MEGYEI ÉRTÉKEINK:- PETŐFI SÁNDOR SZÜLŐHÁZA

Fi200
Az ország első irodalmi emlékháza Kiskőrösön nyílt meg 1880-ban. Azóta folyamatosan látogatható, időszakonként nemzeti zarándokhellyé vált. Külön értéke, hogy eredeti állapotában maradt meg az eredeti ház.

Az ország első irodalmi emlékháza Kiskőrösön nyílt meg 1880-ban. Azóta folyamatosan látogatható, időszakonként nemzeti zarándokhellyé vált. Külön értéke, hogy eredeti állapotában maradt meg az eredeti ház. Értelemszerűen az állag-megóvási és esetleges felújítási munkálatokat el kellett rajta végezni, ez mindenkor meg is történt a műemlék-felügyelőség irányításával vagy kontrollja alatt. Az épület és intézmény értéktári felvételét az is erősíti, hogy a világon legismertebb magyar költő Petőfi Sándor emlékének ápolására szülővárosában Kiskőrösön mindig egyedi formák és tartalmak kialakítására törekedtek.

A világviszonylatban legismertebb magyar költő, Petőfi Sándor 1823. január 1-jén Kiskőrösön született. Édesapja hentes- és mészárosként a megye egész területét bejárta, így környékünk Petőfi-emlékekben igen gazdag. A költő szülővárosában, Kiskőrösön sikerült eredeti állapotában megőrizni és autentikusan berendezni a Szülőházat, létrehozni egy Európa-szerte is különleges műfordítói szoborparkot, egy színvonalas irodalmi múzeumot, melynek része egy kis galéria is.

A szülőház a XVIII. században épült, első szobája a család bútorait őrzi, nyitott kéményes konyhája korabeli edényekkel van felszerelve, az udvari terem a kiskőrösi tartózkodás és a keresztelés relikviáit, dokumentumait mutatja be. A szülőház udvarán ma is látható a jégverem, és itt áll a világ első köztéri Petőfi szobra is.

Az 1780 körül épült háromosztatú, középpadkás, vert falú, nádfedeles népi műemlék, Petőfi Sándor szülőháza 1880 óta tekinthető meg belülről, akkor nyitotta meg a Magyar Írók és Művészek Társasága nevében Jókai Mór. A szülőház Magyarország első irodalmi emlékháza.

1948-49-ben, a forradalom és szabadságharc centenáriumi ünnepségsorozata alkalmával fogalmazódott meg az igény arra, hogy a szülőház teljes egészében múzeummá váljék. Hogy ez megvalósulhasson, rendbe kellett tenni a házat, és a család bútorait ide kellett hozatni a fővárosból. 1953-ra teljesült az álom, a szülőházban elhelyezték a család ide köthető bútorait.

Az immár múzeummá vált szülőház utcai szobája a költő születésekor látható állapotot őrzi, szerény méltóságában itt áll a család bútorai közül az ágy és az almárium. A szoba másik felében, az udvari falnál faragott sarokpadok, székek, asztal és a falon egy míves téka idézik a kort, melyben Petőfi Sándor napvilágot látott.

A padlózat és a mennyezet fából készült, a sarokban fehérre meszelt kemence áll.

A középső helyiség a nyitott kéményes konyha, ahol ereklyeként a dajka, Kurucz Zsuzsanna krumplinyomója és fából készült tésztaszűrője látható a konyhai felszerelési tárgyak között. Néprajzi ritkaság az itt álló középpadka; érdekes darab a több funkciójú nyitott kémény. Az egyik sarokban egy 48-as tulipános ládát őriz a múzeum, valamint azokat az évtizedek során összegyűlt szalagokat, melyeket a tisztelet koszorúira kötve hoztak a látogatók.

A család bútorain túl számos Petőfivel kapcsolatos dokumentum és tárgy tekinthető meg a kiállításon: az apa nyitott vándorládájában (1815.) olyan okiratok láthatók, amelyek a költő születése körüli időpontokban az apa itt-tartózkodását igazolják, s egyértelművé teszik, hogy az év fordulóján a Petrovics család huzamosan Kiskőrösön tartózkodott.

Hrúz Mária itt, Kiskőrösön várta első gyermekét, Sándort, akit a város evangélikus templomában Martiny Mihály lelkész újév napján sietve meg is keresztelt a csecsemő közismert gyengesége és vélhetően az ünnep miatt is. A keresztelési adatokat a kor hivatalos gyakorlatának megfelelően latin nyelven jegyezte be a lelkész.

A kiállításon az anyakönyv mellett többek között az ónból készült keresztelő kancsó, a keresztelő medence képe és az 1861-ből származó Grimm Vince-metszet látható; ez utóbbi az egyetlen ábrázolás a teljes családról, amelyen a Petrovics szülők és gyermekeik - Petőfi Sándor költő a feleségével és fiával, Zoltánkával, valamint István - Petőfi Sándor öccse - szerepelnek.

Fotó: Petőfi Sándor Szülőház És Múzeum

További híreink

Vaskút

2026. 08. 14.

Közösségi ház felújítása és sportöltöző építése Vaskúton - projektzárás

Vaskút Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Közösségi ház felújítása és sportöltöző építése Vaskúton” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00034). A projekt keretében 229,60 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település közösségi épületei újultak meg.

2026. 08. 14.

[ Vaskút ]

down arrow

Újsolt

2026. 08. 12.

Faluház épületének energetikai korszerűsítése - projektzárás

Újsolt Község Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE felhívásra „Faluház épületének energetikai korszerűsítése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00015). A projekt keretében 37,07 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a faluház épületének energetikai korszerűsítse valósult meg.

2026. 08. 12.

[ Újsolt ]

down arrow
A képen régi játkbabák ülnek egy polcon.

Csólyospálos

2026. 08. 10.

Retromúzeum Csólyospáloson

A "kütyük nélküli világ"

2026. 08. 10.

[ Csólyospálos ]

down arrow

2026. 08. 10.

Segítség a munkába való visszatéréshez

Az egyik legnagyobb munkaerőpiaci kihívás a „láthatatlan” inaktív munkavállalók bevonása. Ezt célozza Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának foglalkoztatást elősegítő programja, amely 2025 augusztusában indult a TOP_PLUSZ-3.1.1-21-BK1-2022-00001 projekt keretében.   

2026. 08. 10.

down arrow
A képen a fi200 infopont standjánál hölgyek állnak.

Bácsalmás

2026. 08. 08.

A fi200 klub tagjai a bácsalmási Népek-Ízek Forgataga Fesztiválon

Fi200 vásár Bácsalmáson

2026. 08. 08.

[ Bácsalmás ]

down arrow
Az imrehegyi iskola bejárata a projekttáblával

Imrehegy

2026. 08. 07.

Köznevelési infrastruktúra fejlesztése az imrehegyi iskolában - projektindítás

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-3.3.3-21 KÖZNEVELÉSI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE elnevezésű felhívásra „Köznevelési infrastruktúra fejlesztése az imrehegyi iskolában” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-3.3.3-23-BK2-2024-00003). A projekt keretében 90,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból az imrehegyi iskola épületének korszerűsítése valósul meg.

2026. 08. 07.

[ Imrehegy ]

down arrow
Fűben, fában orvosság
Fűben, fában orvosság – tartja a mondás, ami akár Baranyai Lídia gyógynövénykertjének mottója is lehetne. A bácsalmási fi200 klub tagja kiváló példa arra, hogy érdemes minőségi helyi termékeket készíteni.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO