Most meglesheti a túzokokat

zöld Bács-Kiskun két folyó közt szabadidő

A  Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság áprilisban és májusban több „Kora reggeli túzokleső túrát” szervez.

Fotó: KNPI

 

 

A túzokkakasok az enyhe időjárásnak köszönhetően már február elején elkezdték felölteni díszes nászruhájukat. Egy évben kétszer is vedlenek. Először  decemberben hagyják el részlegesen szürkés tollazatukat, hogy a helyére vörös nyaktollakat és bajuszszerű pihéket növesszenek. A bajusztollak mennyisége és a  nyakuk vastagsága a koruk előrehaladtával gyarapszik. Amint az utolsó bajusztolluk is teljesen kinőtt, csoportokba verődve, egymással vetélkedve pózolnak, hogy kivívják a távolabbról figyelő túzokhölgyek érdeklődését. Később elkülönülve folytatják a násztáncot a tyúkok előtt. A nagyjából május végéig tartó dürgés  tán a kakasok és a tojók is teljesen levedlik tollaikat, és a nyugalmi, szürke ruhájukban maradnak december végéig. A túzok mezőgazdasági környezetben,  alajon fészkel, sajnos emiatt a költések nagy eséllyel semmisülnek meg. A fészekalj 1-3 tojásából 25-28 nap költés után kelnek ki a fészekhagyó fiókák. A  Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság áprilisban és májusban több „Kora reggeli túzokleső túrát” szervez, amelyeken az érdeklődők közelebbről is megismerhetik a magyar puszták jellegzetes büszke madarát és annak környezetét.

Facebook események ITT.

 

 

 

További híreink

Zsana

2025. 08. 14.

Kossuth Lajos utca felújítása, új aszfaltburkolattal való ellátása Zsanán a 0+000-0+535 km szelvények között - projektzárás

Zsana Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Kossuth Lajos utca felújítása, új aszfaltburkolattal való ellátása Zsanán a 0+000-0+535 km szelvények között” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00022). A projekt keretében 60,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a Kossuth Lajos utca felújítása valósult meg.

2025. 08. 14.

[ Zsana ]

Csátalja

2025. 08. 14.

Belterületi útfejlesztés Csátalján - projektzárás

Csátalja Község Önkormányzata összesen 57,49 millió Forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00025 azonosító számú, Belterületi útfejlesztés Csátalján című pályázat keretében. A beruházás az Európai Unió támogatásával, a „TOP_PLUSZ-1.2.3-21 – „Belterületi utak fejlesztése” című pályázati felhívás keretében valósult meg.  

2025. 08. 14.

[ Csátalja ]

2025. 08. 13.

"Vizet a tájba" Megkezdődött a gemenci erdők vízpótlása is

A Dunán levonuló kisebb árhullám lehetőséget teremtett ahhoz, hogy a Gemenc Zrt. hullámtéren kívüli erdőterületeire az illetékes Vízügyi Igazgatóságok megkezdjék a víz beeresztését, amelynek célja az aszálykárok csökkentése a kiemelt természeti értéket képviselő Gemenci erdőkben.

2025. 08. 13.

2025. 08. 13.

Útjára indult a Guruló Iránytű

Bács-Kiskun Vármegye tematikus busza egy különleges mobil közösségi térként járja majd a vármegye településeit a jól ismert Mesebuszhoz hasonlóan. 

2025. 08. 13.

2025. 08. 12.

Változik a földhivatalok ügyfélfogadása

Változik a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Osztályainak ügyfélfogadása 2025. augusztus 6. napjától.

2025. 08. 12.

2025. 08. 06.

Csaknem 800 millió forint támogatást nyert 13 település, erre költik 

Bács-Kiskun vármegyében 13 település nyert összesen 772 millió forint támogatást úgynevezett helyi humán fejlesztésekre a TOP Plusz program keretében. A cél a társadalmi kohézió erősítése és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása Részletek az alábbi összeállításban. 

2025. 08. 06.

Design by WEBORIGO