Ismét a magyar bajusz fővárosa lesz Félegyháza

választás
A Félegyházi Napok keretében, augusztus 21-én rendezik meg idén a 12. Kunsági Bajuszfesztivált

A Félegyházi Napok keretében, augusztus 21-én rendezik meg idén a 12. Kunsági Bajuszfesztivált. A szép múltra visszatekintő rendezvény a méltánytalanul elfeledett és háttérbe szorult ősi magyar férfi viselet, a magyar bajusz és annak viselésének kultúráját szeretné feléleszteni.

A Kunsági Bajuszfesztivált 2007-ben rendezték meg először, Gulyás László kiskunfélegyházi néptánc oktató és előadóművész ötlete nyomán. Azóta tizenegyszer – ebből kilenc alkalommal Kiskunfélegyházán – hirdették meg az ősi magyar bajuszviselet népszerűsítését megcélzó egész napos programsorozatot. A színes kulturális rendezvénysorozat az évek során nagy ismertségre tett szert hazánkban és számos külföldi országban is, s ezzel Kiskunfélegyházát a magyar bajusz fővárosává tette.

A 12. Kunsági Bajuszfesztivál augusztus 21-én várja az érdeklődőket Kiskunfélegyházán. 10 órától Molnár János festő- és grafikusművész: Sárkányölő Szent György című kiállításának megnyitója lesz a Kiskun Múzeumban. Köszöntőt mond Mészáros Márta múzeumigazgató, a kiállítást Bereczki Zoltán református lelkész ajánlja a látogatók figyelmébe. A kiállítás megnyitón műsorával közreműködnek a Langaléta Garabonciások. Ezt követően fél 11-kor felvonulás indul a Langaléta Garabonciások vezetésével, a Magyar Bajusztársaság és a Padkaporos Táncegyüttes közreműködésével a
Kiskun Múzeumtól a Kossuth utcán keresztül a Városi Sportcsarnok parkolójába. Itt, a színpadon tartják meg 11 órakor a rendezvény hivatalos megnyitóját, amelyen Csányi József, Kiskunfélegyháza város polgármestere, Szilágyi Péter, a Magyar Bajusz Társaság ügyvivője és Gulyás László, a fesztivál szervezője köszönti a nagyérdeműt. Közreműködik a Padkaporos Táncegyüttes, muzsikál a Por zenekar. A továbbiakban Bajkai István beretvál a
Padkaporos sátorban, 11.30-kor a MárkusZínház családi bábszínház Laci királyfi című bábelőadását mutatja be, fél 1-kor a Bajvívó Magyarok Hagyományőrző és Sport Egyesület bemutatójára kerül sor, majd 14 órától a színpadon zajlik a Bajuszmustra és Bajuszkirály választás. Muzsikál a Por zenekar. 16 órától Keresztes Nagy Árpád és Fabók Mancsi: A halhatatlanság országa című bábelőadását nézheti meg a közönség a Rocktár előtti füves területen, 17 órakor kezdődik Dresch Mihály vonós kvartett koncertje a Városi Sportcsarnok színpadán, 20 órától pedig Padkaporos Táncház lesz a Padkaporos Házban, ahol az Inoka zenekar muzsikál, Babos Dániel pedig táncot tanít. Az egész napos programok sorában lesz Kádár Ferkó fotószínháza, Molyolda – Régi idők játékai, Kackiás Vándorjátszótér, Egérparádé – ügyességi gyermekjáték cirkuszi egerekkel, Ringató a Huszka József Hagyományőrző-és Sport Kör jurtájában, valamint kézműves foglalkozás és bajuszkészítés gyermekeknek.

Fotó: Patyi Zoltán – ArtZone Photography

További híreink

2024. 04. 18.

Két vármegyei beruházás is településfejlesztési díjat kapott 

Jánoshalma önkormányzata Településfejlesztési Díjat, Ballószög önkormányzata és a BKMFÜ Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség pedig Településfejlesztési Különdíjat kapott szerdán Gödöllőn, A jövő települései konferencián. Mindkét díjazott beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásából valósult meg. 

2024. 04. 18.

Nemesnádudvar

2024. 04. 17.

Értéket őriznek és mentenek

Ha valaki végigsétál Nemesnádudvar szemnek is tetszetős főutcáján, első látásra nem hiszi, hogy három évszázadnyi történelem veszi körül. Mint ahogyan sok környékbeli település esetében, itt is az 1700-as évek határozták meg Nádudvar jö­vőjét annak ellenére, hogy már a honfoglaló ma­gyarok 

2024. 04. 17.

[ Nemesnádudvar ]

Kecskemét

2024. 04. 16.

 Turisztikai kiállítás lesz Kecskeméten április 26-án!

Kecskemét és Térsége Turisztikai kiállítást rendez hagyományteremtő szándékkal április 26-án, pénteken 10-18 óra között a Tourinform Iroda környékén (Kecskemét, Szabadság tér 5/A)  az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, az Iroda üzemeltetője.

2024. 04. 16.

[ Kecskemét ]

Bátya

2024. 04. 15.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektindítás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósul meg. 

2024. 04. 15.

[ Bátya ]

Császártöltés

2024. 04. 15.

Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen - projektindítás

Császártöltés Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00026). A projekt keretében 235,50 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a közterületek rekreációs célú megújítása.

2024. 04. 15.

[ Császártöltés ]

Balotaszállás

2024. 04. 15.

Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson - projektindítás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 60,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél az elavult útburkolatok felújítása.

2024. 04. 15.

[ Balotaszállás ]

Design by WEBORIGO