Műhelycsarnokot avattak Ballószögön

További lendületet adhat a vállalkozások betelepülésének és a munkahelyteremtésnek Ballószögön az a műhelycsarnok, amelyet hétfőn délután adtak át. A beruházás TOP-forrásból valósult meg.

Az utolsó Terület- és Településfejlesztési Program (TOP) keretében megvalósult beruházások egyikeként hétfőn délután adták át a ballószögi ipari területen megépült műhelycsarnokot. Mint Somogyi Lajos polgármester elmondta, a 318 millió forintos pályázati támogatásból a 360 négyzetméteres, fűthető, napelemmel, kerítéssel, közvilágítással ellátott csarnok mellett megvalósult a terület csatornázása, bevezették az ivóvizet, valamint szilárd útburkolat is épült a területen. A polgármester kiemelte: a beruházás további lendületet adhat a vállalkozások betelepülésének a mintegy 7 hektáros ipari területre, és ilyen módon a munkahelyteremtésnek is. Hozzátette: a csarnok bérlője egy további csarnok felépítését is tervezi itt.

 

Rideg László, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke a rendezvényen elmondta: az elmúlt 7 évben 113 milliárd forintnyi közösségi célú beruházás valósult meg a vármegyében, ami összesen 774 projektet jelentett. Megjegyezte, hogy a TOP Plusz program keretében tovább folytatódnak a fejlesztések – és olyan projektekre van szükség, amelyeknek a ballószögi csarnoképítéshez hasonlóan önmagukon túlmutató hatásuk, kiterjedésük van. 

További híreink

Magyar Nóra tartja a marketing stratégia bemutatását

2026. 11. 06.

Bács-Kiskun kilépne a „rejtett kincs” szerepéből - konferencián mutatták be a megye marketingstratégiáját

Bács-Kiskun megye 2026–2040 közötti időszakra szóló marketingstratégiája azt a célt tűzi ki, hogy a térség a „rejtett kincs” kategóriából kilépve országosan is vonzó és tudatosan választott desztinációvá váljon, miközben az itt élők kötődése is erősödjön. A Kiskunhalason, a Kincsem Kávézóban bemutatott dokumentum 23 programmal kívánja erősíteni a megye ismertségét, a helyi identitást, a vállalkozások láthatóságát és a turisztikai kínálatot. A konferencia előadói szerint mindehhez nemcsak korszerű marketingeszközökre, hanem szemléletváltásra és széles körű együttműködésre is szükség van.

2026. 11. 06.

down arrow
A sváb-sarki fi200 klub tagja az asztalnál ülve tárgyalnak

2026. 11. 02.

Folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub munkája

A császártöltésen tartott fi200 klub üzleti reggelin a Sváb-sarok térségének vállalkozói, termelői és önkormányzati szereplői ismét a helyi gazdasági együttműködések erősítéséről egyeztettek. A tartalom a TOP_Plusz-3.1.1-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” projekt keretében az Európai Unió támogatásával, a magyar kormány társfinanszírozásával készült.

2026. 11. 02.

down arrow
A szavazóurnába dobja be egy nő a szavazólapját

2026. 11. 02.

Új elnököt választottak- fi200 klub Bácsalmás

Új elnököt választottak, nemzetközi szintre lépett a közösség, és egy új taggal is gyarapodott a bácsalmási fi200 klub. A legutóbbi üzleti reggeli több szempontból is fontos mérföldkő volt a szervezet életében.

2026. 11. 02.

down arrow

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO