Pályafutása az egyik legnagyobb múltú, és leggazdagabb kórházhoz, a kecskeméti megyei kórházhoz kötődik. Jelenleg ő a kórház főigazgatója, de tevékenysége alapján ő marad az intézet örökös főigazgatója. Köszönöm Mihály az eddigi munkádat, kívánom, hogy a jövőben is hasonló sikereket érj el, járulj hozzá úgy ahogy eddig a betegek gyógyításához, valamint a magyar egészségügyi rendszer további fejlődéséhez. A Jó Isten éltessen!"

Pénteken este azonban a Four Points by Sheraton Kecskemét konferenciatermében nemcsak a megyei Prima Díjasok személyéről hullt le a lepel. A nagyszabású Díjátadó Gála keretein belül ugyanis átadták a VOSZ legpatinásabb díjai közt számontartott kitüntető címeket is. Az elismeréseket a meghívott vendégek előtt vehették át a díjazottak, több kategóriában.

Az Év Kereskedője 2021-ben a Floraland Kft ügyvezető tulajdonosa, Madarász Sándorné lett. Az Év Szolgáltatója címmel tüntették ki Szöllősi Zoltánt, az ASO Europe Kft. ügyvezető tulajdonosát, a kecskeméti Next Fitness edzőkomplexum üzemeltetőjét. H. Szabó Sándor neve is elhangzott, aki az AUTOFLEX KNOTT KFT. ügyvezető tulajdonosaként kapta meg az Országos Év Vállalkozója Díjat, melyet Budapesten a Művészetek Palotájában vehet majd át egy későbbi időpontban.

További híreink

Szalkszentmárton

2026. 04. 01.

Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Emlékkiállítás fejlesztése - projektzárás

Szalkszentmárton Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-6.1.3-21 HELYI ÉS TÉRSÉGI TURIZMUSFEJLESZTÉS felhívásra „Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Emlékkiállítás fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-6.1.3-21-BK1-2022-00004). A projekt keretében 59,88 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy helyi turisztikai akció valósult meg.

2026. 04. 01.

[ Szalkszentmárton ]

down arrow
A képen a Vikár Béla Könyvtár épülete látható.

Dunavecse

2026. 04. 01.

Megújult a dunavecsei Vikár Béla Könyvtár

Hőszigetelés, nyílászárócsere, valamint belső munkálatok is történtek a felújítás során.

2026. 04. 01.

[ Dunavecse ]

down arrow
Kérdőjeleket látunk papírlapokon

2026. 03. 31.

Formáljuk együtt Bács-Kiskun jövőjét – töltse ki a kérdőívet, és nyerjen!

Bács-Kiskun vármegye jövője most formálódik – és ebben a helyi lakosok, vállalkozók és a térség iránt érdeklődők véleménye kulcsszerepet játszik. A 2026–2040 közötti időszakra készülő vármegyei marketingstratégia célja, hogy Bács-Kiskun még élhetőbbé, vonzóbbá és versenyképesebbé váljon gazdasági, turisztikai és közösségi szempontból.

2026. 03. 31.

down arrow
A képen egy csapat névtáblája szerepel, valamint előtte Piros Arany és Erős Pista.

Érsekcsanád

2026. 03. 31.

Bács-Kiskun Vármegyei Értéktár Verseny Érsekcsanádon

Érsekcsanádon rendezték a Bács-Kiskun Vármegyei Értéktár verseny döntőjét. Eldőlt, kik képviselik Bács-Kiskunt az országos finéléban.

2026. 03. 31.

[ Érsekcsanád ]

down arrow
A képen egy kerítésre szerelt tábla, rajta a felirat: Innovációs Központ

Akasztó

2026. 03. 31.

Innovációs Központ került átadásra Akasztón

A helyi gazdaság élékítését szolgáló Innovációs Központ átadásra került.

2026. 03. 31.

[ Akasztó ]

down arrow
A képen 6 úriember látható, akik ünnepélyesen átvágják a nemzeti színű szalagot.

Ballószög

2026. 03. 30.

Átadták a ballószögi Dáma Rendezvényházat

Átadták Ballószög új közösségi terét.

2026. 03. 30.

[ Ballószög ]

down arrow
Design by WEBORIGO