KALOCSAI MAJÁLIS

közügyek
Nagy rendezvényt tart a város!

Háromszáz táncos a kalocsai kétnapos majálisi nagyrendezvény színpadán

Visszatér a pandémia előtti majálisok hangulata

A pandémia szorításából szabadulva, két év kényszerű pihenő után ismét nagyszabású majálisi nagyrendezvényt tart Kalocsa. A vasárnapra eső május 1-je miatt már szombaton megkezdődnek a tavaszköszöntő programok, így két napon át vidám hangulat tölti meg a rendezvénysorozatnak helyet adó Érsekkertet és annak nagyszínpadát, amelyen május 1-jén 20 órától a kalocsai kötődésű Leander Kills ad koncertet. A dátum azért is figyelemre méltó, mert május első vasárnapja anyák napja, így a programok az édesanyákat is köszöntik.

Minderre dr. Filvig Géza polgármester hívta fel a figyelmet azon a sajtótájékoztatón, amelyet április 24-én, hétfőn a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központban Zsikó Zoltánnal, a KIK igazgatójával közösen tartottak.

Dr. Filvig Géza emlékeztetett:

„A tavalyi év még nehéz volt a pandémia miatt, és ha visszaemlékezünk, még a Paprika Fesztivált is csak védettségi kártyával, létszámkorláttal tudtuk megszervezni. Az idei majális az első olyan esemény, amikor a kalocsaiaknak egy minden korlátozás nélküli nagyrendezvényt, jó hétvégi programokat tudunk megszervezni. Amint azt korábban is ígértem, minőségi szórakozást szeretnénk biztosítani a kalocsai lakosoknak, amely idén immár a nagyon hiányolt személyes találkozásokra is lehetőséget ad. A május 30-án, szombaton kezdődő és május 1-jén, vasárnap kiteljesedő majálisi program az Érsekkertben valamennyi korosztály számára felhőtlen kikapcsolódást kínálnak. A kulturális programok mellett a gasztronómiáé lesz a főszerep, mert főzési lehetőséget is biztosítunk az egyes baráti társaságok, egyesületek, cégek számára. Érezzék a kalocsai emberek, hogy a város értük van, értük dolgozunk, a lehetőségekhez mérten minél több szórakozást, kikapcsolódást biztosítunk az egyének és a közösségek számára. Egy régi nagy vágyam is teljesül: május elsején, 20 órától a Leander Kills lép fel Kalocsán. Mint tudjuk, Leander egy tehetséges , országos hírű, kalocsai származású előadó, aki most szülővárosában ad koncertet. Mindehhez mindenkinek kellemes időtöltést kívánok! ” – mondta dr. Filvig Géza, majd felkérte Zsikó Zoltánt a kétnapos programsorozat részletes ismertetésére.

A KIK igazgatója elmondta:

Színes, minden korosztálynak szóló programokkal készülünk az idei majálisra. Május elseje idén vasárnapra esik, hétfő már munkanap, ezért úgy döntöttünk, hogy már szombaton elindítjuk a programokat és így a kalocsaiak ezen a hétvégén egy kétnapos fesztiválon kapcsolódhatnak ki és szórakozhatnak.

Szombaton 16 órakor a Bobita Zenekar gyermekeknek szóló koncertjével indulnak a programok, a Platán Rendezvényközpont előtt felállított mini színpadon, ahová elsősorban a gyerekes családokat várjuk.

Ugyanitt 20-24 óráig a Soundwitch Zenekar utcabálon gondoskodik a jó hangulatról. Szombaton egész nap működik majd a vidámpark és a kirakodóvásár, mely utóbbin 20 árus kínálja a portékáit. Nagyon örülök annak, hogy egy színes, nagyszabású vidámparkkal valamennyi korosztály számára.

Május elsején a Kalocsai Fóvószenekar a város öt pontján reggeli ébresztő zenével kedveskedik a lakosságnak, gyakorlatilag ezzel alapozza meg a jó hangulatot. A zenekar a Zrínyi-, a Széchenyi lakótelepen, a Paksi közben, a Sétáló utcában és a Vidats utcai játszótéren ad térzenét.

