MEGÉPÜL AZ 53-AS FŐÚT SOLTVADKERTET ELKERÜLŐ SZAKASZA

A város történetének legnagyobb fejlesztése valósul meg, az 53-as út forgalmát a várostól északi új nyomvonalon megépülő, közel 9 kilométeres szakaszon.

 

 

A magyar kormány forrást biztosít az 53-as főút Soltvadkertet elkerülő szakaszára - jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára március 28-án, hétfőn Soltvadkerten, a művelődési házban tartott sajtótájékoztatón. A médiaeseményen részt és felszólalt Font Sándor, a 3. számú választókörzet országgyűlési képviselője, Dr. Kerényi János országgyűlési képviselő, Temerini Ferenc, Soltvadkert polgármestere, valamint Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese.

Mosóczi László kiemelte: a magyar kormány 2020 végén összesen 82 milliárd forintot biztosított a kiemelt társadalmi igényű közútfejlesztések tervezésére és engedélyeztetésére, ami háromezer milliárd forintnyi újabb közúti beruházást alapoz meg. Az államtitkár kiemelte: a magyar kormány 2020 végén összesen 82 milliárd forintot biztosított a kiemelt társadalmi igényű közútfejlesztések tervezésére és engedélyeztetésére, ami háromezer milliárd forintnyi újabb közúti beruházást alapoz meg.

AZ 53-AS ÚT FORGALMÁT A VÁROSTÓL ÉSZAKRA ÚJ NYOMVONALON MEGÉPÜLŐ, KÖZEL 9 KILOMÉTERES SZAKASZON VEZETIK EL.

„Soltvadkert utcái a jövőben csendesebbek, levegője tisztább lesz, a településen nagymértékben csökkenek a baleseti kockázatok” – mondta az államtitkár.

Az államtitkár szerint a város kilátásait is nagymértékben javítja a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának kapacitásbővítő korszerűsítése. A vonalszakasz feletti felüljáró építését valamelyest megkönnyíti, hogy a vonatközlekedés a februárban bevezetett teljes vágányzár miatt szünetel.

A kormány az új szakaszok építése mellett a meglévők felújításában is emeli a hazai közúthálózat szolgáltatási színvonalát.

SOLTVADKERT TÉRSÉGÉBEN 2010 ÉS 2023 KÖZÖTT 170 KILOMÉTEREN ÚJULNAK MEG FŐ- ÉS MELLÉKUTAK, TÖBB MINT 36 MILLIÁRD FORINTBÓL.

 

Font Sándor, Bács-Kiskun megye 3. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője elmondta: Bács-Kiskun megye két legforgalmasabb útja az 53-as és az 54-es főút. A két út Soltvadkertnél mintegy öt kilométeren közös pályatesten halad, amelyet naponta 12-14 ezer jármű használ.

Kerényi János fideszes országgyűlési képviselő kifejtette: a 16 milliárd forint összegű beruházással Soltvadkert történetének legnagyobb fejlesztése valósul meg.

Az államtitkár kiemelte: a magyar kormány 2020 végén összesen 82 milliárd forintot biztosított a kiemelt társadalmi igényű közútfejlesztések tervezésére és engedélyeztetésére, ami háromezer milliárd forintnyi újabb közúti beruházást alapoz meg. Az 53-as út forgalmát a várostól északra új nyomvonalon megépülő, közel 9 kilométeres szakaszon vezetik el. „Soltvadkert utcái a jövőben csendesebbek, levegője tisztább lesz, a településen nagymértékben csökkenek a baleseti

Font Sándor, térségünk fideszes országgyűlési képviselője elmondta: Bács-Kiskun megye két legforgalmasabb útja az 53-as és az 54-es főút. A két út Soltvadkertnél mintegy 5 kilométeren közös pályatesten halad, amelyet naponta 12-14 ezer jármű használ. Ezt a forgalmat vezeti majd el az új elkerülő. Az országgyűlési képviselő beszélt arról is, hogy a tervek szerint az elkerülő út mellett, a vasúti fővonal közelében egy 50 hektáros ipari parkot is létesítenének. Reményét fejezte ki, hogy

az elkerülő útszakasz, a duplavágányú, nagysebességű vasútvonal építése és az ipari park együttese új, hosszú távú lehetőségeket nyit a település életében, amely megélhetést biztosít az itt élőknek”.

Dr. Kerényi János országgyűlési képviselő kifejtette: 30 éve küzdenek azért, hogy megépüljön a Soltvadkertet elkerülő útszakasz. A 16 milliárd forint összegű beruházással a város történetének legnagyobb fejlesztése valósul meg.

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta:

„Soltvadkert 2024 év végére elkészülő 8,8 kilométer hosszú elkerülő útszakasza keresztezi a 150-es számú Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonalat, amelyet egy közel 47 méter hosszú híddal tesznek biztonságosabbá. A beruházás során öt körforgalmi csomópont is épül, amelyek a nagyforgalmi utak kapcsolódási pontjait teremtik meg északról, illetve keleti irányból. Ezáltal biztonságossá válik nemcsak a város közlekedése, de a megközelítése is. Elhangzott, hogy a beruházás keretében megépül egy 800 méteres bekötőút és egy kerékpáros aluljáró is.”

Temerini Ferenc, Soltvadkert polgármestere kiemelte: a 7500 lakosú településnek, Bács-Kiskun megye közepén három fő vonzereje a cukrászda, az évente mintegy 100 ezer látogatót fogadó Vadkerti-tó, és az itt működő borászatok.

Az ideérkező turistáknak fontos, hogy milyen úton közelítik meg a várost, az elkerülő ezt fogja majd megkönnyíteni. A polgármester elmondta, hogy megkezdődtek az értékbecslések, az ajánlatokat a földtulajdonosok részben már megkapták, részben a közeljövőben fogják megkapni.

„Nagyon bízom abban, hogy olyan ajánlatokat kapnak a földtulajdonosok, amelyeket első körben el tudnak fogadni, és akkor viszonylag gyorsan túl lehetünk ezen ponton, és semmi akadálya nem lesz az építkezésnek” – zárta  mondanivalóját Temerini Ferenc.

Forrás:MTI/VIRA

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO