LEZÁRULT BERUHÁZÁSOKAT ÜNNEPELTEK GÁTÉRON

közügyek Fi200 TOP-fejlesztések
A Magyar Falu Program és a megyei önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásokból megvalósult beruházások átadó ünnepségét tartották meg Gátéron szeptember 29-én, csütörtökön

A megjelenteket Jánosiné Gyermán Erzsébet polgármester köszöntötte, majd elmondta, hogy Gátér több mint 67 millió forintot fordíthatott a község fejlesztésére. Ennek keretében a faluházra és a községházára napelemet szereltek és klímafűtésre váltottak, korszerűsítették a villamos hálózatot, temetőt térköveztek, óvodai játszóudvart fejlesztettek, közterület karbantartó gépeket vásároltak, lefedték a faluház teraszát, rendezték az udvarát és melléképületeit, felújították a községház belső tereit, továbbá 410 méter járda felújítása is megtörtént idén a Petőfi utcában. Emlékeztetett arra is, hogy a TOP forrásból elnyert 40 millió forintból tavaly elkészült a csapadékvíz elvezető hálózat, amelynek nyomán a település legkritikusabb belvizes szakaszain megtörtént az árokhálózat rendbetétele.

Lezsák Sándor országgyűlési képviselő beszédében a Gátér nagyságrendű falvak fontosságára hívta fel a figyelmet, mondván: a nemzet vérkeringésébe a falvak, kistelepülések is beletartoznak, nélkülük megszűnne az egészséges áramlás.

Az esemény végén ünnepélyes szalagátvágással jelképesen átadták valamennyi megvalósult fejlesztést.

További híreink

2026. 09. 27.

Akik többet tettek a kötelezőnél: átadták Bács-Kiskun Vármegye kitüntető díjait

Ünnepélyes keretek között adták át a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés idei kitüntető díjait Mélykúton, szombaton. A Bács-Kiskun Vármegyéért Díjat az idén májusban elhunyt dr. Gulyás Zsolt vármegyei rendőrfőkapitány kapta meg posztomusz. 

2026. 09. 27.

down arrow

2026. 09. 24.

Ki drónnal száll fölébe...

A traktorok és hagyományos permetezőgépek látványához szokott szemnek furcsa lehet ugyan, de ma már a növényvédelmi munkákat jóval hatékonyabban lehet elvégezni drónokkal. A Sváb-sarokban működő fi200 klub tagjaként Viedner Edvin ilyen szolgáltatással segíti a térségbeli gazdákat.

2026. 09. 24.

down arrow
Új taggal bővült a bácsalmási fi200

2026. 09. 24.

Új taggal bővült a bácsalmási fi200

A klub havonta megrendezésre kerülő üzleti reggelije lehetőséget biztosít a környékbeli vállalkozók, termelők, civil szervezetek és önkormányzati szereplőknek, hogy fejlesszék a térségi üzleti kapcsolataikat, együttműködéseiket.

2026. 09. 24.

down arrow

2026. 09. 24.

A nyári szünetet követően folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub találkozója

Szeptember elején újabb üzleti reggelivel folytatódott a Sváb-sarokban a fi200 klub munkája. Az alkalom ezúttal is lehetőséget biztosított arra, hogy a helyi termelők, vállalkozások, civil és önkormányzati szereplők bővítsék üzleti kapcsolataikat.

2026. 09. 24.

down arrow

Bátya

2026. 09. 21.

Pihenőpark kialakítása Bátya településen - projektzárás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Pihenőpark kialakítása Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a központi parkot újították meg rekreációs céllal.

2026. 09. 21.

[ Bátya ]

down arrow

Ágasegyháza

2026. 09. 18.

Csapadékvíz gazdálkodás Ágasegyházán - projektzárás

Ágasegyháza Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Csapadékvíz gazdálkodás Ágasegyházán” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00025). A projekt keretében 201,12 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél volt a település közlekedési célú úthálózatának a belvízproblémák által okozott károktól való védelme.

2026. 09. 18.

[ Ágasegyháza ]

down arrow
Római Pizza Est a BorBagolyban
Lassan igazi kulturális- és rendezvényhelyszínné válik a Bor Bagoly - Nemesnádudvar! Ti jártatok már itt?
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO