Negyedik alkalommal ülésezett a Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum

2026. április 30.-án tartotta soron következő ülését a Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum. Az ülést Dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke vezette le. A Projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

Az ülés napirendje a korábbi üléseken már megszokottak szerint zajlott: a Fórum tagjai szavaztak a „Bács-Kiskun, jó itt lenni!” című projekt előrehaladásáról szóló beszámolóról. [t1] [o2] [o3] Ezt követően az ülés legfontosabb előterjesztése: bemutatásra, és elfogadásra került az Ex Ante Kft. által készített Bács-Kiskun vármegyei Szolgáltatási Út Térkép (SZÚT) amely a vármegye szolgáltatási rendszerének átfogó, több forrásra épülő elemzését nyújtja, és öt kiemelt területen – egészségügy; szociális és gyermekjóléti ellátások; oktatás és képzés; lakhatás, közszolgáltatások, infrastruktúra; közösségi programok – azonosítja a szolgáltatási hiányokat és a hozzáférési akadályokat.[t4] [o5]  Ezek az azonosított szolgáltatási hiányok megalapozzák a Vármegyei Esélyteremtő Paktumban (VEP ) megfogalmazandó együttműködési és beavatkozási javaslatokat. Az elkészítés folyamata és az alkalmazott módszertan biztosítja, hogy a végleges SZÚT és VEP ne csupán statisztikai adatokra, hanem a lakossági tapasztalatokra és a helyi szakmai tudásra is épüljön, a központi módszertani elvárásoknak megfelelő, egységes formában.

 

Strixné Barakkó Györgyi a Dél-Alföldi Társadalmi Esélyteremtési Igazgatóság igazgatója tájékoztatta a tagokat a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság aktuális projektjeiről.[t6]  Az elmúlt időszakban a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság az EFOP_PLUSZ 3.1.4-25-2025-00001 – Aktívan a tudásért, EFOP_Plusz-3.3.1-25-2025-00001 – „Egy eséllyel több” – Esélyteremtő szakmai hálózat fejlesztése illetve az EFOP_Plusz 3.1.3-25-00001 – Nő az esély című projekteket indította el.

 

Ezt követően a Budapesti Európai Tehetségközpont igazgatója, Fuszek Csilla tartott tájékoztatót az Európai Bizottság „Jóllét és mentális egészség az iskolában: Iránymutatások nevelési-oktatási intézményvezetők, tanárok és pedagógusok számára” című útmutatóról.

 

Csapóczi Andrea, a Nemzeti Fejlesztési Központ, Területfejlesztési Programokért Felelős Főigazgatóság, Programvégrehajtási Osztályvezetője a TOP_PLUSZ-3.1.3 projektek megvalósításának gyakorlati tapasztalatairól tartott tájékoztatót.

 

Utolsó napirendi pontként Horváth Erika településfejlesztő a „Mentális jóllét és erőforrások a tartós szociális hátrányban élők körében a Bácsalmási járásban” címmel tartotta meg tájékoztatóját.

További híreink

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
Vedelek Norbert tartja a köszöntőjét a polgármesterek előtt

2026. 10. 19.

Újra találkoztak Bács-Kiskun megye polgármesterei

A települések múltjának, jelenének és fejlesztési lehetőségeinek bemutatása mellett a tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei polgármesterek múlt csütörtöki találkozóján. A 2024–2029-es önkormányzati ciklus negyedik polgármesteri találkozójának Akasztó adott otthont, a program során pedig Csengőd és Tabdi fejlesztéseivel is megismerkedtek a résztvevők.

2026. 10. 19.

down arrow
Előadást tart dr Nádasné dr. Rab Henriett, u alakban körben ülnek az ülésen résztvevő tagok

2026. 10. 14.

A foglalkoztatás és a gazdaságfejlesztés jövőjéről egyeztettek Kecskeméten

A munkaerőpiaci tartalékok bevonása, a vármegye gazdaságfejlesztési irányai és a mesterséges intelligencia vállalkozásokra gyakorolt hatásai is napirendre kerültek a legutóbbi Kecskeméten megrendezett éves Paktum Plusz Szervezet ülésen. 

2026. 10. 14.

down arrow

2026. 10. 13.

Mentális tűzfal az idősek biztonságáért: szakemberek jelentkezését váruk!

Segítsen megvédeni az időseket az online csalásoktól! Ingyenes, 3 órás képzésre várja az időskorúakkal munkájuk során kapcsolatba kerülő szakembereket Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

2026. 10. 13.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO