KALOCSA-MESZES, MESZES BEACH

Nyári lazulás a Duna mentén, avagy hol fürödhetünk, pihenhetünk, horgászhatunk – Egy napos programnak is kiváló

Ha kalocsaiként vagy környékbeliként szeretnénk kiszakadni a napi nyüzsgésből, és pár órát természet - és víz közelben tölteni, akkor biztosan nincs ideálisabb hely, mint a Kalocsa-Meszesi Duna-part. Gyakorlatilag mindegy milyen hónapot mutat a naptár, az oda vezető úton biciklisekkel, futókkal, túragyalogolókkal találkozunk, de azért az igazi a nyári szezon. Ugyan a koronavírus-járvány miatt szünetelő hajóforgalom miatt szállodahajókban mostanában nem gyönyörködhetünk, de a volt kompkikötő alatti területet most is megszállták a napozók, lábfürdőzők, akiket a szebbnél szebb kishajók vízre eresztése is gyönyörködtet. Az önkormányzat üdülője felől hallható boldog gyermekkacagás nyomába eredve kiderül, hogy ott a kalocsai gyermekjóléti szolgálat szervezett gyermektábort. A heti váltásban, egészen a nyár végéig táborozó 25 fős csoportok kis nebulói egész nap játszanak, biciklitúrákat tesznek, és ha a tűzgyújtási tilalmat feloldják, még igazi tábortűz is lesz. A Kék Duna Vendéglő, a Juca néni csárdája előtt sűrűn parkoló autók is azt igazolják, hogy az élet a vízparton is kezd a szokásos kerékvágásba visszatérni. A hajóállomás Duna felé fordított padjain ezúttal is többen akár napestig beszélgetnek, a panorámában, a kalocsai evezős klub habokat szelő kajakosaiban gyönyörködnek. 

Na és persze ha Meszes, feljebb, de már Foktőnél ott van a legendás Meszes Beach, ami homokos partjával talán az egész Közép-Duna-völgyben páratlan „tengerparti” hangulatot áraszt. Az árnyékos terasztól dizájn szempontból nagy bravúrt ne várjunk, de az ital mindig hideg, a kiszolgálás kedves, figyelmes, és a hangszórókból áradó zene is fülbemászó. Ezért is a környék legszuperebb Duna-parti placca, ahol szívesen kikötnek a csónakosok, jetskisek. Talán nem csak ők gondolják úgy: semmiféle túlzás nincsen abban, amikor mások festői szépségűnek írják le a közkedvelt, széles homokos strandjáról híres Meszesi Duna-partot, Meszes Beachet.

További híreink

Ordas

2026. 04. 07.

Művelődési ház energetikai felújítása és zöldterület fejlesztés Ordason - projektzárás

Ordas Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Művelődési ház energetikai felújítása és zöldterület fejlesztés Ordason” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00030). A projekt keretében 59,49 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település közösségi épületének korszerűsítése valósult meg.

2026. 04. 07.

[ Ordas ]

down arrow

Szalkszentmárton

2026. 04. 01.

Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Emlékkiállítás fejlesztése - projektzárás

Szalkszentmárton Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-6.1.3-21 HELYI ÉS TÉRSÉGI TURIZMUSFEJLESZTÉS felhívásra „Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Emlékkiállítás fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-6.1.3-21-BK1-2022-00004). A projekt keretében 59,88 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy helyi turisztikai akció valósult meg.

2026. 04. 01.

[ Szalkszentmárton ]

down arrow
A képen a Vikár Béla Könyvtár épülete látható.

Dunavecse

2026. 04. 01.

Megújult a dunavecsei Vikár Béla Könyvtár

Hőszigetelés, nyílászárócsere, valamint belső munkálatok is történtek a felújítás során.

2026. 04. 01.

[ Dunavecse ]

down arrow
Kérdőjeleket látunk papírlapokon

2026. 03. 31.

Formáljuk együtt Bács-Kiskun jövőjét – töltse ki a kérdőívet, és nyerjen!

Bács-Kiskun vármegye jövője most formálódik – és ebben a helyi lakosok, vállalkozók és a térség iránt érdeklődők véleménye kulcsszerepet játszik. A 2026–2040 közötti időszakra készülő vármegyei marketingstratégia célja, hogy Bács-Kiskun még élhetőbbé, vonzóbbá és versenyképesebbé váljon gazdasági, turisztikai és közösségi szempontból.

2026. 03. 31.

down arrow
A képen egy csapat névtáblája szerepel, valamint előtte Piros Arany és Erős Pista.

Érsekcsanád

2026. 03. 31.

Bács-Kiskun Vármegyei Értéktár Verseny Érsekcsanádon

Érsekcsanádon rendezték a Bács-Kiskun Vármegyei Értéktár verseny döntőjét. Eldőlt, kik képviselik Bács-Kiskunt az országos finéléban.

2026. 03. 31.

[ Érsekcsanád ]

down arrow
A képen egy kerítésre szerelt tábla, rajta a felirat: Innovációs Központ

Akasztó

2026. 03. 31.

Innovációs Központ került átadásra Akasztón

A helyi gazdaság élékítését szolgáló Innovációs Központ átadásra került.

2026. 03. 31.

[ Akasztó ]

down arrow
Design by WEBORIGO