NAGYSZABÁSÚ MAJÁLISRA KÉSZÜL KALOCSA

A népünnepélynek az Érsekkert ad otthont

Gyermekelőadások, folklórműsor, zene, tánc, közös főzés, kirakodóvásár és vidámpark – mint a régi szép időkben! Sőt, már április 30-án is izgalmas programok várnak kicsiket és nagyokat Kalocsán, az Érsekkertben, ahol nagyszabású, kétnapos eseménysorozatra készülnek a szervezők. 

IDÉN ÚJRA NAGYSZABÁSÚ VÁROSI RENDEZVÉNYT SZERVEZ A KALOCSAI INNOVÁCIÓS ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZPONT A MEGSZOKOTT HELYRE, AZ ÉRSEKKERTBE,

ahol egész nap családbarát programok, gyermekműsorok, zene és tánc kíséri majd a város apraja-nagyja önfeledt szórakozását.

Sőt, már előző nap is két remek program várja az érdeklődőket.

A majálisi programokra a kalocsai Felezhetetlen együttes és a városból elszármazott Köteles Leander zenekara, a Leander Kills együttes koncertje teszi majd föl a koronát.

A VÁROSI MAJÁLIS VALAMENNYI PORGRAMJA INGYENES!

Mivel idén május 1. vasárnapra esik, hosszú hétvége sajnos nem jár vele, ám így az előző napra, szombatra is bátrabban lehetett programokat szervezni, amelyeket 

MINDKÉT NAPON VIDÁMPARK, KIRAKODÓVÁSÁR EGÉSZÍTI KI,

mint a régi, szép időkben…

KÖZÖS FŐZŐSRE, CÉGEK, CIVIL SZERVEZETEK BARÁTI KÖZÖSSÉGEK KITELEPÜLÉSÉRE IS LESZ LEHETŐSÉG.

Programok

Április 30.

    A majális előestéjén délután 4 órától a Bóbita Zenekar ad gyermekkoncertet.
    Utána a Platán Rendezvényközpont teraszán a Soundwitch Zenekar muzsikál az éjfélig tartó utcabálban.

Május 1.

Másnap, május elsején reggel 10 órakor a Kalocsa Fúvószenekar koncertje indítja a napot.

Fél 11-től a Szép Ernő Színház gyermekelőadását láthatja a nagyérdemű publikum, címe: Panni és az álommanók.

Délután egy órakor a G-Flow Dance School tánciskola tart  majd bemutatót.

DÉLUTÁN KÉT ÓRÁTÓL KERÜL SOR A KALOCSÁN ELMARADHATATLAN FOLKLÓRPROGRAMRA.

A népművészeti program keretében színpadra lépnek

    a Liszt Ferenc AMI táncosai,
    a Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület művészeti csoportjai,
    a Piros Rózsa Táncegyüttes és 
    a Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes.

ESTE HÉT ÓRAKOR KEZDŐDIK MAJD A FELEZHETETLEN EGYÜTTES KONCERTJE, AMELYET ESTE 8 ÓRÁTÓL AZ IMMÁR ORSZÁGOS HÍRNÉVNEK ÖRVENDŐ LEANDER KILLS FELLÉPÉSE KÖVET,

egyben a kétnapos programsorozat lezárásaként.

A SZERVEZŐK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRNAK!

 

További híreink

A képen 3 ember ül egy asztalnál és hallgatják az előadást. A szélén két férfi, közöttük egy hölgy ül.

Császártöltés

2026. 07. 20.

Császártöltésen került megrendezésre a sváb-sarki fi200 klub

A Napforduló Étterem adott otthont a fi200 klub legutóbbi üzleti reggelijének Császártöltésen.

2026. 07. 20.

[ Császártöltés ]

down arrow
A képen egy beton kád falára faragott bagoly forma látható, az ajtóban mellette egy hölgy áll.

Nemesnádudvar

2026. 07. 17.

Borvacsora a Bor Bagoly Présházban

Borvacsorát tartottak a sükösdi padagógusoknak a Bor Bagolyban.

2026. 07. 17.

[ Nemesnádudvar ]

down arrow
A képen a fi200 klub tagja hallgatják az előadást. Bal oldalt egy idősebb férfi, középen egy hölgy, mellette pedig egy fiatalember.

Bácsalmás

2026. 07. 16.

Ismét összegyűltek a bácsalmási térség szereplői

Tovább erősődik a fi200 közösség.

2026. 07. 16.

[ Bácsalmás ]

down arrow
A képen a Guruló IRánytű egyik feliratának egy részlete olvasható: "Az értékek mutatják az utat"

Bugacpusztaháza

2026. 07. 16.

Bugacpusztaházáig gurult a Guruló Iránytű

Bugacpusztaházán járt a Guruló Iránytű.

2026. 07. 16.

[ Bugacpusztaháza ]

down arrow

2026. 07. 16.

MÓDOSULT A HATÁRIDŐ: augusztus 14-ig várják a pályamunkákat a Csatári Bálint pályázatra

Meghosszabbították a V. Csatári Bálint szakdolgozat és diplomamunka pályázat beadási határidejét. A Duna–Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács döntése értelmében az eredeti július 17-i határidő helyett augusztus 14-ig nyújthatják be pályázataikat az alapszakos és mesterszakos hallgatók.

2026. 07. 16.

down arrow
A képen egy palack Kószó Rosét töltenek ki egy borospohárba.

Tázlár

2026. 07. 15.

Bács-Kiskun Vármegye Feltörekvő Borásza 2026 - Kószó Gábor, Kószó Szőlőbirtok

Kószó Gábor, Kószó Szőlőbirtok

2026. 07. 15.

[ Tázlár ]

down arrow
Esőkert építés Kisteleken
Gyakorlati szakmai nappal folytatódott Kisteleken az esőkertek népszerűsítését célzó program. A Vásártér területén egyszerre három esőkert épült meg, és a munkálatokban középiskolás diákok is részt vettek, akik így testközelből ismerkedhettek meg a természetalapú csapadékvíz-gazdálkodás lehetőségeivel.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO