Ipari terület elérhetőségének biztosítása Ballószögön

közügyek TOP-fejlesztések
Az 50 millió forintos, vissza nem térítendő uniós forrás keretében az ipari terület elérhetőségének biztosítása valósult meg.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

TOP-1.1.1-16-BK1-2017-00019 Ipari terület elérhetőségének biztosítása Ballószögön

 

Projektzárás

2021. 09. 29.

 

Ballószög Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a TOP-1.1.1-16-BK1 – Ipari parkok, iparterületek fejlesztése című felhívásra. Az 50 millió forintos, vissza nem térítendő uniós forrás keretében az ipari terület elérhetőségének biztosítása valósult meg.

A Kecskeméti agglomeráció pozitív hatása egyértelműen érezhető a település életében.

A fejlesztéssel érintett útszakasz hossza 360 fm, 2084 m2 területű. Megvalósult továbbá a víz - és áramellátás kiépítése is, valami egy fűnyíró és egy rézsűkasza is beszerzésre került. Ezenfelül a területet 3D kerítéssel vették körbe, kialakításra került egy tolókapu is. A telken belüli szennyvíz elvezetéséről csatorna kiépítésével gondoskodtak.

Számos magas foglalkoztatói létszámú cég költözött már ki a településre. Szerencsére ennek a számnak a növekedése az elkészült pályázat hatására tovább prognosztizálható, hiszen a gazdasági - befektetői célú érdeklődés az ipari területekre vonatkozóan továbbra is jelen van.

Az ipari terület kialakításával azonban még önmagában nem feltétlenül válik optimálissá befektetői szempontból az adott területrész, további lépések szükségesek a betelepülési hajlandóság eléréséhez.

A projekt révén az ipari rész elérhetősége biztosítva lett, így az adott terület vonzóbbá válik.

További információk: https://www.balloszog.hu/

 

 

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO