Megmentették a beruházást: átadták a felújított konyhát Csengődön

közügyek épülő Bács-Kiskun

Egy elveszettnek tűnt beruházást sikerült megmentenie a csengődi önkormányzatnak: megújult a helyi közétkeztetést ellátó konyha, amely egyben étteremként, sőt konferenciateremként is funkcionál.  

A keddi átadó ünnepségen Pivarcsi Csaba, Csengőd polgármestere felidézte, hogy 2016-ban fogalmazódott meg először a közétkeztetést biztosító konyha fejlesztése a településen, ám az elnyert támogatás ellenére a megvalósítás megrekedt. 

„Olyannyira, hogy a 2020-ban felállt új önkormányzatnak vissza kellett adnia a pályázatot. Egy új projekt keretében, a terveket racionalizálva és kibővítve új támogatási igényt nyújtottunk be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programhoz, és 260 millió forint támogatást nyertünk a felújításra. A covid utáni építőipari áremelkedések miatt azonban ez nem bizonyult elegendőnek, és többlettámogatási igényt kellett benyújtanunk, így nyertünk további 42 millió forintot” – mondta a polgármester, kiemelve, hogy a problémák megoldásában jelentős segítséget nyújtott Font Sándor országgyűlési képviselő, Rideg László, a vármegyei közgyűlés elnöke, illetve Kicsiny László, a Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője. 

Pivarcsi Csaba hozzátette: Csengődön ez a beruházás több szempontból is fontos. Egyrészt az óvodai és iskolai étkeztetés mellett a szociális ellátásban is nélkülözhetetlen, másrészt a település egyik legrégibb, ikonikus épületegyüttesét tudták így felújítani – továbbá a konyha 4-5 helyi munkahelyet is fenntart.

A felújított létesítmény új közösségi térként is funkcionál, éttermet és konferenciatermet alakítottak ki benne. Az épület új tetőszerkezetet, hőszigetelést és energiatakarékos épületgépészetet kapott, valamint rengeteg új bútort és eszközt szereztek be, a termelőkapacitás pedig akár a nem rászoruló helyi lakosok, illetve a környező településeken élők igényeit is ki tudja szolgálni.

Font Sándor, a térség országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy Csengődön egy tudatos építkezés zajlik, sorra újulnak meg a település ikonikus épületei, illetve a bennük működő funkciók. 

„Ez egy tudatos munka a kormányzat részéről is, hogy a kistelepüléseken is elérhetők legyenek azok a kényelmi, szociális, szabadidő eltöltésére alkalmas szolgátlasok, amelyek a nagyobb településeken ott vannak” – emelte ki a képviselő. 

 

További híreink

A sváb-sarki fi200 klub tagja az asztalnál ülve tárgyalnak

2026. 11. 02.

Folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub munkája

A császártöltésen tartott fi200 klub üzleti reggelin a Sváb-sarok térségének vállalkozói, termelői és önkormányzati szereplői ismét a helyi gazdasági együttműködések erősítéséről egyeztettek. A tartalom a TOP_Plusz-3.1.1-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” projekt keretében az Európai Unió támogatásával, a magyar kormány társfinanszírozásával készült.

2026. 11. 02.

down arrow
A szavazóurnába dobja be egy nő a szavazólapját

2026. 11. 02.

Új elnököt választottak- fi200 klub Bácsalmás

Új elnököt választottak, nemzetközi szintre lépett a közösség, és egy új taggal is gyarapodott a bácsalmási fi200 klub. A legutóbbi üzleti reggeli több szempontból is fontos mérföldkő volt a szervezet életében.

2026. 11. 02.

down arrow

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
Vedelek Norbert tartja a köszöntőjét a polgármesterek előtt

2026. 10. 19.

Újra találkoztak Bács-Kiskun megye polgármesterei

A települések múltjának, jelenének és fejlesztési lehetőségeinek bemutatása mellett a tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei polgármesterek múlt csütörtöki találkozóján. A 2024–2029-es önkormányzati ciklus negyedik polgármesteri találkozójának Akasztó adott otthont, a program során pedig Csengőd és Tabdi fejlesztéseivel is megismerkedtek a résztvevők.

2026. 10. 19.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO