Tömegek tekintenek ma ártatlan tréfaként, gyerekes csínytevésként vagy csak egy jó szórakozási lehetőségként erre a tengerentúlról átvett divatra, és épp ez benne a legalattomosabb. Aki legalább kicsit tájékozódott már a témában, tudhatja, hogy ír bevándorlók által került az USA-ba ez a töklámpásosdi, ahol addig kozmetikázták, amíg idétlen lötyögés nem lett belőle. A gyerekek jelmezekbe öltöznek, és házról házra járnak csokikat, cukorkákat, gyümölcsöket gyűjteni „csokit, vagy csalunk!” felszólítással. Ha nem kapnak, akkor csínytevéssel büntetik az ott lakókat. A kedélyes külső mögött azonban sötét erők munkálkodnak, a résztvevők szándékától függetlenül, így sokan gyanútlanul és akaratlanul is meghívják az életükbe a gonoszt!

E szokás eredete egészen a keltákig vezethető vissza, akik Észak-Franciaország és a Brit-szigetek területén éltek. Az ő papjaik voltak a druidák. Ezek a természetimádó papok halottkultuszt gyakoroltak, és október utolsó napját a halál istenének szentelték. Hitük szerint a kelta év utolsó napján (október 31-én) elmosódik a határvonal élők és holtak világa között, s az istenség megengedi, hogy az elhunytak lelkei visszatérjenek otthonaikba. A háziak, félelmükben vigyorgó töklámpásokkal igyekeztek visszatartani a nem kívánt látogatókat. Ezen felül kultikus keretek között, nagy tüzeket gyújtottak, és áldozatokat mutattak be, hogy a démonok jóindulatát megnyerjék. A megfélemlített embereket kényszerítették, hogy éjfélkor adjanak nekik feláldozásra egy gyermeket. Az erre kiszemelt család ajtaja elé egy kifúrt és kivilágított tököt raktak. Ha a ház lakói nem teljesítették a kívánságot, gyilkos bosszúra számíthattak.
Nem csupán hátborzongató szórakozás, hanem az okkultizmus terjesztésének kísérlete is a Halloween. Célja, hogy az emberek az egy, igaz Isten helyett, a tiltott démonvilág felé forduljanak hitükkel. S elnézve egyesek babonáktól hemzsegő értékrendjét, ez az igyekezet nem alaptalan. Az ördög nem Hollywood közkedvelt hideglelős kreálmánya, hanem könyörtelen valóság, aki ráadásul nagyon is jól menedzseli magát! Legfőbb marketingfogása elhitetni, hogy ő valójában nem is létezik. Ha pedig nem létezik, nincs mit kockáztatni, nincs mitől tartani.
Anthony Hopkins, széles körben ismert, fantasztikus színész, egy 2011-es alkotásban ördögűző papot alakít. Ebben a filmben hangzik el a következő mondat: „Mondja, egy betörő felkapcsolja a villanyt, miközben épp kirabolja? Nem. El akarja hitetni, hogy nincs is ott. Mint az ördög. Neki az a jó, ha nem hisznek benne.” Ez bizony nagy igazság! Különösen szomorú, hogy olykor keresztény értékrenddel bíró emberek is, miközben lelkesen imádkozzák, hogy „szabadíts meg a gonosztól”, mindent elkövetnek, hogy közelebb kerüljön hozzájuk.
A másik probléma – mint fentebb említettem – az időzítéssel van! Október 31-e Mindenszentek ünnepének előestéje. Sokan már ilyenkor letudják a temetőlátogatást, olykor érthető okokból (távolság, mobilitási nehézségek, családtagok szabad ideje, stb.)
November 1. a megdicsőült Egyház, vagyis az összes szent ünnepe, ahol a zarándok Egyház, a még úton lévők a feltámadás hitében tekintünk az Égiek felé, míg Halottak napján (november 2.) ugyanezen hitben imádkozunk a már elköltözött lelkekért, köztük a tisztulás állapotában lévő, szenvedő Egyház tagjaiért.

Igaz, „csak” ezer év óta, de keresztény alapokon nyugvó ország vagyunk! Ne engedjünk az új-pogány szokások térhódításának. Megítélésem szerint ez az ezer év önmagában is komoly érv amellett, hogy ne szakítsunk őseink örökségével. S, hogy mitől tartok ennyire? Annak a negatív tendenciának a hatásaitól, amely már több ízben kimutatta a foga fehérjét! Nem mindegy ugyanis, hogy Mikulás, vagy Télapó! Nem mindegy, hogy fenyőünnep vagy Jézus születése. (Az feltűnt-e már valakinek, hogy évek óta, Karácsony közeledtével, az angol nyelvterületről átvett „Merry Xmas”-el köszöntik az ünneplőket „Christmas” helyett. A hangzásbéli hasonlóság miatt fel sem tűnik, hogy épp a lényeg marad ki!) Mint ahogy a nyúlnak sincs semmi keresnivalója a feltámadt Krisztus helyén!
Néhány éve döbbenten láttam a temetőben tett, kései látogatás alkalmával, hogy egy vigyorgó tök éktelenkedik az egyik síron. Lehet, hogy gyermeki kéz munkája, aki talán a szeretett nagymamának akart ezáltal kedveskedni, de akkor sincs semmi keresnivalója egy ilyennek elhunyt szeretteink síremlékein! Ez a szokás nem tartozik hozzánk, miközben valós veszélyt jelent a hagyományainkra, minthogy kilúgozza azokat, megfosztva a valódi mondanivalótól! Ne keverjük a farsanggal sem, mely a böjti időszakot megelőző, télűző ünnepünk. Ott van helye és rendelt ideje a maskarás mulatságnak.
A gyermekek a legfőbb kárvallottjai a felnőttek könnyelműségének, még ha jó szándékkal is közelítünk e divatos eszmék felé. Ma még „cuki”, holnap már rémisztő, az után pedig csodálkozunk, hogy félnek a sötétben és csak lámpafénynél tudnak elaludni. A már idézett színészóriás filmbeli mondatával zárom gondolataimat, őszintén remélve, hogy kellő komolysággal és jótét igyekezettel szemlélik azokat: „Legyen óvatos! Az hogy nem akar hinni az ördögben, nem védi meg tőle.”
(Bobek Tamás, tiszakécskei plébános atya gondolatai a Kécskei Újság október 25-i számában jelentek meg.