

Kalocsán, az Érsekkertben szeptember 16-án, szombaton tartotta 35. Őszi Találkozóját a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), amelyre hazánk minden pontjáról érkeztek családok. Az eseményen Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke is részt vett.
" A kormány 2010 óta prioritásként kezeli a magyar családok támogatását, a gyermekvállalás ösztönzését. Az elmúlt évtizedben a kisgyermekeket kiszolgáló infrastruktúra is hatalmas fejlesztésen ment keresztül, rengeteg bölcsődét, óvodát építettünk vagy újítottunk fel. Azonban az épületeket tartalommal a gyermekek, a családok tudják megtölteni " -mondta Vedelek Norbert alelnök.
A nagyobb részt buszokkal érkező résztvevőket a város valamennyi intézménye, idegenforgalmi nevezetessége nyitott kapukkal várta, hiszen a találkozó fő célja, hogy megismertesse a családokkal az ország kulturális-, művészeti- és természeti értékeit, építészeti és népművészeti örökségét, hagyományait. Mint a szervezőktől megtudtuk, a sorból már csak e miatt sem maradhatott ki Kalocsa, de a helyszínválasztás a Kalocsai Sokszínvirág Nagycsaládos Egyesület munkájának, a Kalocsán folyó közösségi életnek is egyfajta elismerésre. Részleteket a különleges eseményről IDE kattintva olvashatnak.
2025. 07. 31.
2025. 07. 31.
2025. 07. 25.
2025. 07. 25.
2025. 07. 24.
2025. 07. 24.
2025. 07. 24.
2025. 07. 24.
2025. 07. 23.
2025. 07. 23.
Bugac, Jakabszállás, 3+
2025. 07. 21.
2025. 07. 21.
[ Bugac , Jakabszállás , Kecskemét , Kiskunmajsa , Szank ]