Idén a korábbi hagyományoknak megfelelően hirdettük meg a főzési lehetőséget a baráti társaságok számára. Eddig hat csapat regisztrált, de innen is szeretném bátorítani a baráti társaságokat, cégeket, civilszervezeteket, hogy jelentkezzenek, mert a bejelentkezés még nincs lezárva. Jelentkezni személyesen az Innovációs Központ titkárságán, vagy a az info@ kiknonprofit.hu mail-címen. A nevezési díj ötezer forint, ami alapvetően az alap infrastruktúra kiépítését és biztosítását tartalmazza.

Vasárnap a Platán Rendezvényközpontban 10 órakor indul a Kalocsai Fúvószenekar koncertje, majd 10:30 órától a Szép Ernő Színház társulata előadásában a Panni és az álommanók című gyermekelőadását láthatják.

13 órakor közkívánatra a G-Folw Dance School Tánciskola kiváló modern táncosai egy látványos produkcióval kedveskednek a közönségnek.

14 órától pedig – Kalocsán hál’ Istennek nem lehet majálist néptáncosok nélkül szervezni – közel 300 néptáncos vesz részt abban a produkcióban, amelynek keretében a LISZ Ferenc AMI és a Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület művészeti csoportjai, valamint a Piros Rózsa Táncegyüttes és a Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes táncosai mutatkoznak be.

19 órától a Felezhetetlen együttes ad koncertet, majd 20 órától a Leander Kills ad koncertet. Az Érsekkert a másnapi munkanapra figyelemmel 22 órakor zár.” – zárta a program ismertetését Zsikó Zoltán, a KIK igazgatója.  -
 

További híreink

Előadást tart dr Nádasné dr. Rab Henriett, u alakban körben ülnek az ülésen résztvevő tagok

2026. 10. 14.

A foglalkoztatás és a gazdaságfejlesztés jövőjéről egyeztettek Kecskeméten

A munkaerőpiaci tartalékok bevonása, a vármegye gazdaságfejlesztési irányai és a mesterséges intelligencia vállalkozásokra gyakorolt hatásai is napirendre kerültek a legutóbbi Kecskeméten megrendezett éves Paktum Plusz Szervezet ülésen. 

2026. 10. 14.

down arrow

2026. 10. 13.

Mentális tűzfal az idősek biztonságáért: szakemberek jelentkezését váruk!

Segítsen megvédeni az időseket az online csalásoktól! Ingyenes, 3 órás képzésre várja az időskorúakkal munkájuk során kapcsolatba kerülő szakembereket Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

2026. 10. 13.

down arrow

2026. 10. 12.

Elkészült Bács-Kiskun új marketingstratégiájának tervezete, véleményezze Ön is!

Megkezdődött Bács-Kiskun 2026–2040-es marketingstratégiájának társadalmi egyeztetése. A megyei önkormányzat október 29-ig várja a javaslatokat ahhoz, hogyan válhat a térség ismertebbé és vonzóbbá az itt élők, a turisták, a vállalkozások és a letelepedést tervezők számára.

2026. 10. 12.

down arrow
Szabó Vendel a pulpituson

2026. 10. 08.

Szabó Vendel: összefogásra van szükség a drogbűnözés visszaszorításához

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítása az egyik legnagyobb közbiztonsági kihívás Bács-Kiskunban – hangsúlyozta Szabó Vendel vármegyei rendőrfőkapitány a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén. A 2025-ös beszámolót az idei első félév tapasztalataival egészítette ki, kiemelve a lopások és az online csalások növekvő számát, valamint a megelőzés fontosságát.

2026. 10. 08.

down arrow
A kiskunhalasi fi200 tagjai u alakban az asztaloknál ülnek

2026. 10. 07.

Ismét üzleti reggelire gyűltek össze a fi200 klub kiskunhalasi tagjai

A rendszeres találkozók célja, hogy a helyi és térségi vállalkozások személyesen is megismerhessék egymást, kapcsolatokat építsenek, és új üzleti együttműködéseket alakítsanak ki.

2026. 10. 07.

down arrow
Fügefa terméssel együtt

2026. 10. 07.

A gyógyító füge

A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megjelennek az olyan mediterrán növények, mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, videónkból kiderül.

2026. 10. 07.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO