Ivartalanítási programot indított a Nébih a kóbor kutyák számának csökkentéséért

A Nébih hangsúlyozza, hogy a nem kívánt ebszaporulat megelőzéséhez az állatok ivartalanítása az egyetlen megbízható eszköz, ennek ellenére - becslések szerint - Magyarországon csak a kutyák mintegy 10 százalékát ivartalanították.

A kistelepülésekre fókuszáló, ivartalanítási programot indított a kóbor kutyák számának csökkentése érdekében a kistelepüléseken a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), 50 millió forintból 1400 kutya ivartalanítását finanszírozzák  - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.

A program a tervek szerint év végéig tart; a kutyákat központilag jelölik ki; a beavatkozásokat a megbízott állatorvosok végzik, és 70 százalékában nőstényeket ivartalanítanak - ismertette a hivatal.
    A Nébih hangsúlyozza, hogy a nem kívánt ebszaporulat megelőzéséhez az állatok ivartalanítása az egyetlen megbízható eszköz, ennek ellenére - becslések szerint - Magyarországon csak a kutyák mintegy 10 százalékát ivartalanították. Amíg ez az arány számottevően nem javul, addig nem várható áttörés a kóbor, illetve az állatmenhelyeken és az ebrendészeti telepeken gazdára váró ebek számának alakulásába sem.
    A márciusban indított program elsősorban az 5000 lélekszám alatti kistelepülésekre koncentrál, ahol a tapasztalatok szerint erősebben élnek még a köztudatban az ivartalanítással szembeni tévhitek, és sokszor a megfelelő szakmai háttér sem áll rendelkezésre az operációk elvégzéséhez.
    Az elmúlt években - a különböző szemléletformáló programok mellett - több sikeres, elsősorban menhelyi kutyák ivartalanítására  indított projektet az Agrárminisztérium és a Nébih - emlékeztetett a hivatal.
  
Bognár Lajos országos főállatorvos arról beszélt a közlemény szerint, hogy bár azóta, hogy kötelezően chippel kell megjelölni az ebeket, jelentősen csökkent az ebrendészeti telepekre bekerülő kutyák száma, még így is több mint 17 ezer kutyát fogtak be 2020-ban.
    A program elindításával, a szaporulat csökkentése mellett, fontos cél az ivartalanítással kapcsolatos tévhitek eloszlatása is. A beavatkozás ugyanis többek közt mérsékli az ebek domináns viselkedést, visszafogja szökési hajlamukat, de csökkenti az időskori megbetegedések, például a daganatok előfordulásának esélyét is. A kutyák egészségére nézve tehát sokkal több pozitívuma van az ivartalanításnak, mint azt a legtöbben gondolják - olvasható a közleményben.

Forrás: mti.hu

További híreink

Fülöpjakab

2025. 04. 29.

Egészség és helyi gazdaság

Bács-Kiskunból Neked - Több évnyi elhivatott munka során lett igazi brand a fülöpjakabi Gyöngyösi Sándor biogombája. Bács- Kiskun egyedi klímája, két évtized szaktudása és az egyik legrejtélyesebb élőlény szerencsés együttműködésének köszönhetően.  

2025. 04. 29.

[ Fülöpjakab ]

Fülöpszállás

2025. 04. 25.

Legkésőbb 2026 elején elindulhat a személyszállítás a Budapest–Kelebia vasútvonalon

Műszaki oldalról megvan a realitása, hogy 2025 év végén vagy 2026 év elején elinduljon a személyszállítás a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán – erősítette meg Pál László, a MÁV Zrt. BuBe projektjének igazgatója a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés mai ülésén Fülöpszálláson. A projekt műszaki kivitelezése a végéhez közelít, a vágányhálózat már elkészült, a központi forgalomirányító rendszer kiépítése pedig folyamatban van.

2025. 04. 25.

[ Fülöpszállás ]

2025. 04. 24.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 04. 24.

Baja

2025. 04. 24.

AZ ÖKOTURISZTIKA ÜNNEPE GEMENCEN

Egész napos szezonnyitó rendezvénnyel várja május elsején a turistákat a Gemenc Zrt.

2025. 04. 24.

[ Baja ]

2025. 04. 24.

Mikrovállalkozása van? Ezzel befolyásolhatja a fejlesztéspolitikát - csak 15 percébe kerül  

A Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (KDMFÜ) a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával indította el azt a kutatást, amely a mikrovállalkozások helyzetét, szerepét és fejlesztési igényeit vizsgálja a Közép-Duna mente, a Balaton és a Tokaj Borvidék térségeiben.

2025. 04. 24.

2025. 04. 23.

Több mint hatmilliárd forintból újulnak meg iskolák Bács-Kiskunban

Szerdán ünnepélyes keretek között írták alá a kecskeméti Megyeházán azokat a támogatói szerződéseket, amelyek értelmében 20 köznevelési és két humán fejlesztési projekt valósulhat meg Bács-Kiskunban. A beruházások összértéke meghaladja a 6,5 milliárd forintot, és 26 települést érintenek.

2025. 04. 23.

Design by WEBORIGO