Novák Katalin: jelentős szerepe van a vármegyei közgyűlésnek az itt élők életének alakításában

Nem Budapestről fogják megmondani, hogy milyen kereteket határozzanak meg maguk számára, hanem azt önök formálják nagyon nagy mértékben - mondta a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés előtt Novák Katalin köztársasági elnök. Ez volt az első alkalom, hogy az államfő részt vett vármegyei közgyűlési ülésen. 

„Sokak számára, akik távolabb élnek Magyarország déli haraitól, a migráció jelentette valóság csak a televízió képernyőjén keresztül jelentkezik, és úgy gondolják, hogy ez egy olyan eltúlzott jelenség, amivel azok sem szembesülnek, akik itt élnek. Márpedig az itt élők pontosan tudják, hogy a tömeges illegális bevándorlás jelentette kihívások a mindennapokat is érintik” – fogalmazott Novák Katalin, hangsúlyozva, hogy meg kell őrizni az országot egy biztonságos szigetnek, amiben fontos szerepet játszik a külső határaink védelme. A köztársasági elnök meghallgatta dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány közgyűlés előtt mondott beszámolóját a határhelyzetről. 

 

Novák Katalin kiemelte Bács-Kiskun vármegyei származását is, édesapja ugyanis Baján, édesanyja pedig Kecskeméten született, s mint fogalmazott, személyében erősíteni kívánja a két város vármegyén belüli kapcsolatát. 

 

„Azt kívánom, hogy a munkájukon keresztül továbbra is igazolják azt, hogy egy vármegyei közgyűlésnek mekkora szerepe van az itt élők életének az alakításában, hiszen nem Budapestről fogják megmondani, hogy milyen kereteket határozzanak meg maguk számára, hanem azt önök formálják nagyon nagy mértékben” – emelte ki beszéde végén Novák Katalin.

 

A köztársasági elnök ezt követően látogatást tett a kiskőrösi Petőfi Szülőházban, majd az evangélikus templomban megtekintette Petőfi Sándor keresztelési anyakönyvi bejegyzését. 

 

A közgyűlési ülésen a képviselők többek között megszavazták a jövő évi költségvetést, valamint meghallgatták Dr. Sztana Zoltán, a Magyar Közút Zrt. Bács-Kiskun vármegyei igazgatójának beszámolóját a vármegye országos közúthálózatának fejlesztéséről; Huszár Tibor József tűzoltó ezredes, a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának tájékoztatóját az igazgatóság 2022. évi tevékenységéről; továbbá Homoki Pál esperes tájékoztatóját az Evangélikus Egyház Bács-Kiskun egyházmegyei működéséről. 

 

További híreink

2025. 05. 08.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 05. 08.

2025. 05. 07.

Fi200 klub: új üzleti kapcsolatok a Sváb-sarokban

Csaknem harminc résztvevővel folytatódott a fi200 klub kedden a Sváb-sarokban. A közösségi gazdaságfejlesztést célul kitűző üzleti reggelire ezúttal Hajóson, a barokk kastélyban került sor. 

2025. 05. 07.

2025. 05. 06.

Ezek lettek idén Bács-Kiskun legjobb borai – először zsűriztek pezsgőket is

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyt, amelyet idén első alkalommal pezsgőkategóriával is kibővítettek. A megmérettetésnek a nemesnádudvari Bor Bagoly Présház adott otthont.

2025. 05. 06.

Borota

2025. 05. 05.

Koch Csaba kapta az elismerést

A Magyar Sommelier Szövetség idén tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről. 

2025. 05. 05.

[ Borota ]

2025. 05. 02.

(Nem csak) egy méhész története

Több méhészet is működik a Sváb-sarokban, olyan viszont bizonyosan csak egy van, amely a létrejöttét egy ínhüvelygyulladásnak köszönheti

2025. 05. 02.

Fülöpjakab

2025. 04. 29.

Egészség és helyi gazdaság

Bács-Kiskunból Neked - Több évnyi elhivatott munka során lett igazi brand a fülöpjakabi Gyöngyösi Sándor biogombája. Bács- Kiskun egyedi klímája, két évtized szaktudása és az egyik legrejtélyesebb élőlény szerencsés együttműködésének köszönhetően.  

2025. 04. 29.

[ Fülöpjakab ]

Design by WEBORIGO