A dobogóról egy hajszállal maradt le a Bács-Kiskun vármegyei csapat az országos kismotorfecskendő-szerelő versenyen. A bajnoki címüket megtartva idén is a Hajdú-Bihar vármegyei tűzoltók győzedelmeskedtek. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság bajnokságát ötödik alkalommal rendezték meg a Vértes határában, Csókakőn néhány héttel ezelőtt.
A résztvevőket Fűrész György, a település polgármestere üdvözölte, majd Vizi Ignác tűzoltó ezredes, a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettes nyitotta meg a rendezvényt. Köszöntőjében kiemelte, hogy a mozgás mellett ezek a versenyek kitűnő alkalmat teremtenek az ország különböző pontjain szolgáló tűzoltóknak a találkozásra, a közös, jó hangulatú sportolásra. Az ezredes örömét fejezte ki, hogy többen rendszeres, visszatérő résztvevői a bajnokságnak. A tízéves múltra visszatekintő versenyen ezúttal kilenc csapat állt rajthoz. A tűzoltók kétszer teljesíthették időre a feladatot, és a végeredménynél a kedvezőbb futamot vették figyelembe. A rajtra a versenyzők mindent beleadva a kismotorfecskendő előtti felszerelésekből osztott sugarat és a vízzel teli tartályhoz táplálást szereltek annak érdekében, hogy a sportpálya túlsó végén felállított céltáblákat megtöltsék vízzel. A véghajrában a vízsugarak célba juttatását az időnkét felerősödő szél nehezítette, ám a gyorsaság, a szakszerűség és a csapatmunka ezúttal is diadalmaskodott.
A bajnokságon huszonkilenc másodperces idővel a Hajdú-Bihar vármegyei püspökladányi tűzoltók érték el az első helyezést, a második helyen a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tizenegyedik kerületi hivatásos tűzoltó-parancsnokságának a csapata végzett, a bronzérmet a Fejér vármegye színeiben versenyző székesfehérvári tűzoltók szerezték meg. – A Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltók által képviselt vármegyénk az előkelő 4. helyen zárták a versenyt.
Kunadacs
2024. 05. 17.
2024. 05. 17.
[ Kunadacs ]
Ballószög
2024. 05. 16.
2024. 05. 16.
[ Ballószög ]
2024. 05. 16.
2024. 05. 16.
Kiskőrös
2024. 05. 13.
2024. 05. 13.
[ Kiskőrös ]
Csengőd
2024. 05. 10.
2024. 05. 10.
[ Csengőd ]
2024. 05. 09.
2024. 05. 09.