KÖMPÖC: ELKÉSZÜLT A ZÁPORTÁROZÓ

közügyek
Már a parkosítást is elkezdték annak a záportározónak a környékén, amire a megyei önkormányzat által irányított területfejlesztési forrásokból nyert 60 millió forint, vissza nem térítendő támogatást a település.

A záportározó kialakításának elsődleges célja a településre lehulló csapadékvíz tározóba történő elvezetése volt, továbbá, a településen működő vízmű által termelt víztömeg - ami eddig a Fehértó-Majsai csatornába került – megmentése volt. A tározó nem csak a csapadék, de a községi csapadékelvezető csatornák vizének tárolására is szolgál. Így mentesítve a belterületi ingatlanokat, létesítményeket a belvizek káros hatásai alól. A tározó kialakításával a vizek helyben tartásának követelménye is megvalósul, valamint a káros többletvizek által okozott kártételek csökkennek, megszűnnek a jövőben.
A 8500 négyzetméteres tározót összekötötték a meglévő horgásztóval. A faluszéli szabadidőparknál kialakított záportározónál egy szánkózódomb is készült, melynek partfala gyurgyalgok és partifecskék költőhelye lehet. Felállítottak egy meteorológiai mérőállomást is, amely a nap 24 órában közöl adatokat a település időjárásáról az idokep.hu oldalon.

További híreink

Kezek tennyérrel lefelé egymásra helyezve az összefogás jelképeként.

2026. 04. 28.

Komplex felzárkózási program indul Bács-Kiskun vármegyében

A társadalmi hátrányok mérséklését és a szolgáltatáshiányok csökkentését célozza az a Bács-Kiskun vármegyei program, amely a napokban nyert el 477 millió forintos támogatást a TOP Plusz program keretében. A „Gondoskodó Bács-Kiskun – Humán fejlesztések a közösségekért” című projekt a demenciával élők, a fogyatékossággal élők, valamint a szenvedélybetegségektől és a mentális problémáktól veszélyeztetett fiatalok támogatására helyezi a hangsúlyt.

2026. 04. 28.

down arrow

2026. 04. 11.

Figyelem: visszaélések a választások előtt – csak szabályosan kérhető mozgóurna!

A hirös.hu információi szerint 20 és 25 év közötti ismeretlenek Helvécián járják az időseket, és arra kérik őket, hogy ne menjenek el szavazni, inkább odaviszik nekik a mozgóurnát. 

2026. 04. 11.

down arrow

2026. 04. 10.

A Bács-Kiskun Vármegyei Területi Választási Iroda Közleménye a mozgóurna iránti igénylésről

2026. 04. 10.

down arrow
A fotón a Vécsey Művelődési Ház látható.

Solt

2026. 04. 08.

Új közösségi tér született Solton – átadták a Vécsey Károly Művelődési Házat

Ünnepélyes keretek között adták át Solton a modern, energiahatékony művelődési házat, amely gróf Vécsey Károly aradi vértanú nevét viseli.

2026. 04. 08.

[ Solt ]

down arrow
A fotón egy épület falán az alábbi szöveg olvasható: Szabadszállás Város Városháza

Szabadszállás

2026. 04. 08.

Megújult Szabadszállás ikonikus városházája és rendelőintézete

Több mint 300 millió forintos TOP Plusz forrásból korszerűsítették Szabadszállás egyik legmeghatározóbb középületét és a városi rendelőt. 

2026. 04. 08.

[ Szabadszállás ]

down arrow

Ordas

2026. 04. 07.

Művelődési ház energetikai felújítása és zöldterület fejlesztés Ordason - projektzárás

Ordas Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Művelődési ház energetikai felújítása és zöldterület fejlesztés Ordason” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00030). A projekt keretében 59,49 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település közösségi épületének korszerűsítése valósult meg.

2026. 04. 07.

[ Ordas ]

down arrow
Design by WEBORIGO