KUNSZENTMIKLÓS FECSKELAKÁSOKKAL TÁMOGATJA A FIATALOK HELYBEN MARADÁSÁT

közügyek
Hét felújított önkormányzati lakást adtak át Kunszentmiklóson.

Kunszentmiklóson átadásra került hét felújított önkormányzati lakás. A fecskelakások a helyben lakó, a környéken dolgozó fiatalok önálló életkezdését segíti, támogatja. A felújított, és új lakásokban az életkezdéshez szükséges bútorok és háztartási eszközök is beszerzésre kerültek. A későbbiekben pályázó fiatalok két évig ingyen lakhatnak a lakásokban, egyedül a rezsiköltségeket kell megtéríteniük. Kunszentmiklós önkormányzata ezen lakhatási támogatások biztosításával támogatja a közös életet kezdő fiatalok mindennapjait, hozzájárulva ezzel a település népességmegtartó erejéhez.

Kunszentmiklós otthonteremtő-, és életpálya tervezést segítő programjának keretén belül került kivitelezésre több lakás felújítása és kialakítása. A Bankós Károly utcai ingatlan leromlott állapotú, patinás múltú épületének 4 lakása került átépítésre. Megújult az épület utcafronti díszes homlokzata, a belső lakások innovatív, belső teret kaptak. Az elektromos hálózat, a gépészeti hálózat, a fűtés korszerűsítése, a nyílászárók cseréje, a burkolatok és fürdőszoba berendezéseinek cseréje komfortos életfeltételeket biztosít a lakók számára.

További lakások felújítása és kialakítása történt meg a Kossuth Lajos utcai társasházban is. A leromlott állapotú többlakásos épület külső homlokzatának és tetőszerkezetének, közös használatú helységeinek felújítása, valamint homlokzati nyílászáróinak cseréje történt meg. A földszinten a meglévő garázs helyén egy teljesen akadálymentes lakás is került kialakításra. A padlástérben további két új lakás épült, melyek a mai kor igényeinek megfelelő energiatakarékos fűtési rendszerrel rendelkeznek. A felújított, és új lakásokhoz az életkezdéshez szükséges bútorok és háztartási eszközök is beszerzésre kerültek. - hűtőszekrény, mosógép, tűzhely, mikro, szerkény, étkező asztal és székek, ágy, íróasztal.

A Kossuth Lajos utcai ingatlan felújítása szorosan kapcsolódik a szomszédos egészségügyi központ fejlesztéséhez, valamint szintén a közelben lévő Virágh Kúria múzeum felújításához A korábban leromlott állapotú környék a három fejlesztés által Kunszentmiklós város központjához méltó módon újult meg.

Várhatóan a jövő évben a közeli Szent Erzsébet téren is nagy ívű zöldterület fejlesztés valósul meg a Zöld város pályázat keretében.

További híreink

2026. 03. 20.

TOP Plusz: bővül és megszépül a szentkirályi óvoda

Jelentős fejlesztés indul Szentkirályon: közel 180 millió forintos támogatásból újul meg és bővül a település óvodája egy TOP Plusz pályázat keretében.

2026. 03. 20.

down arrow

2026. 03. 19.

Hungarikum Reels: Keresik Bács-Kiskun ifjú filmművészeit

A kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület „Hungarikum Reels” címmel vármegyei rövidfilmes pályázatot hirdetett felső tagozatos és középiskolás diákoknak. A kezdeményezés célja, hogy a 11–18 éves korosztály sajátos, vizuális nyelvén mutassa be Bács-Kiskun vármegye épített és szellemi örökségét.

2026. 03. 19.

down arrow
A képen rendezvényterem, ahol a jelenlévők az éppen beszélő férfire figyelnek.

2026. 03. 17.

Ezek voltak az V. Csatári Bálint Emlékkonferencia fő témái

V. Csatári Bálint Emlékkonferencia

2026. 03. 17.

down arrow
A teremben lévő emberek hallgatják a konferenciaterem élén álló úr beszédét.

2026. 03. 17.

Vizet a Homokhátságra: áttörés küszöbén a térség

Múlt pénteken ötödik alkalommal rendezték meg a Csatári Bálint Emlékkonferenciát a kecskeméti Megyeháza dísztermében. A szakmai találkozó középpontjában a Homokhátság klímaváltozáshoz való alkalmazkodása állt. Mint elhangzott: a térség jövője az összefogáson, a szemléletváltáson és a vízpótlási programok megvalósításán múlik.

2026. 03. 17.

down arrow
A képen a pirtói művelődési ház látható.

2026. 03. 17.

Átadták a pirtói Művelődési Házat

Művelődési Házat adtak át Pirtón.

2026. 03. 17.

down arrow
A képen Fülöjakab település lakóházai láthatóak.

Fülöpjakab

2026. 03. 16.

Falumegújítási díjat nyert Fülöpjakab

Falumegújítási Díjat nyert Fülöpjakab! Mutatjuk, hogy mi mindenben fejlődött a település az elmúlt években.

2026. 03. 16.

[ Fülöpjakab ]

down arrow
Design by WEBORIGO