Már kézi és lábhajtányokkal is sportolhatunk a kisvasúton

szabadidő

Jakabszállás és Nagybugac között már elindult a közlekedés, de a közeljövőben a vasútvonal többi szakaszára is ki szeretnék terjeszteni az élménydús utazási lehetőséget.

Lassan a végéhez közelednek a Kecskeméti kisvasút Majsai szárnyvonalának rendbetételi munkálatai és áprilistól nem csak a menetrend-szerinti motoros hajtányközlekedés indult el, hanem a sport és rekreáció célú kézi és lábhajtányozási lehetőség is. Ennek részleteiről Kékesi Márton a Kiskunsági Hajtánypálya üzemvezetője beszélt a Radio Smile riporterének

 

- Folyamatosan végzünk karbantartásokat, elsősorban most arra fókuszálunk, hogy azokon a vonalszakaszokon, ahol még nem volt teljes a hatóság által előírt táblázás a vasúti átjárókban, ott kirakjuk a figyelmeztető jelzéseket. A téli időszakot arra használtuk fel, hogy elvégezzük a kisebb karbantartásokat a síneken. Remélhetőleg ennek lassan a végére érünk – számolt be a munkálatokról Kékesi Márton, akitől azt is megtudtuk, hogy menetrend szerinti hajtány járataik a honlapon meghirdetett időpontokban indulnak.

 

Bugacon lehetőség van kézi és lábhajtányok bérlésére, illetve különjáratokat is lehet rendelni. Utóbbi esetben motoros hajtányokon lehet utazni egyeztetett időpontokban és irányokban. Jelenleg Jakabszállás és Nagybugac között már elindult a közlekedés, de a közeljövőben a vasútvonal többi szakaszára is ki szeretnék terjeszteni az élménydús utazási lehetőséget. Hamarosan a teljes szakasz hajtányozható lesz és az igényeket, illetve lehetőségeket figyelembe véve fognak menetrend szerinti járatokat indítani Jakabszállás és Kiskunmajsa között. Jakabszállás és Kecskemét között pedig csak külön rendelésre, vagy üzemi célból fognak közlekedni.

 

Kékesi Márton végezetül arra hívta fel a figyelmét a közúti közlekedésben résztvevőknek, hogy ne megszokásból haladjanak az utakon. A vasúti átjárók előtt pedig különösen fontos, hogy minden esetben nézzenek körül, és ha vasúti jármű közeledik az átjáróhoz, akkor az átjáró előtt minden esetben álljanak meg, Hiszen a vasúti járműnek minden esetben elsőbbsége van, teljesen mindegy, hogy az milyen (motoros, avagy kézi vagy lábhajtányos).

 

További részletek a www.kecskemetikisvasut.hu oldal Hajtánypálya fülön.

További híreink

Növelhető biztonság. kép

2025. 10. 22.

Növelhető biztonság.

Néhány ezer forint ráfordítása is életeket menthet. A katasztrófavédelmi szakemberek tapasztalatai alapján több haláleset is megelőzhető lenne füst- és szán- monoxid érzékelők beszerelésével.

2025. 10. 22.

down arrow
Belterületi útfelújítás Csikérián - projektindítás kép

Csikéria

2025. 10. 20.

Belterületi útfelújítás Csikérián - projektindítás

Csikéria Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfelújítás Csikérián” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00021). A projekt keretében 44,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél egy új utca kiépítése.

2025. 10. 20.

[ Csikéria ]

down arrow
Nagyot lépett előre a Bácsalmási fi200 klub kép

Bácsalmás

2025. 10. 17.

Nagyot lépett előre a Bácsalmási fi200 klub

Hatodik üzleti reggelijét rendezte a napokban a bácsalmási fi200 klub, ahol megválasztották a közösség elnökét is. Horváth Erika egy éven keresztül vezeti majd a klubot.

2025. 10. 17.

[ Bácsalmás ]

down arrow
TOP Plusz fejlesztés: újabb kerékpárút épült a határmenti településen kép

Kelebia

2025. 10. 17.

TOP Plusz fejlesztés: újabb kerékpárút épült a határmenti településen

Tovább bővült a kerékpárhálózat Kelebián. A most elkészült szakasz a falu központját köti össze a vasútállomással, a jövőben pedig egy több települést összekötő hálózat része lesz. A beruházás a TOP Plusz program támogatásával valósult meg. 

2025. 10. 17.

[ Kelebia ]

down arrow
Bács-Kiskunban él? Most elmondhatja, mennyire elégedett a helyi szolgáltatásokkal kép

2025. 10. 17.

Bács-Kiskunban él? Most elmondhatja, mennyire elégedett a helyi szolgáltatásokkal

Szeretnénk megismerni a Bács-Kiskunban élők véleményét, hogy mennyire elégedettek a helyi szolgáltatásokkal – legyen szó egészségügyről, oktatásról, szociális ellátásról vagy közösségi programokról.

2025. 10. 17.

down arrow
TOP Plusz: többlettámogatásban részesült két Bács-Kiskun vármegyei projekt kép

Solt, Szabadszállás

2025. 10. 16.

TOP Plusz: többlettámogatásban részesült két Bács-Kiskun vármegyei projekt

Bács-Kiskun vármegyében két önkormányzati fejlesztés is többlettámogatásban részesült a TOP Plusz program keretében a kivitelezés során felmerült költségnövekmények miatt.

2025. 10. 16.

[ Solt , Szabadszállás ]

down arrow
Esőkerteket minden településre!
Példaértékű projektet valósított meg a Csongrád- Csanád vármegyei Kistelek városa. Esőkert rendszer létesítése közösségi összefogással a címe annak a projektnek, amely Kisteleken valósult meg.Ezeknek a mesterségesen kialakított és növényekkel beültetett mélyebben fekvő felületeknek a célja az esővíz felfogása, ideiglenes tárolása és szűrése. A Duna- Tisza közi Homokhátság Térségi Fejlesztési Tanács koordinálásával megvalósuló program célja nem csak a mikroklíma megváltoztatása, hanem a szemléletformálás is.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO