Növeli gyártókapacitását a kunfehértói gyógyszergyár

Három egészségipari vállalkozás összesen 2,7 milliárd forint támogatást kapott a kormánytól

Három egészségipari vállalkozás összesen 2,7 milliárd forint támogatást kapott a kormánytól, ezzel 4,2 milliárd forintnyi beruházást tudnak megvalósítani. Az elsők között kap támogatást a budapesti központú, de kunfehértói gyógyszergyárat működtető ExtractumPharma Zrt., amely a mintegy 867 millió forintos fejlesztéssel – modernizálva a termelést – növeli gyártókapacitását, és a megvalósításhoz több mint 510 millió forintot nyert.

 – Az Egészségipari Támogatási Programmal olyan tervek teljesítését segíti a kormány, amelyek erősítik Magyarország egészség­ipari önellátását, hozzájárulnak a gyógyszerek és gyógyászati eszközök gyártásának határokon belül tartásához, a hazai gyártóhelyek számának emelkedéséhez és a kapacitások bővítéséhez – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter a program első három támogatási szerződésének aláírási ünnepségén.

Magyarországnak az az érdeke, hogy az egészségügyi védőeszközök terén is képes legyen az önellátásra, és a járvány újabb hulláma esetén se legyen kiszolgáltatva a nemzetközi piacnak.

A Pénzügyminisztérium 50 milliárd forintos kerettel indított programot az olyan magyar vállalkozások beruházásának és fejlesztésének támogatására, amelyek az egészségipar megerősítésében vállalhatnak szerepet. Az Egészségipari Támogatási Program célja a magyarországi gyógyszer- és gyógyászatieszköz-gyártás fejlesztése a gyártóhelyek számának emelésével és hatékonyságuk növelésével.
A vissza nem térítendő támogatással a pályázat nyertesei versenyképesebbek lehetnek.

További híreink

Dunavecse

2024. 03. 28.

Dunavecse – Fehéregyháza pusztai tarsolylemez

A vármegyei motívumvilág következő állomása Dunavecse. Ott is a tarsolylemezzel ismerkedhetünk meg ezúttal.A tarsolylemezt 1910-ben gyűjtötte a helyszínen Kada Elek, a megbolygatott sír tárgyait „részben szétszórták, részben a gyermekek kezei közt mint játszó tárgyak elvesztek” (Kada). E tarsolylemezen centrálisan szimmetrikus elrendezésben jelennek meg a lemez „sarkai” felé középvonalukkal nyíló palmetta csokrok.

2024. 03. 28.

[ Dunavecse ]

Foktő

2024. 03. 27.

Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése - projektindítás

Foktő Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00033). A projekt keretében 208,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása.

2024. 03. 27.

[ Foktő ]

2024. 03. 21.

ÖKO-szuperhőst keresünk!

Keressük klímareferens munkatársunkat!  

2024. 03. 21.

2024. 03. 20.

Faggyal érkezett a hivatalos tavasz

Ma megkezdődött a csillagászati tavasz. Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor kezdődött el a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján, ahol felhívta a figyelmet arra: a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is. Ma reggel ugyan minúszokra épbredtünk, de a gazdák közül bizony sokan az ültetvényeken töltötték az éjsazkát, melegítő eszközökkel, füstöléssel igyekeztek megóvni a virágba borult gyümölcsösöket.   

2024. 03. 20.

Kunpeszér

2024. 03. 19.

Vármegyénk motívumvilága: Kunpeszéri hajfonatkorong

Bács-Kiskun vármegye gazdag motívumvilágából csemegézhetünk folyamatosan, sőt honlapunkról a motívumgyűjtemény teljességében és külün-külön is letölthető! Ezúttal ahonfoglalás kori női viselet jellegzetes díszeit, az áttört díszítésű, kunpeszérei hajfonatkorongokat mutatjuk be.

2024. 03. 19.

[ Kunpeszér ]

2024. 03. 18.

Több volt a vendég

Tavalyelőtthöz képest 2023-ban nőtt a Bács- Kiskun kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma. Kecskemét vitte a prímet, de Kiskunmajsa, Tiszakécske és Kiskőrös sem panaszkodhat.

2024. 03. 18.

Design by WEBORIGO