A hajó formájú emlékmű a Bajai Német Önkormányzat, a Bácskai Németekért Közalapítvány és a Bácska Német Kulturális Egyesület együttműködésében, a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjának partnerségével épül meg az MNÁMK főépülete előtt.
A bajai német nemzetiségi szervezetek az eredeti méretben készülő dereglyével főként a dél- és középnémet területekről, illetve a Rajna vidékéről a 18. században Magyarországra érkező telepesek előtt tisztelegnének. Őseik ugyanis többnyire ilyen hajókkal érkeztek a török idők után elnéptelenedett vidékekre, így a Bácskába is- ismertette Manz Alfréd az „Ulmer Schachtel Baján“ projekt vezetője.
A német nevén Ulmer Schachtelt kulturális attrakciónak is szánják, bár létezik néhány kisebb mása, de eredeti méretű még nem készült Magyarországon. A tervek szerint a hajó fedélzetén kialakított faház oktatási célokat is szolgálna a magyarországi németek történelmével, kultúrájával és nyelvével kapcsolatos interaktív kiállítások formájában. Az emlékműhöz kapcsolódva az Országos Német Önkormányzat egy nemzetiségi tanösvényt is létesít Baján, az MNÁMK területén, amelynek első állomása a betelepítés körülményeit mutatja majd be a hajón szemléltetve. A további hét állomás a magyarországi németek kultúrájába és közösségi életébe nyújt majd betekintést.
A hajó formájú emlékműhöz szükséges pénzt „folyami kilométerjegyek” értékesítéséből és adományokból, valamint pályázati forrásokból teremtik meg. A gyűjtéshez bárki hozzájárulhat, így kaptak már támogatást számos nemzetiségi önkormányzattól, állami szervezetektől, kitelepített német családok leszármazottjaitól Németországból, de még a tengerentúlról is.
A nem mindennapos munkák nyomai már jól láthatók.
A 21 méter hosszú, 4 és fél méter széles dereglye történelmileg korhű vörösfenyőből készül. Az akácgerenda-koszorúra először a vörösfenyőből készült bordázatot erősítik fel, erre kerül a szintén vörösfenyő héj. A rendkívüli oktatási helyszínként is funkcionáló hajó formájú emlékművön egy 4x10 méteres épület is helyet kap majd. Az építési munkálatok ezen fázisa a tervek szerint májusig tart, az ünnepélyes átadást az emlékműhöz kapcsolódó nemzetiségi tanösvény megnyitásával egy időben, őszre tervezik a projektet megvalósító bajai német szervezetek.
A dereglye elkészültével egy újabb látványossággal bővül Baja turisztikai kínálata.
TUDTA-E? A Duna-menti svábok 18. századi kivándorlásának szimbólumává vált lapos folyami hajó nevét egy korabeli stuttgarti képviselőről kapta, aki az Ulmban gyártott dunai hajókat egyszerű felépítésük miatt doboznak, Schachtelnek nevezte. A korábban bort és különféle árukat szállító hajókat csak egy irányba, a folyón lefelé használták. Érkezésüket követően a járműveket szétszedték, a fát pedig továbbhasznosításra eladták. A dereglye építési módjára jellemző volt még, hogy a hajópadlón és a hajófalon a deszkák közötti réseket hosszúszálú mohával tömték ki, “schoppenelték”. E tevékenység nyomán nevezték el az ulmi hajóépítőket Schoppereknek. A dereglyék hajófala nagyjából egy méter magas volt, lapos padlózatukkal közvetlenül a partig lehetett velük haladni. Nagyságuk és alakjuk folyton változott, idővel elérték a 15-22 méteres hosszúságot és a 2-5 méteres szélességet is. A hajó közepén állt egy fakunyhó. A járművet nem hajtotta semmi, csak a sodrás, a hajóorrban és a hajófarban elhelyezett 2-2 rúddal, evezővel csak irányították. Jellemzője volt továbbá a hajótörzsön látható ferde fekete-fehér csíkozás, amely nem Ulm szimbóluma, hanem a világos fenyőből készült hajón a jobb láthatóságot szolgálta.
Solt
2026. 04. 08.
2026. 04. 08.
[ Solt ]
Ordas
2026. 04. 07.
2026. 04. 07.
[ Ordas ]
Szalkszentmárton
2026. 04. 01.
2026. 04. 01.
[ Szalkszentmárton ]
Dávod
2026. 04. 01.
2026. 04. 01.
[ Dávod ]
Dunavecse
2026. 04. 01.
2026. 04. 01.
[ Dunavecse ]
2026. 03. 31.
2026. 03. 31.