Jelentős fejlesztés közeledik a végéhez a Duna-Dráva Nemzeti Park projektjében a szervezet keddi sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint, melynek kivitelezője a SWIETELSKY Kft. A nemzeti park beruházásában a Bezerédi Duna-ágon, valamint több tavon is elvégeznek egy környezetvédelmi célokat is szolgáló beruházást- olvasható a magyarepitok.hu oldalon.
A fejlesztés 2019 szeptemberében kezdődött, az időjárási körülményekre való tekintettel 2020 januárjáig előkészítési munkálatok zajlottak, majd ezt követően az évek során feltöltődött ártérben el kellett végezni a bokrok és fák kitermelését. Závoczky Szabolcs a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója kiemelte, hogy a terület a Mura-Dráva-Duna nemzetközi jelentőségű bioszféra része, és több szomszédos országban zajlanak hasonló természetvédelmi tevékenységek.
A horgászok is jól járnak
A Bezerédi Duna-ágon részlegesen kikotorták a medret, az ág felső torkolatának térségében kiegészítették a mederelzárást, a mellékág alsó harmadában pedig vízkormányzó műtárgyat építettek. Ez utóbbi már alacsony vagy közepes vízállásnál is lehetővé teszi a mellékág vízpótlását, és a Duna apadásakor is alkalmas a víz visszatartására.
A Duna bal partján, Dunafalvától délre húzódó, három és fél kilométer hosszú mellékágat kísérő erdő két részén az idegen fafajokat szerkezetátalakítással őshonosra cserélték, és visszaszorítják az inváziós fajokat a Duna-ág rézsűjén is. A helyreállításon túl szabadidős célt is szolgál a beruházás. A mellékág a nagyközönség részére nyitott horgászati terület, a halállomány számára pedig ívási és szaporodási helyszín. A munkák során a tavakban is részleges mederkotrást végeztek. A dávodi tónál tervezett bioremedációval, azaz a vízminőség javítását célzó biotechnológiai kezeléssel kotrás nélkül is meg lehet őrizni a természetközeli állapotot. A projekt során a karapancsai erdei tavaknál is jelentős vízgazdálkodási beavatkozásokat végeznek el.
Forrás: magyarepitok.hu
Kép: A dávodi Földvári-tó (csodalatosmagyarorszag.hu)
Kunadacs
2024. 05. 17.
2024. 05. 17.
[ Kunadacs ]
Ballószög
2024. 05. 16.
2024. 05. 16.
[ Ballószög ]
2024. 05. 16.
2024. 05. 16.
Kiskőrös
2024. 05. 13.
2024. 05. 13.
[ Kiskőrös ]
Csengőd
2024. 05. 10.
2024. 05. 10.
[ Csengőd ]
2024. 05. 09.
2024. 05. 09.