Kecel nyert a Virágos Magyarország versenyen

zöld Bács-Kiskun épülő Bács-Kiskun két folyó közt

Az ország legnagyobb környezetszépítő megmérettetésén Arany Rózsa díjat kapott vármegyénk települése.

"Amikor a Virágos Magyarország zsűrije tavasszal kiírja a verseny időpontját, minden település számára lehetőség nyílik a jelenkezésre.
Aki részt szeretne venni a megmérettetésen, regisztrál majd fotókat tölt fel az adott kategóriában. A sikeres regisztrációt követően,három hónapon belül egy négy főből álló zsűri (tájépítészek, kertészmérnökök)l átogat el a települéésekre és megkezdődik a jelenkezési kategóriában a zsűrizés. (Kecel "Város" kategóriában nevezett). Talán sokan azt gondolnánk,hogy a zsűri tagjai rácsodálkoznak a gyönyörű parkora, virágágyásokra és aztán elmennek. De ez korántsem így van.
Az idelátogató szakemberek bizony számtalan kérdéssel is érkeznek és a zsűrizés nem csak a virágágyásokról szól, bármennyire hihetetlen, de ezek kicsi szegmensét jelentik csak (de persze nagyon fontosak). A szakemberek sokkal inkább egy átfogó szemléletet vizsgálnak egy egy településen:
Hogyan történik a hulladék hasznosítás, komposztálás, esővíz összegyűjtése, az öntözés hogyan,m ilyen módon történik, hálózati víz vagy fúrott kút, a köznevelés, mint például a fiatal generáció környezettudatos nevelése.

 

Az ünnepélyes díjkiosztó gálán öt települési kategóriában és hat kiemelt témában mintegy nyolcvan elismerést adtak át a pályázó településeknek, amelyeket közel négyszáz pályázatból választották ki.


Az elismerést Balláné Szűcs Adél, Kecel Város főkertésze vette át


Nem csak a kitűzött cél a fontos,hanem a folyamat is, hiszen ezen az úton számtalan lehetőség nyílik a fejlődésre,a tanulásra egyaránt. Fontos szempont az is hogy látható legyen: az itt lakó emberek nem károsítják,hanem építik a környezetüket,itt megemlíteném a közelmúltban szervezett sikeres szemétgyűjtő akciót,ami nagyon sokakat megmozgatott.

Végül de nem utolsó sorban. Fontos szempont a fenntarthatóság. A környezeti fenntarthatóság a bolygó természeti környezeti ökológiai egyensúlyának fenntartása, és a természeti erőforrások megőrzése a jelenlegi és a jövő nemzedékek jóllétének biztosítása érdekében. Mi, akik benne vagyunk ebben a folyamatban tudjuk talán a leginkább,hogy ez egy komoly csapatmunka erdménye,melyben szükség volt és van a legfiatalabbtól a legidősebbig mindenkire.
Azt is tudjuk hogy az elért fantasztikus eredmény a közös munkánk gyümölcse. Hiszünk a jövőben,hiszünk az eredményes folytatásban." - Írta a Városgazdálkodási csoport csapata Facebook követőinek.     

További híreink

2026. 07. 16.

MÓDOSULT A HATÁRIDŐ: augusztus 14-ig várják a pályamunkákat a Csatári Bálint pályázatra

Meghosszabbították a V. Csatári Bálint szakdolgozat és diplomamunka pályázat beadási határidejét. A Duna–Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács döntése értelmében az eredeti július 17-i határidő helyett augusztus 14-ig nyújthatják be pályázataikat az alapszakos és mesterszakos hallgatók.

2026. 07. 16.

down arrow
A képen egy palack Kószó Rosét töltenek ki egy borospohárba.

Tázlár

2026. 07. 15.

Bács-Kiskun Vármegye Feltörekvő Borásza 2026 - Kószó Gábor, Kószó Szőlőbirtok

Kószó Gábor, Kószó Szőlőbirtok

2026. 07. 15.

[ Tázlár ]

down arrow
A képen egy gyógynövényekkel teli szoba látható, középen egy ehhez kapcsolódó workshophoz berendezett asztal.

Baja

2026. 07. 15.

Gyógyító kertből sikeres vállalkozás

Egy marék frissen szedett gyógynövény sokszor többet érhet, mint egy gyors drogériás bevásárlás

2026. 07. 15.

[ Baja ]

down arrow

Balotaszállás

2026. 07. 09.

Közösségi tér fejlesztése Balotaszálláson - projektzárás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Közösségi Tér fejlesztése Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2023-00037). A projekt keretében 40,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a Közösségi Színtér épületének fejlesztése valósult meg.

2026. 07. 09.

[ Balotaszállás ]

down arrow
A képen egy tornateremben nők aerobicoznak.

Vaskút

2026. 07. 09.

ÉletRitmus program Vaskúton

Nem csak az számít, hogy mennyi ideig élünk, hanem az is, hogy milyen minőségben. A legtöbbször mindkettőhöz életmódváltásra van szükség. Éppen úgy, ahogy ezt Vaskúton is teszik.

2026. 07. 09.

[ Vaskút ]

down arrow
A fotón egy kislány látható rózsaszín trikóban, aki éppen színezőt keres.

Kiskunfélegyháza

2026. 07. 08.

Guruló Iránytű Kiskunfélegyházán

Kiskunfélegyházán járt a Guruló Iránytű!

2026. 07. 08.

[ Kiskunfélegyháza ]

down arrow
Esőkert építés Kisteleken
Gyakorlati szakmai nappal folytatódott Kisteleken az esőkertek népszerűsítését célzó program. A Vásártér területén egyszerre három esőkert épült meg, és a munkálatokban középiskolás diákok is részt vettek, akik így testközelből ismerkedhettek meg a természetalapú csapadékvíz-gazdálkodás lehetőségeivel.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO