Megalakultak a vármegyei nemzetiségi önkormányzatok

közügyek két folyó közt választás

Vármegyénkben a 2024. június 9-i horvát, német és roma területi nemzetiség választás eredményeként október 10-én Baján megalakultak a 7 tagú vármegyei nemzetiségi önkormányzatok. 

Az alakuló ülésen mindhárom önkormányzat közgyűlése megválasztotta elnökét és elnökhelyettesét, döntöttek a szervezeti és működési szabályzat elfogadásáról, valamint a vármegyei önkormányzattal kötendő együttműködési megállapodás tárgyában.  A Vármegyei Cigány Önkormányzat elnöke Buza Flórián, elnökhelyettese Lakatos Antal, a Vármegyei Horvát Önkormányzatban nem történt változás, elnöke Sibalin József, elnökhelyettese Matos Anna, ugyancsak megerősítette tisztségviselőit a Vármegyei Német Önkormányzat, melynek elnöke Glasenhardt János, elnökhelyettese Röckl Éva Magdolna maradt. A vármegyei horvát és a német önkormányzat az alakuló ülésen döntött a bizottsági szerkezetről, megválasztotta a tagokat. Soron következő üléseik november 5. és 6. napján Baján lesznek, ahol közmeghallgatást is tartanak.

 

Mint ismert, a vármegyei cigány önkormányzat a feloszlás kimondása majd a listaállítás hiányában elmaradt időközi választás miatt 2022-ben megszűnt, így közjogilag új önkormányzat kezdhette meg most a munkát, ahol a törzskönyvi bejegyzés után, néhány héten belül szükséges lesz a költségvetést megállapítani, és tervezetten a bizottsági struktúra is ekkor áll fel. Az ülésükön jelen volt Szűcs Csaba a vármegyei közgyűlés alelnöke, aki támogatásáról biztosította a vármegyei mellett a települési nemzetiségi önkormányzatokat, partnerséget ajánlott és kért a jelenlévőktől.

 

A nemzetiségi önkormányzatokról bővebb információt találnak a ezen az oldalon.

 

További híreink

Küzdelem a klímaváltozás ellen: mintaprojekt Kisteleken kép

2025. 11. 17.

Küzdelem a klímaváltozás ellen: mintaprojekt Kisteleken

A Duna-Tisza közi Homokhátság Térségi Fejlesztési Tanács koordinálásával Kistelek több pontján létesítenek esőkerteket, amelyek lokálisan képesek a klímaváltozás hatásait enyhíteni. Elkészült a második.

2025. 11. 17.

down arrow
Elindult a vármegyei turizmus- és marketingstratégia kidolgozása kép

2025. 11. 12.

Elindult a vármegyei turizmus- és marketingstratégia kidolgozása

Műhelymunkával folytatódott Bács-Kiskun vármegye 2026–2040 közötti időszakra szóló marketing-, illetve turizmusfejlesztési stratégiájának kidolgozása. A kecskeméti Megyeháza dísztermében múlt pénteken tartott összejövetelen csaknem 50 település képviseltette magát, köztük polgármesterek, önkormányzati szakemberek és turisztikai attrakciókat működtető helyi szereplők. A stratégiák az Európai Uniós támogatással megvalósuló Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz projekt keretében készülnek.

2025. 11. 12.

down arrow
Közmeghallgatás lesz Kisszálláson kép

Kisszállás

2025. 11. 07.

Közmeghallgatás lesz Kisszálláson

Hirdetmény - Közmeghallgatást tart a vármegyei Közgyűlés

2025. 11. 07.

[ Kisszállás ]

down arrow
Megújult a kiskunfélegyházi Vasas pálya kép

Kiskunfélegyháza

2025. 11. 07.

Megújult a kiskunfélegyházi Vasas pálya

Birtokba vehette a település apraja-nagyja a komplexen felújított Vasas-pályát, ahol nullától kilencvenkilenc éves korig mindenki képes lesz jól érezni magát.

2025. 11. 07.

[ Kiskunfélegyháza ]

down arrow
Formáljuk együtt Bács-Kiskun jövőjét!  kép

2025. 11. 06.

Formáljuk együtt Bács-Kiskun jövőjét!

Segítse munkánkat azzal, hogy néhány percet szán a kérdőív kitöltésére, amelyben kirándulással, utazással kapcsolatos szokásait osztja meg.

2025. 11. 06.

down arrow
MEGHÍVÓ - Bács-Kiskun Vármegyei Klímakonferencia kép

Kecskemét

2025. 11. 06.

MEGHÍVÓ - Bács-Kiskun Vármegyei Klímakonferencia

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata 2025. november 13. napján rendezi meg a Bács-Kiskun Vármegyei Éghajlatváltozási Platform fórumaként a Bács-Kiskun Vármegyei Klímakonferenciát 

2025. 11. 06.

[ Kecskemét ]

down arrow
Esőkerteket minden településre!
Példaértékű projektet valósított meg a Csongrád- Csanád vármegyei Kistelek városa. Esőkert rendszer létesítése közösségi összefogással a címe annak a projektnek, amely Kisteleken valósult meg.Ezeknek a mesterségesen kialakított és növényekkel beültetett mélyebben fekvő felületeknek a célja az esővíz felfogása, ideiglenes tárolása és szűrése. A Duna- Tisza közi Homokhátság Térségi Fejlesztési Tanács koordinálásával megvalósuló program célja nem csak a mikroklíma megváltoztatása, hanem a szemléletformálás is.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO