Mentsük meg a tanyákat!

zöld Bács-Kiskun két folyó közt

A hungarikumnak számító magyar tanya különös szerepet tölt be Bács-Kiskun vármegye életében; a XVII. századtól meghatározó része hazánk társadalmi- gazdasági berendezkedésének. 

ÖSSZEFOGÁS AZ ÉLHETŐ VIDÉKÉRT: KONFERENCIÁT SZERVEZ A KAMRA-TÚRA EGYESÜLET

 

Egykori virágkoruk az urbanizációval hanyatlott, a tanyák rohamos gyorsasággal elnéptelenedtek. A hűséges, kitartó tanyapártolók mellé azonban mind többen  szegődtek  az elmúlt évtizedekben, így manapság ismét egyre élénkebb tanyai élet tapasztalható. Reményteli törekvések célozzák  évek óta a tanyák fennmaradásának elősegítését, hogy az eredeti, tanyás kultúrtáj funkciót megőrizzék, azaz fenntartható módon gazdálkodjanak, valamint óvják, őrizzék a  természeti és kulturális értékeiket. A Kamra-Túra Egyesület civil szervezetként hosszú évek óta elkötelezett a Homokháton élő és gazdálkodó emberek mellett, különös tekintettel a tanyai gazdálkodók közvetlen értékesítésének támogatására. A téma örök aktualitás, egyben örök kihívás is. Május 28-án, a bugaci Karikás Csárdában tartanak konferenciát neves szakemberek, előadók bevonásával. A cél a tanyavilág lehetőségeinek kutatása, elemzése, a támogatási források bemutatása. Továbbá egy nagyszabású, országos tanyaünnep előkészítése, ami a tanyás gazdák találkozójáról, a tanyai termékek bemutatásáról, a város-vidék  szimbiózisáról szól majd. A konferenciára várják az érdeklődőket – nemcsak a tanyán élőket, hanem azokat is, akik előnyben részesítik a helyi termékeket,  fntosnak tartják az egészséges táplálkozást, és személyes jelenlétükkel is erősítenék a tanyák megmentésének zászlóvivőit.

További híreink

Kezek tennyérrel lefelé egymásra helyezve az összefogás jelképeként.

2026. 04. 28.

Komplex felzárkózási program indul Bács-Kiskun vármegyében

A társadalmi hátrányok mérséklését és a szolgáltatáshiányok csökkentését célozza az a Bács-Kiskun vármegyei program, amely a napokban nyert el 477 millió forintos támogatást a TOP Plusz program keretében. A „Gondoskodó Bács-Kiskun – Humán fejlesztések a közösségekért” című projekt a demenciával élők, a fogyatékossággal élők, valamint a szenvedélybetegségektől és a mentális problémáktól veszélyeztetett fiatalok támogatására helyezi a hangsúlyt.

2026. 04. 28.

down arrow

2026. 04. 11.

Figyelem: visszaélések a választások előtt – csak szabályosan kérhető mozgóurna!

A hirös.hu információi szerint 20 és 25 év közötti ismeretlenek Helvécián járják az időseket, és arra kérik őket, hogy ne menjenek el szavazni, inkább odaviszik nekik a mozgóurnát. 

2026. 04. 11.

down arrow

2026. 04. 10.

A Bács-Kiskun Vármegyei Területi Választási Iroda Közleménye a mozgóurna iránti igénylésről

2026. 04. 10.

down arrow
A fotón a Vécsey Művelődési Ház látható.

Solt

2026. 04. 08.

Új közösségi tér született Solton – átadták a Vécsey Károly Művelődési Házat

Ünnepélyes keretek között adták át Solton a modern, energiahatékony művelődési házat, amely gróf Vécsey Károly aradi vértanú nevét viseli.

2026. 04. 08.

[ Solt ]

down arrow
A fotón egy épület falán az alábbi szöveg olvasható: Szabadszállás Város Városháza

Szabadszállás

2026. 04. 08.

Megújult Szabadszállás ikonikus városházája és rendelőintézete

Több mint 300 millió forintos TOP Plusz forrásból korszerűsítették Szabadszállás egyik legmeghatározóbb középületét és a városi rendelőt. 

2026. 04. 08.

[ Szabadszállás ]

down arrow

Ordas

2026. 04. 07.

Művelődési ház energetikai felújítása és zöldterület fejlesztés Ordason - projektzárás

Ordas Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Művelődési ház energetikai felújítása és zöldterület fejlesztés Ordason” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00030). A projekt keretében 59,49 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település közösségi épületének korszerűsítése valósult meg.

2026. 04. 07.

[ Ordas ]

down arrow
Design by WEBORIGO