Legkésőbb 2026 elején elindulhat a személyszállítás a Budapest–Kelebia vasútvonalon

épülő Bács-Kiskun két folyó közt

Műszaki oldalról megvan a realitása, hogy 2025 év végén vagy 2026 év elején elinduljon a személyszállítás a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán – erősítette meg Pál László, a MÁV Zrt. BuBe projektjének igazgatója a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés mai ülésén Fülöpszálláson. A projekt műszaki kivitelezése a végéhez közelít, a vágányhálózat már elkészült, a központi forgalomirányító rendszer kiépítése pedig folyamatban van.

 

A kínai-magyar együttműködés keretében megvalósuló beruházásra azért volt szükség – emlékeztetett Pál László –, mert a korábbi egyvágányú vasútvonal a hatvanas-hetvenes években esett át utoljára jelentős felújításon, és legfeljebb 100 km/h sebességre volt alkalmas. A hosszú menetidő, az elavult pálya és a számos lassújel miatt nem felelt meg a mai személyszállítási és logisztikai igényeknek. Mindeközben a pireuszi kikötő forgalmának gyors növekedése, valamint az onnan induló áruk szárazföldi szállításának igénye stratégiai szintre emelte a Budapest–Kelebia vasútvonal korszerűsítését.

 

A magyarországi projekt két szakaszból áll: egy 152,5 km-es déli szakaszból (Soroksár–Kelebia) és egy 7 km-es budapesti bevezető szakaszból (Ferencváros–Soroksár). Utóbbi kivitelezése később indult, mivel a terület ipari előélete miatt jelentős talajszennyezéseket kellett felszámolni.

 

Ahogy az igazgató részletezte: a pálya kétvágányú, villamosított, 160 km/h engedélyezett sebességű, európai színvonalú biztosító- és forgalomirányító rendszerekkel ellátott lesz. A központi forgalomirányítás Kiskunhalason lesz, innen távvezérelhetők lesznek a váltók és jelzők, így az állomások jelentős részén nem lesz szükség helyszíni személyzetre.

 

 

A déli szakasz kivitelezése jelentős részben befejeződött vagy a befejezés küszöbén áll:

 

A vágányhálózat 100%-ban elkészült
A felsővezeték 95–99%-os készültségű
A peronok, aluljárók, liftek 80–90%-os állapotban vannak
Az állomásépületek és biztosítóberendezések 60–70%-os szinten állnak
Pál László hangsúlyozta: a műszaki ellenőrzést egy magyar mérnöki konzorcium végzi, a tanúsítást pedig független szervezet látja el az európai uniós előírások szerint.

 

Kérdésre válaszolva az igazgató arról is beszélt, hogy azért kellett meghagyni több mint 90 vasúti szintbeni átjárót, mert az aluljárók, illetve felüljárók irreálisan megdrágították volna a projektet. Ugyanakkor – hangsúlyozta – ezek az átjárók műszakilag alkalmasak arra, hogy a személyvonatok 160 km/óra sebességgel közlekedjenek rajtuk. Arra vonatkozóan pedig, hogy mikor indulhat el a személyszállítás, Pál László úgy nyilatkozott, hogy műszaki oldalról megvan a realitása annak, hogy a korábbi terveknek megfelelően 2025 év végén vagy 2026 legelején ez megtörténjen.

További híreink

2025. 07. 31.

Ettől falramásznak!

Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság programjának köszönhetően 105 általános és középiskolában épülhet mászófal a következő tanévben- közölte az MTI.

2025. 07. 31.

2025. 07. 25.

Így fejlődik Kecskemét és Baja - Milliárdos pályázati támogatások

A jelenlegi uniós költségvetési ciklusban több mint 100 milliárd forint támogatás érkezik a települések fejlesztésére Bács-Kiskun vármegyébe. Ebből a forrásból részesedik minden település, köztük két megyei jogú városunk is. Kecskemét és Baja a vármegye önkormányzatával együttműködve határozta meg a fejlesztési irányokat, amelyek megvalósítására folyamatosan nyerik el támogatásokat a TOP Plusz programban.

2025. 07. 25.

2025. 07. 24.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 07. 24.

2025. 07. 24.

Világszínvonal: Tass-Alsószenttamás ad otthont az ÁGOTA tábornak

Ma már világszínvonalú létesítményben zajlik az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány (ÁGOTA) tábora a Bács-Kiskun vármegyei Tass-Alsószenttamáson, ÁGOTA Falván, olyan infrastruktúrával, terápiás munkával és légkörben, amely példaértékű - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden a helyszínen.

2025. 07. 24.

2025. 07. 23.

Támogatná szélerőmű telepítését a lakóhelyén? - felmérés a megújuló energiáról

Alakítsa Ön is a megújuló energia térségi jövőjét! A Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. a BIOWIND projekt keretében a megújuló energiaforrások, különösen a biomassza és szélenergia hasznosításának lehetőségeit térképezi fel a Duna-mente térségében.

2025. 07. 23.

Bugac, Jakabszállás, 3+

2025. 07. 21.

Kisvasút napok és hajtányparádé

2025. augusztus 8-án, 9-én és 10-én kerül megrendezésre az idei Kecskeméti Kisvasúti Nap és Hajtányparádé Kecskemét és Kiskunmajsa között.

2025. 07. 21.

[ Bugac , Jakabszállás , Kecskemét , Kiskunmajsa , Szank ]

Design by WEBORIGO